2023. május 11., csütörtök

Kistányér-felelősség

A Facebook egyfajta saját időszámításban él. Talán ennek köszönhető, hogy olykor a megosztások időzítése is sajátos. Így elég komoly késedelemmel dobott fel egy csoportmegosztást, amiben Perintfalvi Rita Novák Katalint gyepáló írására hivatkoznak. Ezért az vesse rá az első követ, aki szerint az OV-fülbevalós Fidesz-küldött Novák Katalin az igazán pártfüggetlen, és elfogulatlan megtestesítője a népléleknek. S valahogy mégis Hofi jutott az eszembe.

Hofi volt az, aki igen találóan jellemezte azt a helyzetet, amikor a gyönyörűen megterített, jobbnál jobb étkekkel teli asztal díszhelyére egy kis tányér szar kerül. Az írás a Facebook-on, illetve a Városi Kurir oldalán is olvasható, és inkább rá-, mint lebeszélnék bárkit is. Csak az a kistányér.. .

A teológus, Novák Katalinon éppen a Bibliát is számon kérő írásába ugyanis becsúszott pár érdekes mondat. Ilyen ez is: „Minden keresztény ember szekunder szégyent érez miattad!” Hogy mi ezzel a gondom. Több minden is. Egyrészt például az, hogy a keresztény emberek jó része szerintem azt sem tudja, hogy Magyarország, és vele Novák Katalin melyik földrészen van. A másik a szekunder szégyenérzet, ami egy elég sajátos érzés, és az egyik alapja az empátia. Mert különben elég is nehéz lenne rossz érzéssel nézni, amikor a másik bénázásos üzemmódba kapcsol. Mintegy helytette is szégyenkezni, vagy elfordulni, vagy hasonló reakciókat mutatni.

Márpedig Novák Katalin pápalátogatás-kapcsolt ténykedéséről aligha állítható, hogy mindössze, esetleg tudatán kívül, a társas illemszabályok ellen vétett volna. Szerintem egy nagyon is kiszámított, kommunikációs hatástanulmány alapján koreografált, cselekvési sorozatot hajtott végre. Ezért a magam részéről semmilyen szekunder szégyenérzetet nem érzek. Egyszerűen elítélem azt, amit produkált. S ehhez még vallási megközelítés sem kell.

Mely ponton visszaértünk a keresztényekhez. Akik jó része, mint vélelmeztem fentebb, szerintem magasról. De a kommunikáció nyelve alapján tételezzük fel, hogy a költő a magyar keresztényekre gondolt. Akik nevében szintén nem tiszte felszólalni. Egyszerűen azért, mert neki lehet személyes véleménye, de azzal, hogy önmagát minden keresztény nevében felszólaló univerzális véleményforrásnak tekinti, már alig különbözik attól, amikor Orbán minden magyarok nevében nyilatkozik a tényleges támogatottságnak csak egy részére támaszkodva. Nem a kinyilvánított vélemény, hanem a kinyilvánítás módja által sugallt nagyképű attitűd okán.

Az már egy másik kérdés, hogy aztán jönnek azok, akik a fotel karfáját markolászva iszonyú elégedettek attól, hogy egy Facebook-vátesz helyettük is jól megmondta. Annyira jól, hogy ezzel a maguk részéről le is tudták minden cselekednivalójukat a hazai helyzet megváltoztatására. Annyira jól, hogy minden kétség, kérdés, ellenvélemény azonnal lesöprendő, kiirtandó, tiltandó, és megvetendő. De ez már egy másik kérdéskör. A demokratikusnak magukat öncímkéző, de valójában a véleménydiktatúrát magukénak valló szellemi pufajkások kérdésköre.

Azért valahogy nekem szimpatikusabb az, ha valaki kisebb lendülettel akar mindenkit is képviselni. Akár akarják, akár nem. Ahogy van ez a kitétel a katolikus teológus véleményében, hogy a’z’ondja: „Nekünk üzentél ezzel Katalin? Nekünk, a szabad magyaroknak, a nem orbáni Magyarországnak?” Mely kitételt azért némileg árnyalja, hogy a Klubrádió nem is oly régi műsorában elhangzottak alapján Perintfalvi Rita, életvitel-szerűen, nem annyira Magyarországon fordul elő. Ami nem baj, és alapvetően a magánügye. Csak kicsit olyanná válik, mint a nagyonbátor Kossuth, aki Amerikából nagyon okos volt, vagy azok az ’56-os „hősök”, akik akkor az első Zil-platón húztak el, de aztán visszajöttek arcoskodni. Ami szintén érthető. Elvégre az emberek nagy része jobban preferálja a szabad életet, mint a börtönt, és a saját kivégzését. Csak az a kis tányér.. .

Aminek pont azért van, lehetne jelentősége, mert sokan olvassák, és a sok olvasó nagyobb felelősséggel is jár. S azok a kistányérok a mondatok közt a szart, az általánosítást, a kirekesztést is az emberek fejébe csepegtethetik. No meg az egyébként okszerű mondandó hitelességének sem használnak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése