A Párbeszéd esete a hangulatkeltéssel

Jó pár nappal ezelőtt a Párbeszéd két oszloposa benyújtott egy törvényjavaslatot. Pontosabban egy javaslatot, egy már meglevő módosítására. A törvényjavaslat a benyújtásakor a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról szóló törvényt célozta meg módosítani, és az indoklás szerint azért, hogy hatékonyabban léphessenek fel a szexuális bűncselekmények ellen.

Amely utóbbi egyébként önmagában meglehetősen dicséretes igyekezet. S különösen az lenne, ha a törvényjavaslatban a szerzők egy kicsit visszafogottabban áldoztak volna az előítéleteik oltárán. Vagy, mert azért ez sem zárható ki, annak az előítéletnek az oltárán, amelynek létét feltételezik azokban, akiket szavazói bázisuknak hisznek. De ami nem feltétlenül úgy létezik, ahogy gondolják. Függetlenül attól, hogy a törvényjavaslat kritikájaként megjelent írásában Bencsik Gábor némi maszatolást követ el, amikor az ő Facebook-oldalán már a DK-t is egyenértékűen képviselve érzi a történetben. Holott a Párbeszéd törvényjavaslata a gyónással kapcsolatba hozható vallásszabadságot érintő kérdésről minden további nélkül elolvasható a neten, és a benyújtók közül sem Szabó Tímea, sem Tordai Bence nem a DK politikusa.

Vadai Ágnes törvényjavaslata a témában ugyanis kitételként azt is közli, hogy az büntethető az eltitkolásért, „aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról”. Ami nem kicsit árnyalja a képet. A Párbeszéd törvényjavaslatban ez áll: 12. § „(2) Az egyházi személy a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat – a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információk kivételével – nem köteles állami hatóság tudomására hozni”. Amiből „csak” az következik, hogy az egyházi személy köteles a leegyszerűsítve pedofil bűnesetről hozzá jutott információt a hatóság tudomására hozni. Ami azért nem egészen ugyanaz, mintha hitelt érdemlő tudomást szerezne valamiről.

Ennek a kis különbségnek az értelmezési kísérlete során nem nehéz eljutni odáig, hogy az említett szövegjavaslatot a Párbeszéd-címeres benyújtók valószínűleg önerőből sem gondolták kellően át. Már csak azért sem, mert például a gyónás során a „gondolati bűnök” is „játszanak”. Ugyanakkor még a „megcselekedett” bűn esetében is csak hallomáson alapuló, egyfajta pletykának tekinthető információról beszélhetünk. Különösen akkor, ha nem a gyónáson megjelent személlyel kapcsolatos az információ. A gyóntató ugyanis nem rendőrhatósági képviselő. Remélhetőleg. Így sem bizonyítási kényszer nem terheli, sem tanúmeghallgatásokat nem foganatosíthat, és általában sem gyanúsíthat meg senkit. S itt bukik ki a különbség a két törvényjavaslat között. A Vadai-féle javaslat alapján úgy gondolom, hogy felelősségre vonható mondjuk az az egyházi iskolában dolgozó, egyébként hitéleti tevékenységet ellátó személy, akit ugyanazok a jelzőrendszeri kötelmek érintenek majd ezáltal, mint bármely világi iskolában bármely alkalmazottat. Ha látja a gyermeken a bántalmazást, vagy annak akár hatását a viselkedésváltozásban, meggyőződik annak eredetéről, és az egyházi titoktartásra hivatkozva nem tesz semmit, akkor csukda. Alkalmasint, szerintem, teljes joggal.

A Párbeszéd javaslata esetén pedig elképzelhető az is, hogy amennyiben valaki úgy kér „tanácsot” a paptól, hogy mit tegyen, mert „A”-tól hallotta, hogy „Z” kislányokat csábított el, akkor is bejelentési, gyakorlatilag feljelentési kötelezettsége van. Ha a szöveg úgy szól, hogy „A” szerint „Z”-től terhes a Gézuka kiskorú nővére, akkor könnyen lehet, hogy az elinduló eljárás már régen kicsinálja „Z”-t, mire esetleg kiderül, hogy Gézukának esetleg nincs is nővére. Vagy van, de nagykorú, és esetleg a barátjától terhes. Mely esetben esetleg az eljárás tanúkihallgatásai nyomán a barát is szakít vele. Vagy úgy szájon kapja „A”-t, hogy az szaltóval veszi a vizesárkot. De a következményektől szinte függetlenül az látszik, hogy a Párbeszéd szöveg-javaslata igazi feljelentő-országi találmány. Szinte belesimulva a Nemzeti Besúgás Rendszerének építgetésébe.

Az külön „szépsége” a Szabó Tímea, illetve Tordai Bence által jegyzett törvényjavaslatnak, hogy az általános indoklásban, de a részletes indoklásban is hosszan értekeznek az egyházi személyek által, kiskorúak sérelmére elkövetett zaklatási, illetve szexuálisan visszaélő helyzetekről. Ahonnan csak egy lépés az olyan általános megbélyegzés, hogy a pap gyakorlatilag a pedofil szinonimája szerintük. Ami pontosan olyan általános megbélyegzés, amit a kormányoldal sugallt a menekültekkel kapcsolatban. Miszerint a menekült az erőszaktevő szinonimájaként kezelendő. Függetlenül attól a valós képtől, hogy az erőszakot elszenvedők jelentősebb részét azok jelentik, akiket nem a menekültek, hanem a családban, annak környezetében élők, illetve a közös munkahelyeken előfordulók veszélyeztetettnek. Amúgy, miközben az indoklásban nagy hangsúlyt fektetnek a hangulatkeltésre, azt azért beleírták, hogy a „visszaélésekkel kapcsolatban a katolikus papság körülbelül egy százaléka érintett”. Fogadjuk el, elvégre a Párbeszéd tollnokai csak tudják mit írnak.

De akkor itt álljon egy másik adatsor. Ami szerint 2014-ben, egy ilyen tárgyú felmérésben, az adódott, hogy a férfiak 6, de még a nők 2 százaléka is minden további nélkül élne nemi életet egy gyermekkel, ha nem félne a büntetéstől. Illetve a férfiak közel 10, míg a nők mintegy 4 százaléka érdeklődött, legalább az erotikus tartalmak szintjén a gyermekek szexualitása iránt. Ami, nem egészen mutat azonosságot a papságot célzó politikai hangulatkeltés számaival. Akkor sem, ha ettől a hangulatkeltéstől a Párbeszéd politikai előnyt remél. Ám akkor sem, ha személy szerint minden olyan elkövetőt mélységesen elítélek, aki bárki helyzetével visszaélve éli ki, annak a kárára a szexuális vágyait. S különösen elítélem, ha gyermek sérelmére teszi ezt. Akár pap, akár nevelőtanár, akár nevelő-, vagy biológiai-szülő, vagy szomszéd, vagy bárki más az illető.

Andrew_s