2019. március 13., szerda

Néppárti semmi

Forrás: 24hu
Itt járt vendégségbe az Európai Néppárt. Valószínűleg többen tekintettek az eseményre egyfajta csodavárással. Annak ellenére, hogy józanabb pillanataikban valószínűleg tudják: a csodák ideje lejárt. Nagyjából az iskolába kerülés környékén szokott ezen a ponton túlesni az emberek zöme. Csoda most sem történt. Találkozott egy gyáva és hatalomvágyó ember egy távolról bátor, és hatalmat kereső másikkal.

Manfred Weber ugyanis jelenleg csúcsjelölt egy Pozícióra. Olyan pozícióra, amely számos, a Fidesz napi politikájával kiegyezni kész embertől függ. Tehát nem érdeke látványosan belerúgni Orbánba. Abba az Orbánba, aki Brüsszelben eddig is gyakorlatilag mindent aláírt, amit elé tettek. Abba az Orbánba, aki eközben, belpolitikájában, konzultálni bátor csak a népszavazás helyett, és bátran megmondja a magáét a többszörösen előszűrt saját hallgatóságának. Abba az Orbánba, akinek a jelen választási törvényeknek köszönhetően kisebbségi támogatottsággal áll rendelkezésre a gombnyomogató droidok hada. Abba az Orbánba, akinek ennek következtében bőven elég a saját szavazóit az urnákhoz kérnie. Akik közt valószínűleg nem egy olyan, a szélsőjobbról érkező szavazó is van, akik szívesen látnák az ellenzék nem egy tagját is inkább urnában.

Weber látogatásától nem tudom, hogy ebben a helyzetben miért várta volna bárki, hogy bármi jelentősebb változás előidézője lenne. A plakátokat majd leszedik. Aztán jöhetnek más plakátok. A fórum-trollok visszavonását, az orbáni szócsövek lezárását nem is kérte. Kért valami bocsánatkérést, amit majd csak megoldanak a szokásos kétfenekű módon. Mármint a magyar kormány részéről. Majd bocsánatot kérnek két kötőszóért. A sorok között, majd a sorok felett is, marad minden, ahogy volt. A CEU ügyében pedig folytatódhat az eddigi mellébeszélés. Az MTA vezetése már megtette a saját túlélését, illetve pozícióban maradását jelentő nyilatkozatait. Besorakozva a felszopási sorba.

Amely sornak a vezéregyénisége maga a miniszterelnök. Aki majd akár Brüsszelben is bátran aláír valamit. Kicsit nyal, kicsit szop. Majd hazatérve a híveinek megmagyarázza, hogy ő nem hatalom kurvája, hanem maga a legkisebb királykisasszony. Az, akinek el akarták venni a talán sosem volt szüzességét, de ellenállt. A semminek. Mert azért alapvetően nem Brüsszelből, vagy bárhonnan máshonnan fogják megoldani az ország problémáját. Ameddig a lakosság nagy része tojik az egészre, addig marad az orbanizmus az államvallás.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése