2018. március 26., hétfő

FBI: Orbániai terror-pénzmosoda?

2011: „nagyon versenyképes lesz Magyarország”
Forrás: Richpoi
A hazai, hatalomból támogatott, korrupcióval kapcsolatos egyik legújabb hír az, hogy az FBI véd egy ebben feltáró információval rendelkező tanút. A kiszivárgott információk azért is lehetnek kínosak, mert Orbán kommunikációját is alapjaiban ingathatják meg. Még akkor is, az olyan elvont fogalmakról, mint a moralitás, vagy a gerinc már talán a hívei is rég lemondtak.

A szivárogtatások alapján ugyanis a nemzetközi terrorizmus finanszírozására is használt alternatív arab pénzrendszer lehetett az egyik csatorna, amelyen az uniós pénzek is átszivárogtak pénzmosókon. Már amit nem gyémántban, és ki tudja, hogy még mi mindenben, úgyszólván „természetben” utaztattak keresztül a világon. Majd „amerikaiak gyanúja szerint a pénz egy része strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jött vissza Magyarországra”. Márpedig ez azt is új megvilágításba helyezheti, hogy állítólag maga Orbán Viktor kérte, az egyébként állítólag körözött, Ghaith Pharaon beengedését az országba. Ahogy érdekes kérdéseket vethet fel a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban is. Amelyek segítségével elég sokan kaphattak lehetőséget, hogy a törlesztés megkezdése után a magyar állam által tisztára mosott pénzért vehessenek belépést az EU-ba.

De az arab csatornáknak nem a mostani hír pillanatnyi hatása, hanem az előzmények adhatják meg a kommunikációs fűszerét. Nem kell ugyanis komoly múltra visszatekinteni, hogy emlékezzünk: Orbán elég rendesen uszított az iszlám ellen. A híveit, és trolljait szolgálatba helyezve hangoztatta a szerinte keresztény Európa védelmét az iszlám terrorja ellen. Azonban már a Pharaon-ügy is sejtette, hogy Orbán csak a háborús menekültek iszlámját tartja veszélyesnek. A gazdag, jól tejelő, pénzügyi kalandorokét nem. Most azonban úgy tűnik, hogy a terroristákkal közös pénzügyi hálózat is elfogadható volt akkor, ha síbolt pénzt lehetett mosni általa. Ami nagyjából odáig egyszerűsödhet, hogy az egyes menekültekkel tényleg csak a baja van. Míg a szervezett terrort is finanszírozó hálózattal szinte semmi. Mert a pénznek nincs szaga. Vérszaga sem.

Ugyanakkor Orbánnak már korábban sem sok baja volt a közel-keleti gazdagokkal. Igaz, akkor még nem találta meg magában a keresztes lovagot. Akkor, amikor 2014-ben, gyakorlatilag rabszolgakereskedői szólamokkal, próbálta az ország munkaerejét eladni Rijádban. De az akkori házalásokat is új keretbe helyezheti az FBI-tól kiszivárogtatott információ. Kinyitva azt a kérdést is, hogy az akkori, négy évvel ezelőtti tárgyalások, valamint az azt előkészítő „beszélgetések” mennyire érintették a havala-rendszert.

Mert igencsak kínos lenne, hogy miközben az „amerikai hatóságokat azért is zavarja az illegális pénzügyi megoldás, mert a nemzetközi terrorizmust is e csatornákon (különösen a havalán) keresztül finanszírozzák”, kiderülne Orbán esetleges közvetítő szerepe. Az, hogy a közel-keleti látogatások ennek a csatornának a magyar bank rendszerből kivett pénzek előtti megnyitását is előkészítették.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése