2014. június 21., szombat

Közhelyekre felkészülni! Választás!

Forrás: ATV
Egy politikai szerveződés esetében tulajdonképpen triviális, hogy közösségként működjön. Ha nem úgy működik, akkor nehéz akár pártokról is beszélni. Tóbiás József frakcióigazgató tehát alapvetően egy szép vaskos közhelyet fogalmazott meg az MSZP feladataként. Zalaegerszegen. Míg másutt mások próbálkoztak reanimálni az ellenzéket.

Tóbiás József különben azt is mondta, hogy az MSZP dolga a közjót szolgálni. S most kérdem én: melyik épeszű politikus fog mással kampányolni békeidőben. Például azzal, hogy: „Szavazz rám, és minden rosszabb lesz!” Ezt a Fideszben sem mondták. Csinálják. Mert ők a tetetett tettek emberei. Továbbá az is leszögezésre került az MSZP jövőbeli cselekvési programjaként, hogy „Nem úgy fogjuk folytatni, ahogy az elmúlt négy-nyolc évben tettük, másképp kell mást csinálnunk". Ehhez az éleslátáshoz és retorikai erőhöz igazán csak gratulálni lehet. Azért persze az MSZP és az egész ellenzék, de leginkább az ország szempontjából csak remélni lehet, hogy a frakcióigazgató ezt követően megissza az esedékes sört, majd kialussza az egészet. Ha ugyanis csak ilyen közhelyekre futja, akkor régen rossz. Különösen azért, mert az, hogy nagyon másként kellene sok mindent csinálni, az nem újdonság. Már a tavalyi szárszói kerti-partin, illetve azt követően sem volt hatalmas nóvum. Legfeljebb a saját személyes törekvésektől szelektíven megvakult politikusoknak. Mert azért kár lenne azt hinni, hogy csak a kormányzat képes szűklátókörű embereket kiemelni a jól megérdemelt szürkeségből.

Alkalmasint a Szárszón ismét összejött a találkozó Farkasházy Tivadar humorista és lapszerkesztő jóvoltából. XIII. alkalommal, és számos ellenzéki vezető részvételével. A megjelentek mondatait és akár a puszta jelenlétüket szinte biztosan elemezgetik majd a jövőben. Annak ellenére, hogy alapvetően magánrendezvény. Ahogy az volt az előző is. Nyilvánvalóan azokkal a résztvevőkkel, akiket a házigazda meghív. Ezért az elmúlt évben is méltánytalan lett volna a meghívotti kör kiválasztása tekintetében szót emelni bárki ellen, vagy bárki mellett. A múlt nyáron sem az volt a gond, hogy kik voltak jelen, hanem az, hogy a megjelentek felültek egy önmaguknak kitalált látszatnak. Annak, hogy a széles választói környezet számára számít az, hogy ott, a kiválasztottak megrostált körében, ki mit mond a világról, egymásról, a másik hátáról. Mely mondatok különben lehetnek akár érdekesek is. Csak nagyon szűk a hatáskeresztmetszetük.

Ahogy a legkiválóbb egyetemi tanár legjobb gondolatai sem jutnak tovább a szemináriumi terem falainál, ha csak a nekik érthető zsargonban, és csak számukra érthetően fogalmazódnak meg. Farkasházy Tivadarnak természetesen szíve joga csak egy kiválasztott értelmiségi körből válogatni vendégeket. Művészeket, filozófusokat, és akár politikusokat. A múlt nyári rendezvényen sem volt másként. A színpadra felállított, ellenzékről delegált álompáros el is vesztette a választásokat. Nem kicsit, hanem alaposan. Jobbára azért, amire az MSZP-ben lassan ráébrednek. A választásokon nem csak az a szűk értelmiség ad le szavazatokat, akiket egy elitista, illetve olykor vezérelvű, csapat meg képes szólítani. Ez a múlt ősszel is világos volt. De egy választási bukás kellett ahhoz, hogy néhány politikusnál felgyulladjon a villany. Azért, ha az MSZP leendő elnökként bemutatott frakcióigazgató csak közhelyeket képes pufogtatni, akkor az a villanykörte csak a pincében maradt bekapcsolva.

Talán a tavalyi találkozó utóhatása mondatta azt az Egyenlítő szerzőjével, hogy Szárszóra politikailag találkozni nem érdemes elmenni. Lehet, hogy tényleg nem érdemes. Ugyanakkor kár lenne azt elvárni, hogy otthon maradjon az a mérvadó értelmiség, aki csak ott képes, és csak egymás számára megmondani a tutit. Az az egyes politikusok feladata,, hogy eldöntsék a kezelés módját. Például udvariasan meghallgatva a zárt egylet tagjait, majd gyorsan elfeledkezve az egészről. Az önkormányzati választásoknak minden esetre kár lenne azzal a munícióval nekifutni, ami már tavaly is csak üres pufogtatásra volt elegendő.

Andrew_s


2014. június 19., csütörtök

Potemkin-indik(t)átorok

MTI Fotó: Soós Lajos
A türkmén diktátor. Gurbanguly Berdimukhammedow néhány napig Budapest vendége. Vagy már hazament? Részletkérdés. A GESZTUS, hogy a magyar köztársaság (köztársaság?) elnöke fogadta, szinte mindent elmond. S mégis sikerült megszívatni. Mert nálunk még a baráti diktátornak is kijár az ilyesmi.

Mármint Orbán Viktor barátjának. De ugyebár ismert a mondás, hogy „madarat tolláról...”. Bizony, bizony. Diktátort barátjáról. Valahogy így járhatott a türkmén vezér is. Arra ugyanis még emlékezhetünk, hogy Orbán Viktor mit alakított a választási kampányban. Ott volt minden kilométerkőnél. Jó polihisztisként mindenhez hozzászólt, és mindenbe belenyilatkozott. No meg persze, mindent átadott. Rövid autópályát, és 4-es metrót. Az előbbi felületén nem számolta senki a kátyúkat, míg az utóbbi átadása igen időszerű volt. Különösen azért mutatott ott feszítve a Vezér (a magyar), mert annak idején elévülhetetlen érdemeket szerzett az építkezés meggátlásában. De így legalább átadhatta. Országos barátjával, Tarlós Istvánnal. Lett is üzemszünet. No nem azonnal, hanem kicsit később.

Azért jelezve azt, hogy Orbán Viktor kedvéért azt is átadták, ami éppen csak elkészült. Esetleg el sem készült. Mint a Várkert-bazár, amit úgy átadtak, hogy csak na. Egész a homlokzatig. Utána a néma Potemkinia. Az öreg herceg meg röhög ott a felhők felett. Neki legalább egy cári felség jutott, akinek szolgálhat. Orbán Viktornak még olyanja sincs. Hacsak nem rimánkodja királlyá magát. De akkor meg Potemkin örökébe nem léphet. Mert nehéz egyszerre lenni királynak és kiszolgáló hercegnek. Talán különben ezért van ez a hatalmas vonzódás a magyar miniszterelnökben az authoriter vezetők nemzetközi felhozatala iránt. Azonban éppen a bevezetőben említett türkmén főnökkel szemben igazolta azt az orbanikus szervezés, hogy szervezni tudni kell. Nos. Nekik nem megy. Illetve megy. Igazi orbanisztáni módon.

Gurbanguly Berdimukhammedow alighanem koszorúzni kívánt, és egy ilyen nagy ember kívánsága parancs. Mert a végén még jön a türkmén Békemenet, és nincs az a CÖF, ami megállítja. Még akkor sem, ha az egész besúgói hálózatát mozgósítja. Tehát, ha a türkmén diktátor koszorúzást diktált, akkor koszorúzott. Alighanem csillagot akart koszorúzni, mert azt kapta céltáblának. Szépen megművelve. A sarki barkácsboltból előkapott alapanyagból. Ki is vonultak hozzá a fotósok, és fotózták. Az MTI is fotózta. S mert a pedálozás érdekében a diktátor-bácsit mégsem lehetett far-irányból megörökíteni, hát szemből. Így legalább a fenekébe szorult nyelvek sem látszanak. Ellenben látszik a megkoszorúzott csillag hátulról. S innen tudható, hogy az kérem furnér a javából.

Sebtében kifaragva és kicsit gyatrán körbevágva. Na jó, nekem se ment volna jobban a csillag-fűrészelés. Tehát a kormányzati díszletezők is a politechnika tanárok rémei lehettek egykoron. De még talán ezzel sem lett volna gond, ha nem jut eszébe az MTI-nek hátulról megörökíteni. S persze akkor sem, ha fognak valami festéket, és lekenik. Esetleg becsomagolják alufóliába. Úgy is ronda lett volna, de legalább nem látszik, hogy milyen kapkodva, pusztán a homlokzatra figyelve berhelik össze azt a koszorútartót.

Ugyanakkor mégis jó, hogy így esett. A türkmének diktátora legalább egy életre megjegyezheti, hogy Orbániában csak a látszat az, amivel törődni érdemes. Potemkin keble is újra dagadhat a túlvilágon. Mert a különböző, sebtében átadott homlokzatok után immár bizonyított Orbán Viktor protokoll-gárdája. A koszorúzás is látszatok nagymester-hercegét dicséri.

Andrew_s

2014. június 18., szerda

Orbán és a valóság

Az Orbán Viktorral készült interjúknak nem kis történelmi jelentősége van. Még akkor is, ha ez esetleg csak a valós történelem újraértelmezéséhez ad támpontot. Ha ugyanis kellően sokat hagyják beszélni, akkor el fog jutni arra a pontra, mint Sztálin elvtárs a valamikori ifjúsági regények sugallataiban. Olyan képet hagyva maguk után kirajzolódni, mintha a generalissimus egy szem maga állította volna meg a tengelyhatalmak hadait. Egyszerre az összes fronton.

Amellett az Orbán-interjúknak azt hiszem egy igen komoly kommunikációs szerepe is lehet a győzedelmes dicső vezér önképének erősítése mellett. Annyi téveszmét, tévedést, vagy konkrét hazugságot tartalmaz, hogy az elemzők belefáradnak. Gyakorlatilag immunisakká válnak. Ahogy a kocsmai háryjánosok történeteire is csak legyintenek egy idő után. A jelentős különbség csak az, hogy ott legfeljebb a napi feles a tét, míg a miniszterelnök esetében a kormányzati hitelesség. Már az a kis sercli, ami még maradt belőle. A sifonér sarkában. Kicsit penészesen, és az egerek által is nagy ívben elkerülve. Erről a gránitszilárdságú sercliről sikerült pár morzsát megint lepattintani azzal az interjúval, ami több részletben jelent meg a Bild-ben, és amelynek első részében jelezte Orbán Viktor, hogy sikerrel leszámolt talán a benne élő kommunizmussal is. Amit csak az tesz kétségessé, hogy nem adta vissza a miniszterelnöki megbízatást. Mert a választójogosultak felénél is kevesebb szavazat birtokában arcoskodni többségi felhatalmazással továbbra is elég bolsevik trükknek tűnik.

De azért van egy interjúnak első része, hogy legyen egy második is. Az orbáni szószappan-opera második része is megjelent, és abban már az Európai Parlament tagjainak megválasztására is kitért. Mely választásról azért érdemes felidézni, hogy rekordalacsonyságú részvétel van leadott szavazatok mögött. Ami azt jelenti, hogy a papírforma szerinti kicsit több mint ötven százalékos Fidesz-győzelem mögött igen kevés valós szavazat van. Ez akkor is igaz, ha a többi politikai erő EP-képviselőire még kevesebb választópolgár voksolt. Ami mit sem von le abból, hogy természetesen tehetett valaki mindenféle ígéreteket a választóknak a kampányban. Néha még megtartani sem ártana ezeket. De azért azt hiszem igen érdekes eredményre vezetett volna, ha akár a választás napján megkérdezik az embereket, hogy mi a véleményük Jean-Claude Junckerről. Könnyen lehet ugyanis, hogy kiderült volna:

  • Fogalmuk sincs kicsoda;

  • Sokaknak a II. világháborús repülőgépek, például a Ju87-esek ugranak be róla;

  • Egy szóval, a többségnek alighanem lövése sem lett volna, hogy ki az, akire a kérdés valójában vonatkozik. Ahogy szintén hosszas keresgélésre sem biztos, hogy előadják Orbán Viktor rá vonatkozó ígéretét. Ami önmagában semmit sem jelent, mivel aligha az Európai Bizottság tisztségviselőire gondolva töltik az emberek a napjaikat. Csak abban az összefüggésben van az egésznek értelme, hogy Orbán Viktor szerint ő ígéretet tett a választóinak Juncker útjának elállására. Gondolván talán arra az interjú közben, hogy egy német lapnak, messziről jövet, azt mond, amit akar. Ahogy a korábbi részben is megpróbált olyan látszatot kelteni, mintha egyedül verte volna ki a szovjet csapatokat az országból.

    Az 1989-es újratemetés kapcsán most a második részben egyébként inkább Ukrajnáról tartotta érdemesnek szólni a kormányfő. Talán azért, mert 1956-ban szó sem volt még a mai ismert EU-ról, és Ukrajnában alapvetően nem arról szól a történet, hogy egy politikai oldal szereplői között zajlanak az események. 1989-ben pedig nálunk nem volt polgárháború, mint arra a rendszerváltás utáni miniszterelnök is tett némi cinikus megjegyzést annak idején. Így, miután igen kevés rokon vonás található az események politikuma között, remélem mindenkinek nyilvánvaló az a nyílegyenes asszociációs út, amivel az egyiktől el lehet jutni a másikig. Már akkor, ha attól a nyilvánvaló hasonlóságtól eltekintünk, hogy minden ártatlan áldozatért kár. Bármi is legyen a konfliktus oka, természete.

    Tulajdonképpen csak abban bízhatunk, hogy vagy az említett interjúnak találják meg a harmadik részét, vagy hamarosan újabb beszélgetést rögzítenek Orbán Viktorral. Alighanem már sokan rágják a körmüket az izgalomtól, hogy milyen újdonságok derülnek ki a múltról. Amit aztán kötetbe gyűjtve ki is lehet majd adni. „Orbán Viktor így változtatta meg a történelmet” címmel. Hamarosan tananyag is lehet. A KLIK majd gondoskodik róla.

    Andrew_s



    2014. június 17., kedd

    Vihar a pedagógiai vízfejben

    A honlap
    A honlap web-szelleme
    Olvasom, hogy néhány elvetemült idézetvadász már megint kereste a kákán a csomót. Az írják, hogy a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (Klik) elnöke, Marekné dr. Pintér Aranka elnök asszony egy gagyi idézettel köszöntötte a pedagógusokat. Pedig nem is. Különben is. Nincs is kérem semmi látnivaló.

    Az Index is csak úgy írja, hogy látható a KLIK honlapján a remekbeszabott köszöntő az inkriminált idézettel. Pedig a vak is láthatja, hogy nem látja. Ott virít kérem szépen a 404-es hibaüzenet. Ami tudósít arról, hogy nincs ott semmi, amibe bele kellene kötni. Még udvariasan azt is odaírták, hogy: „Ha úgy gondolja hogy a mi hibánkból jutott erre az oldalra, kérjük, tudassa velünk”. Na már most. Nem az ő hibájukból, hanem az Index hibájából jutottam erre az oldalra. Tehát semmi dolgom az ügyben nincs. A vesszőhibát sem tudom kijavítani. Elvégre attól, hogy tanároknak készül, még nem kell ismerni a magyar helyesírás szabályait. Ahogy a költészetet sem. Meg az informatikát sem. Az utóbbi ügyében megkérdezhetnék az első informatikatanárt, hogy oldalt leszedni, és nem tenni a helyére semmit, ostobaság. Így aztán mégis van az ügyben látnivaló. Csak nem ott. Az internet egyéb bugyraiban. Ahogy azt más ügyekben már többször megírtam. Aki nem tud informatikusul, az inkább emelt fővel vállalja be a tévedését. Az a tanári példamutatás jegyében amúgy sem ártana.

    Marekné kartársnő azonban nyilván nem etika és erkölcs szakos szakpedagógus. A fentieket tehát nem kérhetjük rajta számon. Meg aztán az is lehet, hogy nem is az ott írtak miatt tépték le a hon-falról, hanem mert elavult. A pedagógusnap elmúlt, kérem. Kit érdekel az már. Most hogy megalakult a műtrágyát idéző NPK? Na ugye. Szóval! Tényleg alig van látnivaló. Marekné köszöntő sorai lehet, hogy tényleg szót sem érdemelnek. A KLIK is csak azért, mert sok év után ismét megvalósult általa a centrális vízfej. Vízfejek kigondolta adminisztratív túlsúly az oktatáspedagógia izomsorvadt és gerincgörbült torzójának nyakán. Kell az kérem, mint az Uz Bence által írt regények a kötelező olvasmányok sorába. S különben is, Ha a minisztérium vízfejei nem tudják, hogy Uz Bence nem író, akkor az általuk felügyelt iskola-vezérmű joystick-felelősének miért kéne többet tudnia a főnöknél? Nem, hogy nem kell, hanem egyenesen tilos. Ha többet tudna, még esetleg kétségek merülhetnének fel benne. Márpedig kétség sem férhet hozzá, hogy „odafent” mindent jobban tudnak. Ha pedig ott fent Marekné dr. Pintér Aranka elnök asszonyt alkalmasnak tekintették, hogy tanárokat alkalmazzon, irányítson és vezessen, akkor az úgy van jól.

    Márpedig akkor,ha az úgy van jól, akkor senki ne kötözködjön azért, mert a KLIK honlapján eredetileg megjelent köszöntőt nem Nagy László írta. Majd holnaptól ő írta, ha kell. Ha a Vezér úgy látja jónak, akkor rendeletileg beszabályozzák, hogy minden idézetet, amit Marekné Nagy Lászlónak tulajdonít azt Nagy László írt. A rendelet kritikusait különadóval terheli az igazgatóság. Vagy a Miniszterelnöki Hivatal. Elvégre valahol a hotelszámlákat is be kell hozni. Tehát az idézetet holnaptól Nagy László írta. Az pedig csak az imperialista, bolseviszta és antiorbanista világfelforgatók egységfrontjának piszkos üzelme, ha valaki olyasmit mer terjeszteni, hogy a KLIK által szentesített idézet B. Radó Lilinek „Az őrsvezető” című verséből van. Mely felforgatási szándék már csak azért is nyilvánvaló, mert őrsvezetők az úttörőknél voltak. Vörös nyakkendővel! Fúj! Tiszta kommunista bagázs. Méghogy ilyesmiről merne idézetet közölni egy olyan kereszténykonzervben savanyított intézmény, mint a KLIK? Szó nem lehet róla!

    Már csak azért sem, mert a Vezér (áldassék az Ő stadionja) saját szájával nyilatkozta, hogy a kommunisták le vannak győzve. Neki személyesen. Mint mondta: „Húsz évembe került, mire végleg legyőztük őket”. Azért a bolsevik típusú kommunikációval, kisebbségből meghirdetett többségi kormányzással, és Fidesz holdudvarában és kemény magjában is fellelhető egykori MSZMP-funkcionáriusokkal és –tagokkal nehéz lehetett ez a győzelem. Azért érdekes lenne tudni, hogy most, a kommunisták legyőzése után a kedves papával, vagy esetleg Kövér elvtárssal fog-e még találkozni? A Vezér (áldassék az Ő stadionja). Az azonban biztos, hogy őrsvezetőkről szó nem lehet. Ők is le vannak győzve. Még versileg is. Nagy László által. Uz Bence is megírta. Ezt.

    Mert Marekné dr. Pintér Aranka esetleg mást írhatna. Például lemondó levelet. De azt leshetjük.

    Andrew_s


    2014. június 15., vasárnap

    Szólt a blog: nem lesz Putyinszk

    Szlovjanszk egy kis ideig még nem változtat nevet a jelek szerint. Holott a város önjelölt polgármestere a „nép jelöltjeként” nagyon szerette volna a névváltoztatást. Új-Oroszország részeként Putyinról gondolta újrakeresztelni a várost. Ez most azonban nem jött be.

    Holott a személyi kultusz aligha lehet olyasmi, ami ismeretlen fogalom lenne egy olyan birodalomban edződött területen, amely birodalom sokszor nevezett át városokat az aktuális hatalmi szándék szerint. Elég ehhez a Sztálingrád nevet felidézni. Talán ez lebeghetett a szeme előtt Vjacseszlav Ponomarjevnek, a Donyeck megyei Szlovjanszk önjelölt vezérének a szeme előtt is az új városnév kiválasztásakor. Talán az, hogy az orosz medve főszelídítőjéről elnevezni a várost értelmes hatalmi gesztus lehet. Nem vitatva azt sem, hogy esetleg csak szimplán meghibbant. Az utóbbira utalhat az, hogy hasonló gesztusra hívott fel több más városvezetőt is. Elfeledkezett azonban a nagy nosztalgiázás közepette egy igen jelentős történelmi hiányról. A hatalmi támogatásról.

    Sztálin kezében ugyanis igen komoly hatalom összpontosult. A pártvezetésen, és a katonai, belügyi apparátuson keresztül egyaránt. Ez a támogatás a Putyint istenítő vezérnek nyilvánvalóan nem állt a rendelkezésére. Nyilvánvalóan, mert a hírek szerint gyakorlatilag saját fegyveres emberei tartóztatták le, majd végezték ki. Utolsó kívánsága is egy Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés volt. Azonban a beszélgetés lehetősége helyett golyót kapott a fejébe. A letartóztatás okaként kiskorú megerőszakolása, narkóhasználat és némi sikkasztás egyaránt felmerült. Ezek a vádak aztán vagy bizonyíthatóak lettek volna, vagy sem. Sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen vállalhatatlanná vált egy olyan vezér, akinek nyilvánvalóan agyára ment a katonásdi, a saját szemétdomb uralmának komplexusa és a putyinizmus. A hazai Érpatak felkészül?

    Ami külön érdekessége a történetnek az a bloggerek szerepe. Nem a Putyinszk megalapításának meghiúsításában, hanem a hírforgalomban. A hazai hírforgalomba is egy blog dobta be Putyinszk létrehozásának szándékát. Nem kis helyismertről tanúbizonyságot téve a polgármester rövid várható pályafutásának megsejdítésével. De egy bloggernek köszönhető az első hír az önjelölt polgármester kivégzéséről is. Egyrészt jelezve a mindenhol ott levő „magánhírszolgálat” jelentőségét. Másrészt talán magyarázatot adva arra, hogy a diktatórikus, gyáva hatalmak miért akarnák elzárni ezeket a hírcsapokat.

    Andrew_s

    Jó diktátor kerestetik

    Orbán Viktort a Fidesz életének és halálának uraként aposztrofálják sokszor. De mindig ott settenkedhet a kisördög kérdése, hogy vajon tényleg így van-e? Egy második pólus megjelenésére a Fidesz legutóbbi kongresszusán már világos jelek mutattak. A kígyótojásban már régen ott tekereg. Fussunk neki egy alternatív hatalmi forgatókönyvnek.

    Nem olyan régen olvastam egy rácsodálkozó jellegű értekezést arról, hogy a Fideszen belül hatalmi harc lehet. Ez szinte a hatalom természetes működéséhez, természetrajzához tartozó jelenség. Amellett a Fideszen belül sem újdonság. A tényleges helyzetet nem a felszín, hanem a mélyben húzódó valós erővonalak fogják meghatározni. Ennek vagy a kirakatban matató vezér a valós középpontja, vagy nem. A Fidesz esetében a vagy nem forgatókönyve a valószínűbb. Még akkor is, ha Orbán Viktor, ténylegesen meglevő, személyes kvalitásait nem kívánom kétségbe vonni. Az ő szerepét nem lehet eljátszani karizma és vastag bőr nélkül. Neki pedig mindebből kijutott. Ám mégis! Próbálkozzunk mással.

    Eszerint adva van egy valós hatalmi kör, amely a maga gazdasági és társadalmi befolyásával képes formálisan vagy informálisan befolyásolni akár egy párt belső ügyeit is. Ehhez nem kell „zsidóvilágösszeesküvés” -szerű ostobaságokban gondolkodni. Társadalmi befolyás a személyes ismeretségeken és üzleti kapcsolaton alapuló személyes háló kivetése is. A gazdasági haszon, a gazdasági befolyás rögzítése és az így szerzett informális hatalom konszolidálása érdekében. Ennek érdekében nyilvánvalóan két dolog mindenképpen kell. Az egyik a közjogi hatalom. A másik egy olyan hatalomgyakorló kör, amelyik képes és alkalmas az előbbit használva a jogi környezet stabil kialakítására. Olyan rendszer kialakítására, amelyik a létrehozók személyétől függetlenül is működőképes. A közjogi hatalom megszerzéséhez pénz, a jogszabályi környezet átalakításához gátlástalanság, pofátlanság és hatalomvágy kell. A pénzt egy gazdasági lobbi-kör simán össze tudja szedni. A későbbi megbízásokon keresztül megtérülő befektetés. A gond talán az utóbbival lehet.

    Orbán Viktor és köre azonban kielégíti az említetteket. Orbán Viktor hatalomvágya közismert, és azon, valamint a felelősségpánikon keresztül manipulálható. Az erős hatalomvágy biztosítja az ennek gátat szabó gátlások lebontását is. A nyilatkozatonként változó „őszinte” vélemények alapján pofátlanságból sincs hiány. A falak lebontásában pedig régi harcostársként ott van Kövér László, akiben a szellemi felkészültséget kellő agresszivitás egészíti ki. Ha pedig Lázár Jánosra tekintünk, akkor igazi utánpótlása lehetne Orbán Viktornak. Szemtelen, gátlástalan és hatalomvágyó. Jól mutatja ezt az a mód, ahogy a tényleges operatív hatalmat pillanatok alatt összegereblyézte. Látszólag igazi álomcsapat. Még abban is jól teljesített az Orbán vezette rendszer, hogy a jogi környezetet átszabta. A 2. Orbán-kormány gyakorlatilag biztosította a saját hatalmi rendszerét, valamint a haveroknak sok-sok pénzt osztó csatornákat. Az utolsó gyenge pont lehet az önkormányzati választások biztosítása. Azonban látható az erőfeszítések sora ennek a bebiztosítására. S kár lenne kétségeket ápolni arról, hogy menni fog a fiúknak.

    Orbán Viktor különben jó érzékkel megpróbált egy saját oligarchiát is kialakítani. Érthető okokból, mivel a hatalmát biztosító erők által rárakott gazdasági kantárt csak a mészároslőrincek, a neki elkötelezett, neki hálával tartozók erejével próbálhatta lerázni. De legalább lazítani. Ennek Lázár János felemelése, illetve felemelkedésének engedése sem mond ellent. Hozva a formát és a saját ismerősöket. Orbán Viktor, ezen közben, akár meg is lehet győződve arról, hogy ő a nagy machinátor. Még érdemes is meghagyni ebben a hitben. Mert hitelesebb marad. Lassan azonban a csapat túljátssza a szerepét. Mert nem tehet mást. Diktatúrát nem lehet selyemsálban szervezni. Legfeljebb selyemzsinórral fenyegetve. Orbán és csapata tehát jött, látott, és elvégezte a piszkos munkát. Nagyon piszkosat, de nagyon alaposan. Ősszel a szerepük azonban kifulladhat. A vesztüket pont az okozhatja, hogy saját oligarchiát akart a Vezér. A saját köreiből. Hozott anyagból. Ami azonban ehhez gyenge. Szellemileg, de gazdaságilag is. Még. S itt lehet a kulcs.

    Ahhoz, hogy Orbán a szerepe teljesítésekor elmozdítható legyen, ahhoz hiba lenne biztos támaszokat hagyni alatta. A mészároslőrinceket tehát meg kell gyengíteni. Hogy tökremenetelük, de legalább is gazdasági pangásuk ne keltsen szimpátiát. Talán teljesen véletlen, hogy éppen most ugrott neki az RTL-klub a felcsúti polgármesternek. Mostanáig nagy ívben fütyülve az orbáni oligarchizmus tobzódására. Ahogy Lázár hiteltelenítése sem árthat meg. Orbán ugyanis egyre vállalhatatlanabb. Régóta vitatott mentális egészségi állapota, és az elszaladó magas ló egyaránt egyre kínosabbá teszi a személyét. Kövér László is egyre magabiztosabban fut neki olykor a falnak. Ott döngetve a falakat, ahol nagyon közeli az önégetés. Lázár is túlzásba viszi a kaparást, és képtelen fékezni hisztit.

    A piszkos munkát elvégző csapat leváltása tehát egyre időszerűbb. Nem az ellenzék részéről, mert az a jelen állapotában ehhez harmatosan gyenge. A valós gazdasági befolyást gyakorlók számára azonban időszerű lehet a „jó diktátor” bevetése. Orbánt saját kérésére bedugva egy orvosi intézménybe, a többieket pedig félredobva a hitelüket és arcukat vesztett kupacba. Eközben az Orbán Viktor által kialakított narancs-pacnis hatalmi brand akár maradhat is. Az egyszerűbb, rezsicsökkentett tömegek számára bevezetett márkajelzése a hatalomnak, ami ellen ne ugass. A konszolidált diktatúrába pedig „jó rendőr” kerestetik. Látszólag a Pokorni-Rogán duó jöhet számításba. Vagy csak Pokorni, aki jó ideje készül a háttérben. Helyi hatalommal és az oktatáspolitikában már kipróbálva a „jó fideszes” szerepét.

    Andrew_s


    2014. június 14., szombat

    Megalakult az oktatásügyi trágyamű

    MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
    Ez a Balog nem az a Balogh. AZ a Balogh, az József, és a néhai vak komondor által kiosztott pofonok kapcsán vált hírhedtté. Ez a Balog pedig Zoltán, és a humán laposelemek minisztereként az oktatás is hozzá tartozik. Lelkész a lelkem, tehát nem verekszik vak komondorok nevében. Azonban néha kétségek merülhetnek fel, hogy melyik Balog(h) a közveszélyesebb.

    A vak komondor nevében intézkedő fidesznyik végső soron leginkább a közvetlen környezetére káros. Amellett jól körülhatárolható jogszabályok mentén akár el is kaphatják a grabancát. Amolyan helyi Döbrögi, aki nagyon kellemetlen jelenség, de tulajdonképpen egy szelíd és szolid barom. A külsejében szelíd és szolid, ámde közveszélyesen cinikus, szakmailag nulla közeli helyi értéket képviselő miniszterrel ellentétben. Az oktatásügyi csűrcsavarok következtében pedig széles tömegeket érintő, és generációkon átívelő mindaz, amit elkövet. Meg az is amit nem követ e. Meg az is, amit kialakít az orbanista embertípus kinevelésének elősegítése kinevelése érdekében. Ez utóbbiban már egy éve is világosan látható mérföldkövet jelent a Hoffmann Rózsa nagy ötleteként megszervezett Magyar Pedagógus Kar. Időközben Nemzeti Pedagógus Kar lett. Mert mi más is lehetne? Ha itt kitörne egy tájfun, azt is Nemzeti Tájfunnak hívnák. Bár akkora kárt talán az sem tenne, mint a kormányzat. Úgyhogy inkább Európaküldte Tájfun lenne, és nemzeti antitájfun szolgálatot hoznának létre Lázár János vezetésével és orbán Viktor személyes irányításával.

    Tehát Nemzeti Pedagógus Kar. A névváltás természetesen semmit sem jelent arra nézve, hogy pontosan az, ami. Egy nemzetinek kikiáltott, de valójában a hatalmat kiszolgáló oktatáspolitikai csicska. Semmivel nem jobb, mint az egykori SZOT-ba tömörített szakszervezetek, amelyek létéről a Párt döntött. Vezetőire a Párt, vagy esetleg a Hazafias Népfront tett javaslatot. A képviselt dolgozók pedig szabad akaratukból megszavazhatták a vezetőket, és többnyire jobban tették, ha tagok voltak. A SZOT-szerűségről már írtam egy éve is. Beleértve azt is, hogy az állítólag független eddigi szakszervezetek állítólag független vezetői is mehetnek a levesbe. Akkor, ha a „Na de kérem!” jellegű ellenzésen, és a nagyon csúnyán nézésen kívül többre nem futja. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azonban maradt. Balog Zoltán is. A NPK is. Mely rövidítésről az egykori tanulmányok egy másik szegmense jut eszembe. A műtrágya. Talán öntudatlan áthallással is. Annak jeleként, hogy ez a mű, trágya.

    Minden esetre megalakult az Országos Küldöttgyűlés keretében megtartott alakuló ülésen. Teljesen szakmai szervezetként természetesen. Mert mi más is lehetne egy szervezet, amely politikai akarat hatására jön létre, minisztériumi szervezéssel, és a hatalom politikai komisszárjainak vezetésével. Horváth Péter ugyanis a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójaként lett a testület vezetője. Olyan körülmények között, amikor az iskolaigazgatóknak legalább hallgatólagosan éppen úgy elvárt attribútuma a hűség a Párthoz, mint az 1970-es években. Olyan körülmények között, amikor a KLIK az iskolai élet, és kassza ura, ennek ellenkezőjét akkor is nehéz lenne elhinni, ha most megindulna a sértődött levelek sora. A helyettes vezető Szeleczki János lett. Róla az MTI szerényen azt közli, hogy Heves megyei intézményvezető. Jótékonyan és célzatosan megfeledkezve arról, hogy a Fidesz egykori egri alelnöke és volt alpolgármestere kapott most szakszervezeti megbízást. Aki korábban botrányos kinevezésével szerzett kétes hírnevet.

    Egyébként mindezek ellenére igazat kell adni Balog Zoltánnak, hogy az NPK a pedagógusokról szól. Hiba lenne kétségbe vonni ezt az állítást. Elvégre a vágóhíd is az állatokról szól. Csak nem a birkák jogvédelméről, hanem a hatalom asztalán való feltálalás előkészítéséről.

    Andrew_s



    Bányászbékaságban is jobban teljesítünk

    Miközben számos témában égnek a kommunikációs vonalak, néhány téma olykor háttérbe szorul. Mészáros Lőrincnek, a reklámszabadság jegyében hirtelen felfedezett gazdagodása vitathatatlanul fontos téma. Miközben a többség nem mészároslőrincekből áll. A többség csak statisztikai adat. A permanens szabadságharc feláldozható lövészárok-tölteléke.

    Gyorsan leszögezem, hogy egyáltalán nem akarom védeni azt az oligarcha-csoportot, amelynek tagjai a hatalom felé meneteltükben, majd annak hegyoldalán lecsücsülve a bányászbéka feneke alá taszítanak minden, és mindenki mást. Emberek ezreit, és az egészgazdaságot. Elszegényítve, egzisztenciálisan tönkretéve az embereket azért, hogy üveggyöngyért megvehető közrabszolgát csináljanak a tömegekből. Mert a tömeg marad. Még. Nyugton. Aki visszaolvassa azt, amit eddig összeirkáltam, nehezen fog találni olyan írást, ami az uborkafára felkapaszkodott szociológia senkiket védelmezi. Pusztán a legutóbbi, az RTL-t nem grál-lovagként látó írás miatt többen megmorogtak. Holott egy kereskedelmi TV-csatorna éppen kereskedelmisége miatt is opportunista. A hirtelen megtalált gazdagodások a hatalom bajszának rángatásán kívül most nézettséget is generálnak. Meg ingyen reklámot a csatornának. Na mindegy. Aki a sajtószabadság utolsó véderődjét akarja belelátni egy milliárdosok vitájába, azt úgysem fogom erről lebeszélni tudni. Meg aztán az is lehet, hogy nekik van igazuk. Az RTL megérkezik fehér lovon, koronával és megmenti a sajtószabadságot, amelynek első megtiprásakor, majd szétmorzsolásakor a média nagyjai kussoltak és lapultak. Az RTL is.

    Békében hagyva tehát a milliárdosok csatáját talán érdemesebb lefele is pislantani. Azok felé, akik gyakorlatilag lesütött szemmel élik az életüket, és akik csak statisztikai tömeget jelentenek. Róluk még csütörtökön jelent meg a statisztikai hivatal közleménye. Ami alapján jobban teljesítünk. Csóróságban. Ami alapján különben nyolcvanhétezer-ötszáz forint lenne a megélhetési minimum. Egy egyszemélyes háztartásban. De ez egy kétgyermekes családnál közel negyedmilliót igényelne a családi kasszában. Havonta. Alkalmasint ezzel érdemes összevetni azt a keresményt, amit a közmunkásoknak szán Pannónia jótevője és kormánya. Nem véletlenül sikoltozok jó ideje magam is, hogy a közmunka-program alapvetően közrabszolgaság, és a szegényedési spirált hajtja csak. S persze hozzásegíti a piac résztvevőit ahhoz, hogy lefele szorítsák a munkabéreket. Talán nem véletlen, hogy a KSH nem közli a létminimum alatt élők számát. Igen kényelmetlen adat lehetne valószínűleg.

    Pusztán szemre-becsléssel is jól saccolható, hogy sokan kénytelenek a statisztikai minimum alatt nyomorogni. Ehhez persze nyilvánvalóan nem szolgálati kocsival kell a plázákba menni. Vagy átadóünnepségre. Habár lassan nyugodtan átadhatnák az „Ismeretlen gazdasági menekült” emlékszobrát is. Londonban. De erről, a gazdasági exodus menekültjeiről is kevés és ellentmondásos adat kevereg. Csak a nagyságrend látszik biztosnak. Az kétségtelenül több százezres. A KSH azonban erről is szegényes adattal szolgál. Mert Pannónia gátőrjét zseníroznák az ilyen adatok, mint rinocéroszt a kalácsmorzsa. Habár bőrrel jól el van látva a szeretett Vezér és csapata. Erre utal az, hogy a hallatlan, illetve vízcsapból is hallható sikerpropaganda árnyékában azért persze születnek felmérések a valós szociológiai helyzetről is. Nem azért, mintha a KSH számai nem lennének valósak. Csak kevesen vesznek lépegető eszkavátort. Ellentétben a farháttal.

    Kiss Ambrus például éppen arról emlékezett meg az ATV-ben, hogy a munkavállalók között is van egy milliós tömeg, aki nyomorog. Akiknek a jövedelme nem éri el a létminimumot. Alkalmasint a közszférában is. Miközben az arányuk a versenyszférában harminc százalék körüli. Köszönhetően annak is, hogy az ott dolgozó nagyon gyorsan megkapja, hogy: „ha nem tetszik tízet veszek fel helyetted, és mehetsz közmunkázni”. S sajnos ez igaz. S sajnos ennek az igazságát mind a két oldal tudja. A közmunkabér tehát, mint említettem leszorítja a béreket, a kapun kívüli munkanélküliek nagy száma pedig féken tartja azt, aki csak pár forinttal is többet keres és el kell tartania a gyermekeit. A mészároslőrincek nagyobb megelégedésére. Meg a kormányéra. Mert egy kirobbanó éhséglázadásig nagyon sokan kussolnak a túlélésért. Még akkor is, ha talán még nem jelentik fel a szomszédot egy tál lencséért.

    Miközben persze nem árt elfeledkezni arról, hogy a létminimum még nem a nyomorhatár. A KSH létminimumából még úgy-ahogy, de meg lehet pakolni a fogyasztói kosarat. A nyomor Bass László, az ELTE egyetemi tanára szerint a mediánjövedelem hatvan százaléka körül kezdődik. Szerinte ez közel másfél millió embert sújt hazánkban. Akiknek a nadrágja nem is az előző háromból van, hanem az előző három generációtól örököltekből. S abból is kilátszik a fenekük. Ott lent. A bányában. A bányász-béka feneke alatt. Sokkal.

    Andrew_s


    2014. június 12., csütörtök

    A megfizetett semmi adója

    Most éppen az RTL-klub kapcsán illik állítólag a sajtószabadságról értekezni, míg korábban, joggal, az Origo főszerkesztő-reptetése adta erre az okot. Akkor Lázár János duzzogott, míg most L. Simon László került ízléspánikba. Mármint ízlésének nem felel meg a reklámok túlburjánzása.

    Megjegyzem, ebben kivételesen egyet értek a Vezért annak idején birtokán pálinkáztató költőimitátorral. A magam részéről jó ideje a távirányítón végzett újkoordinációs gyakorlattal viszonyulok a reklámokkal agyontűzdelt műsorokhoz. Pártoktól függetlenül. Valamint politikától is függetlenül. Az, hogy a televíziós bulvár mégis érdekli az embereket, azt azonban mutatja, hogy a „nesze neked fogyasztó mosópor” adásszüneteiben mégis sokan nézik az aktuális sorozatokat, vércsapolásokat és hasonlókat. Ahogy azokat a tehetségkutatókat is, ahol a beugró feladat talán a banán elfogyasztása volt. Ha a jelölt alkalmas a meghámozására, akkor be van válogatva. Ha nem képes meghámozni, de a banán és héja közül képes kiválasztani a héját, és az attól eltérő darabokat megenni, akkor tartalékpályára kerül. Őket a közönség szavazhatja be az újabb, talán narancsokkal is súlyosbított fordulókra.

    Most azonban az RTL szakított ezzel a koncepcióval. Mégpedig azért, mert a narancsokkal súlyosbított fordulónak a TV-adó lett a szenvedő alanya. Reklámadó formájában. Alkalmasint a koncepcióváltásban nem hiszek. Ahogy a reklámadó hiábavalóságában sem. Az utóbbi egy nagyon alapos hatalomdemonstrációs eszköz. Különösen azért, mert a reklámidőben alapvetően a néző idegi terhelését váltják aprópénzre a TV-adók. De ez legyen annak a gondja, aki nézi az adott csatornákat. Amelyek közül most a híradó-perceket a szerkesztőség is hatalmi demonstrációra használta fel. Bízva abban, hogy fenemód demonstrálja a hatalmát azzal, hogy Mészáros Lőrinc, különben régóta közismert, vagyonosodását „leleplezik”. Nem feledve persze azt, hogy ez a megvilágosodás nem kicsit hiányzott akkor, amikor a Klub rádiót szívatta a hatalom. Ahogy nem az RTL-klub szervezte monstre tiltakozás, akár digitális tiltakozás, jellemezte az Origo főszerkesztőjének menesztése utáni napokat. Miként is volt azzal a drezdai pappal? Az RTL-lel lassan már nem lesz senki aki szolidáris lehetne. Miközben személy szerint zavar az a kognitív disszonancia, hogy nem tudom: kellene-e szolidárisnak lennem. A reklámidő eladása ugyanis igenis extra-profit. Az értelmes műsorpercek elől ellopott idő profitja. Amit csak az tesz kétségessé, hogy az „értelmes” műsorpercek minősítése erősen szubjektív. Hol is a távirányító?

    Nem, valahogy nem tudom a szegény meggyötört törpe szerepébe képzelni az egyik legnagyobb TV-csatorna gazdáját. Legalább annyira nem, ahogy Mészáros Lőrincet, vagy Lázár Jánost sem. S még sokakat másokat sem. Furcsa módon, mivel nagyjából ugyanabban a vagyoni helyzetben állnak, még azt sem teljesen zárom ki, hogy pusztán a hatalmi status quo átrendezésének vagyunk kollektív szemtanúi. Ahogy a kollektív, és TV-adásokkal asszisztált IQ-csökentés, néphülyítés teljesen megfelelt a kormányzatnak. Így az sem kizárt, hogy a reklámadó tulajdonképpen az a lépés, amikor az isiben úgy indul a verekedés, hogy visszaütöttek. Ezúttal a kormányzati oldalról indítva a jobbegyenest. Ha ugyanis feltételezzük, hogy eddig is volt valami, a közönség elől titkolt hátér-megállapodás a TV-csatorna és a Fidesz között, akkor is értelmezhetők a történtek. Akkor, ha most, különben akármiért, az RTL nem teljesített valami informális szívességet.

    Erre meg is jött a lex-RTL a reklámadó formájában. Demonstrálandó a kormányzat elszántságát. Függetlenül attól, hogy a fenekébe papírfecnit őrző L. Simon, vagy a portás terjesztette-e be. Világosan jelezve, hogy: vagy megteszed, vagy megdöglesz. A polip nem aprózza az érveket. Ahogy a TV is megtalálta a felcsúti kisistent. A nagyistennel szotyihéj-köpésben versenyző polgármestert. A helyzet tehát nagyon emlékeztet egy hatalmi patthelyzetre. Olyanra, amikor az egyik kezével, kézfogás gyanánt lefogják az egyik kezüket a felek, míg a másikkal kést szorítanak a másik torkának. Miközben az egyik kés baromi csorba. A szolidaritás nem élezte meg korábban kellően. Ám nem feledve, hogy az anyaországból azért, bizonyos befektetői körökön keresztül, esetleg rálökheti a másikat a mégoly életlen bicskára is.

    Amennyiben erről, a hatalmi helyzetek újraosztásáról van szó, akkor meg mi köze az átlagnépnek ehhez? Nem sok. De akár drukkolhat is a valóság-show bármelyik tagjának is. Aztán megvonhatja a vállát, és hámozhatja a narancsot. Ami titokban különben banán. A sajtó szabadságának meg semmi köze a reklámadóhoz. A reklám nem a sajtó tevékenysége normálisan, hanem a sajtómunkások által ki nem töltött idő eladása. Sajtóilag a reklám adója az eladott semmi adója. Azzal, hogy az RTL a sajtószabadság kérdését belekeverte a reklámtörvény értelmezésébe, tulajdonképpen szívességet tett a kormánynak, mert félreviszi a vitát, eltereli a témát. Ki tudja hányadik szívességet.

    Andrew_s

    2014. június 10., kedd

    Demagógisztáni napló: Arccal a farhát felé

    Forrás: Receptlap
    A plázázás össznépi sport az emberek és emberkék, emberpalánták egy részének körében. Azt hinnénk, hogy valami hasonló lehet az is, amikor egy csarnokba, az élelmiszerek hagyományos beszerző helyére lép be valaki. Hát nem! Ott a plázaélményt legfeljebb azok a turisták élik át, akiket, mondjuk, a Nagyvásárcsarnokba visznek el az utazásszervezők. A napi bevásárlást megkísérlők legnagyobb „örömére”. De most ne róluk szóljanak a gondolatok.

    Nem azért, mert nem érné meg. Hanem azért, mert amikor a magyar átlépi az országhatárt, és tenyerébe nő a fényképezőgép, akkor aligha jobb a helybeliek szemében. Már akkor, ha átlépi az országhatárt, és turistaként lépi át az országhatárt. Vendégmunkásként ugyanis pontosan úgy dolgozni vagy vásárolni fog egy ilyen bevásárló helyen, mint itthon. Ha van rá pénze, hogy vásároljon. Nem hímzett ingyom-bingyomokat, hanem zöldséget, húst, kenyeret, egyebet. S ezzel eljutottunk egy sarkalatos pontra. Az árcédulák világába. Amely világba tett kirándulás különben a turistáknak sem ártana. Mármint szervezetten. Mert egyénileg nyilván sokan megteszik, hogy megnézik az árakat. Arrafele, amerre terelik őket. Holott, egyfajta kalandtúraként igen tanulságos körutat lehetne megszervezni.

    Például úgy, hogy tegyenek egy felmérő-utat a nyersnek látszó húsok és állatalkatrészek körében. Azzal a nehezítéssel, hogy a kilónként kétszáz forint feletti árkategória egyszerűen számukra nincs. Huss! Elvitte a kánya. Azt hinné az ember, hogy ekkor a csarnok árukészlete megszűnik. Holott egy cseppet sem. Igenis létezik ilyen árkategóriában is állati fehérje. Például csirke farhát. Esetleg akciósan. Lehet, hogy becsesebb helyen a kutyák eszik, de azért ne felejtsünk el két igen komoly szempontot. A hő fertőtlenít, és néhány baktérium-toxint is lebont. Másrészt a kutyákkal, macskákkal egyfajta szimbiózisban is lehet élvezni az élet ilyen apró, ámde csontos örömeit. Elvégre hol van az előírva, hogy ne lehetne egy levest is főzni az olcsón beszerzett csirkedarabokból, mielőtt a szőrös gyerek is megkapná a maga adagját? Na ugye, hogy sehol. A jelenség nem új, és a kispénzű nyugdíjasok esetében a kabarétréfáig bezárólag régóta ismert. Ami különben önmagában sem a társadalom nagy dicsőségére váló jelenség.

    Még kevésbé az, hogy a felhasználói réteg egyre szélesebb. Ez abból is látható, hogy a viszonylag jobb minőségű szárnyas-alkatrészeket forgalmazó helyeken gyorsan csappan az árukészlet. Amit különben egyre kevésbé a tipegve topogó korosztály vásárol fel. Így aztán teljesen nyilvánvaló, hogy ahol van kereslet, ott a kínálat is követi. Egyre zűrösebben kinéző izék halmait is feltárhatjuk az árukészletek vizslatásával. Olyan, állítólag apróléknak nevezhető valamiket is, amik legfeljebb csak állatorvosi értelemben nem tekinthetők károsnak. Szemben a látvánnyal, ami nem kifejezetten az esztétikai élményszerzést szolgálja. Mármint átlagosan. Mert nyilván van, akinek igen, de ez alighanem a kisebbség. Ám valószínűleg még ez az árukategória, a kuka felé indultában megállított csontos-csőrös zutyulék is gazdára lel. Lehet, hogy ezt már tényleg valamelyik kutya nyeri meg. Habár nehéz elképzelni azt a több napig éheztetett vérebet, amelyik önként elfogyasztaná. Így aztán nem teljesen kizárt, hogy ezek a valamik némi mosás és válogatás után szintén a leveses-fazékban kezdik meg háztartási pályafutásukat.

    Mert az emberi étkeztetés, mint azt annak idején a táborok, manapság pedig a közétkeztetés példái mutatják, nagyobb toleranciával bír, mint az állatoké. Meg aztán az ember a szőrös kedvenceknek nehéz szívvel ad olyasmit, amit maga is fenntartásokkal fogyaszt esetleg. Nem beszélve arról, hogy az akciós, de a beszerzést követő néhány óra múlva már távolról is kiszagolható húsárut egy jobb érzésű macska meg sem eszi. Csak a gazdája. Főleg, ha kénytelen vele. Mert adott esetben egy fél évig, rosszabb esetben egy évig kénytelen kicsit kevesebből megélni, mint a képviselők havi javadalmazása. Akiknek különben szintén tanulságos lehetne a fentebbi kalandtúra. Ha esetleg arra kényszerítenék a díszes társulatot, hogy napi pár száz forintból próbáljon megélni. S nem úgy, hogy szerviz-szolgálat biztosítja a hidegtálakat, sofőrszolgálat a szállításukat, és dotált büfé a kávét. Mert úgy nem nagy bravúr.

    Érdekesebb lenne azt látni, ha például olyan ketrecharcban kellene a napi aprólékra valót megkeresniük, amiben legutóbb például gyermekek vettek részt. A hazai ifjúságpolitika nagyobb dicsőségére. Aztán elmennének a csarnokba, és lesütött szemmel kérhetnék ki a farhátat, és siethetnének vele haza, hogy gyorsabban főzni kezdhessék, mint a bacik belakják az egyre melegebb időben. Gyanítom, lenne nézettsége egy „így élt túl a képviselő csirkeaprólékon” című összeállításnak. Különösen, ha közölnék vele, hogy az eddigi kéthavi jövedelméből egy évig kell kihúznia. Miközben hallgathatná, hogy a közrabszolga-bér mindenre elég, és szemét lusta naplopó csirkefogó az, akinek az nem megfelelő. Mert ugyebár az, aki kétmilliót perkál vissza egy duzzogó óvodásként, az nem az.

    Andrew_s

    2014. június 9., hétfő

    Kerényi feketeöves ostobasága

    Forrás: Youtube
    Olvastam valami interjú-szerűséget a feketeöves buzilobbizóval, és csak néztem ki hosszasan olykor a fejemből. Lehet, hogy bután, mert nem láttam magam. Meg aztán nyilvánvalóan mindig viszonylagos, hogy ki megy a forgalommal szemben. Vagy éppen a magyar nyelvvel.

    Az utóbbi ennek, az interjúban megjelent, a homoszexuálisokról tett vérmes véleményt megfogalmazó, betűtekervénynek a kapcsán jutott az eszembe: „Volt köztük természetesen kimutatkozni vágyó személyiség is, mert ez jellemző erre a magatartásra, hogy szeretné magát megmutatni, hogy látva lássák, ez amolyan feltűnési vágy ezekben az emberekben, de ez akkoriban a töredékét jelentette ennek a társaságnak”. A tartalmától eltekintve, tisztára olyan, mintha egy robotfordító produkálta volna. Egy bullshit-generátor kimeneti oldalán. Még akkor is, ha talán érteni vélem, hogy Kerényi Imre mi a fenét is akart mondani. Talán azt, hogy a másságban önmagukat megtalálók gyakran nárcisztikus személyiségjegyekkel bírnak. Ami, ha kellő önérzettel is párosul, akkor a titkolódzás feladását is jelenti. Ebben akár igaza is lehet, de lehet hogy nem. De elfogadom, hogy a miniszterelnöki megbízott széleskörű szocio-pszichológiai felmérést végzett a világ minden táján a témában. Ahogy nyilvánvaló, hogy ennek a széleskörű vizsgálatnak az eredményeként állította azt is, hogy a „buzilobbi” mindent leural. Ha mégsem a vizsgálata hatására, akkor biztos jó az anyag, amit szed.

    Ahogy a rögtönzött történelmi áttekintés kapcsán is. Mely szerint: „A Római Birodalom megszűnésének egyik oka az volt, hogy dekadens lett és elvesztette a biológiai erejét”. A birodalmi nyersanyagbázis kimerülése, a limesek mentén egyre erősebb katonai szorongattatás, a kereszténységet is felszínre dobó ideológiai megosztottság, a császárság intézményrendszerének belső hatalmi harcai mind smafu. Na jó, Kerényi is csak az egyik okként jelölte meg, hogy a fürdőkben az akkori szakállas énekesnőket hallgatták. Miközben persze érdemes lenne talán figyelembe venni egy apróságot. Azt, hogy a Római Birodalom népessége mintha nem tűnt volna el a biológiai szaporodási kedv feladása okán. Nem vitatva, hogy valóban elfogadóbb volt a biszexualitással szemben, mint a későbbi századok. Amikor ugyan nagyon elítélték a szexualitást, de szintén nem halt ki az emberiség.

    S ebből a szempontból Kerényi Imre kijelentése, hogy a „biológiai reprodukcióra szükség van”, igazi aranyköpés. Kicsit csorbítja a csillogását, hogy az élővilágban megfigyelhető megannyi szaporodási stratégia mind a biológiai reprodukció tárgykörébe tartozik. A bimbózástól kezdve az apomiktikus magképződésen keresztül a gyermeknemzésig. Miközben az utóbbi esetében éppen az ember az, aki igen komoly technológiai támogatást tud adni a folyamatoknak. Kerényi Imre véleménye, kellő sarkítással tehát egyben a magzati szűréseket, a művileg megtámogatott megtermékenyítést is elküldi a levesbe. Holott ezek nem a „buzilobbi” hatására jöttek létre. Sokkal inkább az emberek gyermekvállalásának biztonságosabbá tételére. Azért az erre szoruló párokkal szemben azt hiszem kicsit nehezebben ülne le, és mondaná a szemükbe, hogy „maguk biológiai reprodukcióra képtelenek, menjenek hát a fenébe”.

    Ahogy azt hiszem kicsit jobban vigyázna a személyes ostobaságának közhírré dobolásával akkor is, ha nem érezné a hatalom hallgatólagos támogatását. Ha mondjuk olyan körülmények között „buzilobbizna”, amikor az érintetteknek szablya van a kezükben. Nem deviáns terroristaként, hanem a fegyveres testület tagjaként. Mint amikor az említettek együtt vonulnak a „pride”-on a szivárványszín zászlók alatt felvonulókkal. Washingtonban. Bár ott valószínűleg nem lenne miniszterelnöki megbízott sem.

    Andrew_s