2013. december 12., csütörtök

Demagógiai agyvízállás-jelentés

Forrás: http://cae2k.com
Az elmúlt kormányzati időszakban tapasztalható hatalmi kommunikáció látszólagos visszásságaival, valamint magának a hatalomnak a demonstrációival többen, több helyen foglalkoztak már. Olyan helyzetekben nehéz is lett volna megkerülni, amikor a miniszterelnök a Parlamentből közli a bírósági döntések minősítését, vagy éppen a frakcióvezetője él hatalmi befolyással, vagy kelti annak látszatát. Ugyanakkor lassan, de kirajzolódott egy teljes, és manipulációktól korántsem mentes ív.

A pillanatnyi helyzetben a kommunikációs offenzíva, Deutsch Tamás 72 órás ultimátumával az igazságszolgáltatás fele, tulajdonképpen körbeérni látszik. A pillanatnyi ok a kuruc.info felszámolása, mely vitathatatlan szolgálatokat látszott betölteni. Miközben technikailag alighanem a net cenzúrájának ismételt kezdeményezését is meg fogja szülni. Addig is olyan reklámot kap például az Index hathatós közreműködésével is, amire másként, a Fidesz politikusának a kirohanása nélkül aligha számíthatott volna a szélsőjobboldali tartalmakat közreadó portál. A teljes folyamatban azonban Deutsch Tamás, illetve még Rogán Antal is alighanem csak a közkatona szerepét tölti be. Akár tudatosan, akár maguk is egyfajta manipulációs, hatalmi ígéret, különben nem igazán sajnálnivaló, áldozataként. Az ugyanis mára gyakorlatilag nyilvánvalóvá vált, hogy a tudatosan defenzívába kényszerített ellenzéket olyan kommunikációs harapófogóba szorították, amibe jórészt a saját tehetetlensége okán dugta be a fejét.

Az amúgy is nehezen kivédhető retorikai csapásokat az egymással foglalkozás ürügyén elkövetett semmittevéssel érlelve szinte tökéletes zsákutcává. Olyan helyzetet engedve kialakulni, amiben a hatalom immár egészen egybites populizmussal is eléri a célját. Végső soron garantálva, hogy a demokratikus értékek szinte bármilyen védelme mellé odategyenek egy pejoratív, indulatokat keltő, és a kocsmai radikalizmus lelki húrjain játszó választ. Pontosan annak a troll-kommunikációnak a sablonján haladva, amiből a minap a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ízelítőt. Mivel a sor alighanem folytatható, csak példaként sorolnék ezekből a faék-egyszerűségű populizmusokból néhányat:

Aki fellép a rasszizmus ellen – Kiáll a cigánybűnözők mellett
Aki fellép a bíróság függetlenségéért – Védi az ittasan vezető milliomost
Aki fellép a hajléktalanokért – A megfagyásukhoz való jogot akarja biztosítani
Aki fellép az éhbéres közmunkák ellen – A szegények foglakoztatása ellen akciózik
Aki fellép az ügyészség függetlenségéért – Fasiszta és védi a kuruc.info-t
Aki fellép a sajtó cenzúramentességéért – Fasiszta és védi a kuruc.info-t
Aki fellép az internet cenzúramentességéért – Fasiszta és védi a kuruc.info-t, és pornóval támadja a gyermekek ártatlan lelkét

Az szinte biztos, hogy mindez csak akkor hatásos, ha a kormányzatnak van egy, legalább a látszatokkal operáló alternatív válasza. Olyan, ami legalább némileg szalonképesen eladható. A szélsőségesekkel pávatáncolva biztosítva a „jó zsaru-rossz zsaru” régóta ismert receptjét. Ezen az sem segít, ha olykor az ellenzék egy-egy vezetője bírósági pert nyer. Felmutatják, mint a bíróság függetlenségének igazolványát, és retorikai gőzhenger megy tovább. A hívek fejében csak az ellopott kabát képzete marad meg. Azok az ellenzéki dobások, amelyek során Bajnai Gordon legutóbb például a rendszerváltás során az ezermilliárdokban mérhető károkat okozó Antall József mellé állt nem igazán segítenek. Akiket megszólítani akarna ezzel, már régen túl vannak a zsellérnosztalgia jegyében szétvert mezőgazdaságon, a cinikusan gyáva álforradalmiságon, Miközben éppen olyan lelkesen rehabilitálják, relativizálják Horthyt, mint Antall, Orbán vagy Vona.

Az is nyilvánvalónak látszik, hogy a teljes hatalmi gépezeten átnyúló, a teljes párt-, és kormánykommunikációt kézben tartó, és hatalom teljes kiépítését szolgáló forgatókönyv túlmutat a megvalósítók többségének a személyén. Az sem elég, ha valaki a nagy machinátornak hiszi magát. Annak is kell lennie. Olyannak, aki a háttérben is képes maradni, ha kell. Nem aprózza el a megjelenését. Elég hatalma van a kormányzatban, és a pártban, és elég cinikus ahhoz, hogy ezzel csak akkor éljen nyíltan, ha nagyon szükséges. Az egybitesek pedig majd utcára vonulnak az érdekében, ha megüzenteti, hogy menni kell.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése