2013. december 31., kedd

Aster üzenete

Kulin György, a számos tudományos, illetve ismeretterjesztő mű szerzőjeként ismert csillagász, többek között a kisbolygók szerelmese is volt. A róla szóló Wiki-oldal szerint egyik kedvence a Bihar-hegység volt. Mindkét tény visszaköszön abban a műben, mely a munkásságának egy másik ösvényét szegélyező könyvek egyikeként jelent meg.

Q. G. Lyn néven ugyanis tudományos fantasztikus műveket is írt, melyek többségében Fábián Zoltán újságíró is társszerző. A. F. Bian néven. Így abban a könyvben is, mely Aster címen jelent meg, és főszereplője, a kisbolygókon, illetve a csillagászaton kívül, Bihari Attila. A csillagász, aki „másodállásban” titkosírások szakértőjévé, és a hibernálás önkísérletezőjévé is válik. A 440 oldalas mű Budapesten, a Magvető gondozásában jelent meg. 1971-ben. Az említett Q. G. Lyn - A. F. Bian szerzőpáros utolsó műveként, melyben Kulin Ferenc is társszerzőséget vállalt. Számos filozófiai jellegű betéttel, és tulajdonképpen egyfajta kémregényként indulva. Talán éppen ezért sokszor nem is tartják igazán remekműnek. Miközben igen komoly ismeretterjesztő műként is kezelhetjük. S Kulin György talán sokkal inkább annak szánta eredetileg, beleszőve a saját személyes vívódásait, és azokat az elméleteket, illetve vágyakat, amelyeket csak a sci-fi műfajában leírhatóan dédelgetett.


Ha ma olvassa valaki először a könyvet, akkor ezek a betétek valóban nehezen olvashatóvá tehetik. A benne található, és a szocialista nézeteket igen jelentősen visszatükröző világnézeti vonatkozások miatt attól sem kell tartani, hogy a közeljövőben újra kiadják. Így ezzel a kötettel, Gács Demeter egy korábban említett könyvéhez, és Kulin György többi korai fantasztikus könyvéhez hasonlóan, csak a régi példányok becserkészésével lehet bővíteni a könyvtárat. S még azt sem lehet állítani, hogy a benne leírt valamennyi tudományos vélemény, illetve feltételezés kiállta az idő próbáját. Annak ellenére, hogy például a csillagközi utazásra felvetett energiacsatorna némi absztrakcióval akár a mostanában divatos féregjárat-elmélettel is behelyettesíthető lenne. Általában azonban kétségtelenül túlhaladta a tudomány ezt a művet. Ezt a művet is. Hiszen a sci-fi számos korábbi kötetét nyugodtan megmosolyoghatnánk ezen az alapon.

Amiért érdemes lehet leporolni az talán éppen az, hogy némi képet kaphassunk arról a korról, amiben keletkezett. Sokszor ugyanis mostanában, a jelenleg középkorú és annál idősebb népesség tagjai közül, sokan mintha elfeledkeznének arról a korról. Holott keveseknek adatik meg, hogy ötven évesen szülessenek. S talán még az akkori kor újraértékelésekor sem kell teljesen megtagadni a korábbi életszakaszokat. Mert könnyen nevetségessé válhat az, aki így cselekszik. Sokkal nevetségesebbé, mint az a ma naivitásnak tűnő leírás, ami például a Q. G. Lyn - A. F. Bian szerzőpáros könyveiből visszaköszön. Ugyanakkor, a tudományos ismeretterjesztésen, a korrajzon túl ebben a könyvben is nyilvánvalóan jelenik meg az a hazafiság, ami kifejezetten progresszívnek tekinthető. Nem másért, mert a főszereplő, és természetesen magyar, tudós munkássága a mára támaszkodva és a jövőbe mutató folyamatként kerül ábrázolásra. Nem visszafele tekintve kesereg azon, hogy mekkora nagy tudós lehetett volna akkor, ha a múltban minden másként lenne.

Márpedig a hazafiság, a magyarságtudat ebben az ábrázolásmódban ma is példamutató lehetne. Az ugyanis természetes, hogy a múltat nem szabad elfelejteni, és a történészek még biztosan évtizedekig fognak sok cikket írni a fél évszázaddal ezelőtti világról. Meg a még régebbiekről. A múlt újraírása, de leginkább a múlt emlékeivel folytatott permanens presztízsháború, ugyanakkor aligha a jövőt építi. Az pedig úgy tűnik a szocreálban is világos volt, hogy a jövőt a holnap hozza el. Csak erről is divatosnak tűnik megfeledkezni. Talán az okozza ezt, hogy amikor a saját személyes múltjukkal haragba levők megpróbálják törölni a múltjukat, akkor ez is kirepül semmibe. Vagy csak egyszerűen semmilyen jövőképük nincs, és összecserélik a múlton való kesergést a jövővel.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése