2013. augusztus 28., szerda

Tényvilág a nemzeti demokráciában

A jobboldal radikálisainak ténykedése, valamint a belügy számukra kiosztott beleegyező vállveregetése kétségtelenül nagyon elvitte a figyelem fókuszát. Ahogy az ellenzék helyben-tapicskolása úgyszintén. Nálam is. Így aztán csak most, a Varánusz írása nyomán figyeltem fel a 4!-nek a ténykorrekciós portált feszegető hírére.

Mert nekünk már ilyenünk is van, ráadásul nem is csak a napokban kezdhette meg működését, mivel a ténykorrekciós szervezet Facebook-profiljának alapítása 2013. júliusának idusa. Tehát van egy remek szervezetünk, ami pénzt, paripát, és klaviatúrát nem sajnálva ellenőrzi a tényeket. Róluk szólva álljon itt az önbemutatás: „A Nézőpont Intézet által létrehozott factcheck.hu oldal célja ellensúlyozni a nemzetközi sajtóban Magyarországról megjelenő tárgyi tévedéseken alapuló tudósításokat, véleményeket”. S akkor megjelenik a szemeim előtt egy amerikai milliárdos, aki a The Wall Street Journal fellapozása után kiadja a titkárnőjének, hogy az ott olvasottakat ellenőrizze le a Nézőpont Intézet nézőpontja alapján. Esetleg le is szidja a hölgyet, hogy a reggeli kávémellé miért nincs már ott kivonatolva az említett portál teljes termése a WSJ aznapi tévedéseiről. Ellenben ez a kép valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Nem vitatva persze, hogy a külföldi sajtóban éppen úgy jelenhetnek meg téves adatok. Éppen úgy, ahogy a hazai médiában is sokszor jelennek meg eltérő adatok mondjuk egy tüntetés résztvevőiről. Bár, emlékeim szerint a nyilvánvaló tévedéseken, például a Kossuth téren felvonult kétmillió orbán-hívőről, szinte a világ röhögött hangosan.

Mindenféle külföldi ténykorrekciós oldal nélkül. Pusztán becslést adva arról, hogy a Parlament előtt annyi ember legfeljebb egymásra fekve, vagy ledarálva fért volna el. S ezen az sem javít, ha Rákay Philip rendezői utasításra kürtölte világgá a nyilvánvaló hazugságot. Melynek szánmára nyilvánvaló hozadéka az az óta befutott karrierje. Melyben a hitelesség alig, a párthűség maximálisan látszik számítani. Nem először a magyar történelemben, és nem is csak egyes emberek tekintetében. Mert a hazai tényfigyelő intézetet is meglegyintette a Fidesz-közeliség szele. Már 2012. decemberében megjelentek a hírek arról, hogy ennek köszönhetően zárt jó évet a Nézőpont Intézet, mely önmagát különben nonprofit cégként definiálja. De, egy idén januári hír szerint, akár közvéleményt is kutat a Fidesz közeli cég, megrendelés szerint, ha szükséges. Márpedig a párthoz, hatalomhoz köthetőség éppen úgy kikezdheti a Nézőpont nézőpontjának a hitelességét, ahogy az a bizonyos kétmilliós bemondás. Adott esetben egy könnyed legyintéssel elintézhetővé téve azt, ami a factcheck.hu webcímen megjelenik. Arra, ami a kormányzat kritikatűrését, illetve annak hiányát, hivatott demonstrálni a factcheck.hu webcímen. A kormányközeli Nézőpont Intézet egy ideje ugyanis ténykorrekciós oldalt működtet, amelyen jól kiosztják a nemzetközi médiát, amiért rosszul ítéli meg a kormány tevékenységét.

Továbbra sem állítva persze, hogy ne jelenhetnének meg akár tényszerű tévedések is a nemzetközi sajtóban. Ám annak elintézési módja aligha az, hogy egy, a hatalmi centrumhoz közeli intézmény gründol egy portált, ahol majd jól kiosztják a nemzetközi médiát. Még akkor sem, ha már hallani vélem a Fidesz híveinek hördülését, hogy ezzel csak a nemzetközi gyakorlatot másolják. S valóban létezik nemzetközi példa. Bárki felkeresheti ugyanis a FactCheck.org webcímet, ahol elsőre szintén hasonló működési célt fog olvasni, mint hazánkban. A különbségek tárháza a részletekben van. Az amerikai oldal ugyanis azt írja magáról, hogy: „FactCheck.org is a project of the Annenberg Public Policy Center of the University of Pennsylvania”. Tehát egy amerikai egyetemi intézet projektjéről van szól. S azért működik, hogy az amaerikai politika nagyjainak a tévedéseit, ferdítéseit leplezze le a választók számára. Az eredeti szöveg szerint:

Ennek alapján a már 2007. decemberében felvetett hazai megfelelőjének mondjuk az ELTE, vagy a Corvinus keretein belül kellett volna megalakulnia, és nem a külföldi sajtóban megjelent hírekkel, hanem a hazai politikai vezetés kommunikációjával kellene foglalkozni. Amikor tehát a factcheck.hu a kormányközeli intézményként alakult meg, és a külföldi sajtónak a hazai vezetés ténykedését kritizáló írásait akarja magyarázni a hazai közönségnek, akkor ez nagyon unortodox másolása az amerikai példának. Az ott a médiaszabadság és a közlési tényszerűség jegyében működik. Ez itt pedig a kormányhűség, és magyarázkodás, a hívek hatalmi képének megőrzése érdekében jött létre.

Nagyjából olyan viszonyt ápolva az eredeti mintával, mint az athéni demokrácia a Kádár-korszak népi demokráciájával. Noha nem szabad alulértékelni azt az őszinteségi gesztusát a Nézőpont Intézetnek, mellyel esetleg azt kívánta burkoltan jelezni, hogy Orbán Viktor nemzeti demokráciája az utóbbi reinkarnációja.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése