Könyvjutalmat az oktatáspolitikusoknak

Forrás: Átlátszó Oktatás

Egy igazán uborkaszezonos hírnek néz ki elsőre az, amit az Átlátszó Oktatás blog tett közzé arról, hogy Orbán Viktor ajándékot küldött az érettségizőknek. Részben azért is, mert már megszokhattuk, hogy a kormányfőn olykor úrrá lesz a levélküldési vágy. De azért is, mert egy történelmi művet kaptak az érettségizettek, és nem Orbán Viktor életregényét, vagy a gránitba vésett alaptörvényt.

Györffy György „István király és műve” címmel írt könyve alighanem jobb választás lehet az említetteknél. S csak az igazán rosszindulatúak mondhatják a küldeményre, hogy egyfajta előkészület akar lenni az új királyválasztáshoz. Különösen, mivel a szentté avatott királyt és a jelen miniszterelnök karakterét nem is Orbán Viktor mosta össze, hanem Alföldi Róbert. A szegedi „István a király” előadásáról szóló kritikák szerint legalább is. Ami nyilvánvalóan téves értékelése lehet mindkét említett politikusnak. Mert, miként korábban is írtam, érzek némi különbséget például a templom-, és a stadionépítések szerepe, hatása között. De Alföldi Róbert rendezése kapcsán aligha a rendezői felfogásokról, tehetségről, ízlésről szólnak majd a viták. Mivel már most látszik, hogy sokkal inkább az átpolitizáltság győzött. Amire Nemzeti Színházbeli utódja is rátett egy lapáttal. Legalább olyan megalapozottsággal, ahogy Semjén Zsolt sem győzött sínylődni korábban. Világosan kijelölve azt az utat, hogy amikor valakit a képességei alkalmatlanná tesznek egy adott pozícióra, akkor rálép a politikai üldözöttek ösvényére.

De ez messze kezd vezetni Orbán Viktor ajándékától, melyet alighanem teljesen jól időzítve küldtek el. Tekintve, hogy az érettségik nem a nyár vége fele szoktak lezajlani, kissé megkésett a küldemény, ha valóban a napokban ért célba. Bár, még az is lehet, hogy az érettségizettek listájának beszerzése tarthatott ilyen sokáig. Mert a könyvküldés nemesnek szánt gesztusa azért csak felveti ezt az apróbb adatkezelési kérdést is. Az adatkezelési elveknek, így kívülről nézve, mégis kellene egy olyan ökölszabály, hogy csak arra használható fel, amire adták. Ha tehát valaki beiratkozik az iskolába, jelentkezik az érettségire, akkor az adatait tanulmányi célokra adja meg. Ezt elég hézagosan fedi le, hogy a miniszterelnöki hivatal küld levelet az érettségi vizsgán sikeresen megjelent diákoknak. Miközben talán már sikeresen el is feledték az adott vizsgát. Vagy azért, mert már gyakorló munkanélküliek, és, esetleg a külföldi munkahelyre vivő, vonatra gyűjtenek, vagy, azért mert továbbtanulnak.

Amely továbbtanulás kapcsán az, hogy felsőoktatásban, Orbán Viktor szavai szerint „nemzetközi mércével is versenyképes diplomát szerezhet, és kibontakoztathatja képességeit önmaga és hazája javára”, egyre kétségesebb. Köszönhetően a többszöri átszervezésnek, és nem utolsó sorban Klinghammer István szakócaügyi államtitkár oktatáspolitikai szemléletének. Mely szintén elég távol áll attól a szemlélettől, amit a magyar történelem két jelentős korábbi Istvánja is vallott. I. István mellett nem annyira Klinghammer, mint Széchenyi Istvánra gondolva ezúttal. Amitől még nem biztos, hogy kárba vész az Orbán Viktor királynépszerűsítő akciójára költött néhány, esetleg néhány száz milliócska. Különösen, ha Györffy György megússza politikai címkézés nélkül, mely örökre kiírhatja a tudományból is akár. A tényleges tudományos teljesítménytől függetlenül. Mert a politikára is igaznak látszik, hogy amihez hozzáér, az lassan, de biztosan tönkremegy. Különösen akkor, ha olyan érzékkel művelik, mintha bulldózerrel akarnának homokvárat építeni a strandon. Ahogy például Hoffmann Rózsa kezeli a közoktatást.

Amikor, például, arról társadalmi megbecsülésről értekezik, amelyet ki kell vívniuk a pedagógusoknak. Elfeledkezve arról, hogy a pedagógusok társadalmi presztízséért az az oktatáspolitika tehetne a legtöbbet, mely legfeljebb az üres ígéretekig, részteljesítésekig és a miniszteri csalódásig képes eljutni. Hoffmann Rózsának, de miniszterének is tehát érdemes lehetne elgondolkodni azon, hogy milyen szakmai elismertségük van. Bár, ezt a belső rombolást mégsem kívánom nekik. Inkább ők is ragadjanak meg egy példányt a most számolatlanul szétküldött történelemkönyvből. Elvégre ők is leérettségiztek egyszer valahogy. István király koráról olvasgatva is telik az idő. S Balog Zoltán, Klinghammer István, illetve Hoffmann Rózsa addig sem rombol szét valamit az oktatásban. Így, az évkezdethez közelítve ez sem lenne egy utolsó eredménye ennek az akciónak.

Andrew_s