Apróban: Heller modellje egy Jobbik-Fidesz szövetséget hozhat

Forrás: Wikipedia / By Arild Vågen

Heller Ágnes legújabb interjúja szerint: „ha nincs együttműködés a Jobbikkal, akkor a Fidesz hatalmon fog maradni”. Heller Ágnes szellemi nagyságát nem vitatom. Akkor sem vitattam, amikor ostobaságnak tartottam az ellenzék felültetését 2014-ben. A saját retorikájának. Ahogy az idén, korábban, elvégzett Jobbik-fényezés sem a családi ezüstöt, hanem az alpakka-készletet polírozza. Szerintem.

A Jobbikban hangadók, Vonát is beleértve pontosan ugyanúgy a politikai hatalmat használó köznapi hatalomra hajtanak, mint bármelyik másik párt hangadói. Nem elméleti síkon létező entitás, hanem saját ambícióktól fűtött emberek gyűjtőhelye. Daját személyes ideológiákkal. Amelyekből olvashat ízelítőt az, aki Toroczkai, Morvai, vagy akár Vona saját korábbi munkásságát olvasgatja. Ezek a nézetek közelebb vannak a Fidesz mostani, széljobbos szavazókra hajtó idológiájához, mint egy néppártéhoz.

Elméleti entitásként kezelve a Jobbikot, velük meg lehet nyerni a választást, és félre lehet tenni a Fideszt. Ebben Hellernek igaza lehet. Valós emberek egyleteként a Jobbikot hozzá lehet segíteni egy olyan helyzethez, amelyből könyebben köthet hatalmi szövetséget a Fidesszel. Orbánt talán leválthatják a Jobbikkal. A rendszerét ellenben meg is erősíthetik. Igaz, amíg egymást akarják leváltani, addig egy Jobbik nélküli szövetségben elbukott választással is.

De a valós élet már csak ilyen. Nem egy elméleti modell letisztult filozófiai tisztasága, hanem a valós élet zavaros nyüzsgése. 2013-2014 fordulója körül az elméleti modellek kudarchoz vezettek. Lehet, hogy egyszer már az emberekkel is megérné foglalkoznia valakinek? Ott lent. A gépházban.

 Andrew_s

Orbánnak gyengülhet a rendszere?

Olvastam egy írást, amelynek a címe azt ígéri, hogy Orbán tavaszra gyenge vezérré változik: „Orbán olyan gyenge lesz tavaszra, mint a harmatos libalegelő”. Az ott leírtakat, bármennyire illetlen a megközelítés, most nem emlegetném. Mert a cím kapcsán érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy valóban előfordulhat-e, hogy Orbán meggyengül?

Természetesen, elvileg előfordulhat. Annyira, hogy 2013 nyarán volt is egy olyan pillanat, amikor úgy látszott: lecserélhető. Nem az ellenzéki pártok, illetve mozgalmak ténykedése nyomán, hanem a Fidesz belső hatalmi harcainak köszönhetően. Valamint azért, mert akkor még erősebbnek látszottak azok a tendenciák, amelyek a realitások határain belül látszottak tartani a kormánypárt politikáját. Azóta az ebben szerepet játszókat Orbán részben kijátszotta egymás ellen, részben lekenyerezte, részben a lekenyerezéssel párhuzamosan erősen kompromittálta is. Olyan helyzetet teremtve, hogy mindenki tudja: vagy kitartanak a hatalma mellett, vagy együtt mennek a bíróságra. Vádlotti minőségben. Ebből a szempontból Orbán valószínűleg tényleg teljesen demokrata. Egyformán lenézi az ellenfeleit és a híveit. Amelynek dinamizmusát tekintve már az említett évben, 2013 karácsonya előtt pár nappal, megállapítható volt: egyfajta nemzeti erőszaktétel zajlik.

Ha ennek a folyamatnak a szemszögéből nézzük, akkor Orbán gyengülése valójában részletkérdés. Orbán rendszere képtelen lehet a jelen körülmények között a gyengülésre. A kompromittálva lefizetett orbanista hitbizományosok mára valószínűleg már maguk is átérezheti, hogy milyen a nemzeti erőszak, a nemzeti rettegés rendszere. Nem a fizikai erőszaktól. Ma (még) nem. De valójában egzisztenciálisan nagyon sokan kerültek zsarolható helyzetbe. Még akkor is, ha sokan gazdagodtak meg az említettek közül. Mert mindenki a saját szintjén nyomorog. Aki megszokta a luxust, annak a parizer már a nyomor szintje. Akinek meg az sem jut, annak a különben éhbért jelentő közmunka-bér elvesztése is súlyos lehetőség. A kompromittált réteg esetében ehhez hozzá vehetjük az igazságszolgáltatástól való rettegést éppen úgy, mint azok belső pánikját, akikben a lelkiismeret és a morál nyomokban még fellelhető.

Ez az a kéz kezet tördelve mosogató rendszer az, ami ugyanúgy konzerválhatja a hatalom játékosait, ahogy Sztálin halálával sem bomlott fel a pártja, és a változások jó része is legfeljebb, ma már, optikai tuningként tekinthető. Egyébként valószínűleg nem véletlen, hogy a módszertani tankönyvekben sok szempontból az odáig való visszalapozást gyaníthatjuk. Ugyanakkor, a korábbi írásokhoz is visszakanyarodva, valószínűleg hiába is cserélnék le Orbánt. Négy éve még volt esély, hogy a párton belül egy racionálisabb, „emberarcúbb” vezetővel váltsák le. Ez a hajó, mára, valószínűleg elment. A gazdasági exodus kleptoligarcikus kormányában egyre kevesebb olyan tényező látható, akinek valós érdeke fűződhetne a rendszer lecseréléséhez.

Maradna tehát az a lehetőség, hogy a Fideszt nagyon meg kellene verni a választásokon. Amire egyébként, elméletben még lehetőség is lenne. De erre is igaz, hogy az elmélet nem egészen azonos a gyakorlattal. Elméletileg Hellernek, például, igaza lehet, hogy a Jobbikkal megérheti egy választási szövetség. Ehhez azonban gyakorlatilag el kellene hinni, hogy Jobbik semmi pénzért, valamint semmilyen konc reményében sem, kötne kormányzási szövetséget a Fidesszel. Valamint azt, hogy a néppártosodás folyamata őszinte. Azaz nagyjából azt, hogy cél túlmutat azon, hogy a baloldal hallgatólagos, illetve tevőleges támogatásával szülessen meg a jelenleginél is jobboldalibb, netán még diktatórikusabb kormányzás.

Andrew_s

Szájer leleplezte a Fidesz-diktatúrát

Fotó: Az Európai Néppárt Képviselőcsoportja

Szájer József egy darabig még bírta, hogy a Fidesz kapcsán ne róla szóljanak a hírek. Az utóbbi néhány napban publikussá vált megnyilatkozásai alapján lehet, hogy már nem bírta tovább. Első körön a menekülteket sorolta be a zombik, illetve a holtak seregébe. Hogy aztán hirtelen kitörjön rajta az őszinteség.

Az, amely a Magyar Idők című orgánumban kereteiben megjelent írásában artikulálódott. Alapvetően az az írás is a menekültek, illetve Európa viszonyának húrjain pengeti a dallamot. A Fidesz feltétlen híveinek ennyi valószínűleg elég is. Holott Szájer dolgozata a kormánypártok környékén szinte kivételes őszinteséggel szól néhány olyan dologról, amiről a maszatolás szokott inkább megjelenni. Ilyen például az általános demokráciakép megközelítése. Amellyel kapcsolatban „természetesen” a Fidesz az ősdemokraták képében szeret megjelenni. Különösen akkor, ha felmerül: Orbán alapvetően egy komplexusos, péniszirigy diktátor lázálmát látszik megvalósítani. Olyan irányítástechnikai és államigazgatási eszköztárral, amelyet megszokott, illetve amelyhez a kádárizmusban szocializálódott.

Formálisan Szájer szintén a Fideszt helyezi a demokraták serpenyőjében. Kinevezve minden ellenzékit olyannak, aki fél a demokráciától. Azaz demofób. A meghatározással kapcsolatban pedig Roger Scruton angol konzervatív filozófusra hivatkozik, amelyről óhatatlanul az a kóklerséget sejtető kiszólásgyűjtemény juthat eszünkbe, amely úgy kezdődik, hogy „már angol tudósok is igazolták”. Ami kicsit olyan, mint a „már az ókori görögök is”. Akikre különben jellemző volt, hogy a demokráciát a szabad, gyakorlatilag középkorú, a középrétegbe tartozó férfiak demokráciájaként képzelték el. Azonban térjünk vissza Szájer írására. Azt írja, hogy „a modern demofób fél a néptől”. Mert „úgy gondolja, hogy a sokaság, mivel vele ellentétben nem képes a széles összefüggéseket átlátni, nem igazán alkalmas a kormányzásra”. A megválasztott vezetők pedig azért alkalmatlanok, mert „a tömeg kegyeinek a kiszolgálására törekszenek”. Amellett a „többség zsarnoksága rendre elnyomja a kisebbségeket, korlátozza az egyén jogait, intoleráns et cetera, bizonyos helyzetekben ezért korlátozni kell”.

Ebből aztán az is következhet, amit a kacsa-hasonlattal írhatnánk le. Amennyiben akkor, ha egy madár a vízben úgy úszik, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy is néz ki, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Lehet persze esetleg robotkacsa, amennyiben más irányítja, de azért alapvetően kacsa. Így aztán Szájer kivételes pontossággal festette le a Fideszt, mint a demokráciától hidegrázást kapó politikai szerveződést. Az, hogy fél a néptől az teljesen nyilvánvaló. Elég arra gondolni, hogy Orbán az évértékelőit milyen válogatott közönség előtt meri csak megtartani. De azt is érdemes mérlegelni, hogy mennyivel jobban preferálják a pontos eredményekkel demonstrálható népszavazás helyett megtartott, alig kontrollálható eredményeket szolgáltató „konzultációkat”. Valószínűleg abból kiindulva, hogy Orbánnak a hangok is megmondták már azt, hogy mit akar az istenadta nép. Az, amelynek kegyét keresve igencsak demagóg, valóságot csak nyomokban tartalmazó szövegeket képes elereszteni.

Pont az Eu-ellenesség és a migránsozás erre a legjobb példa. Az előbbi pénze nélkül a magyar gazdaság teljesítőképessége erősen kétségesen lenne olyan, ami a stadionépítési lázat komoly éhínség nélkül megvalósíthatóvá tenné. De ha igen, akkor is tény, hogy elég sok pénzt markol fel az ország, és a korruptokrácia. A migránsozás meg megy ugyan ezerrel, de a hírekben nem igazán hangsúlyozzák a kormányközeli pénzt hozó letelepedési kötvény-biznisz hatását. Ami alapján az a „gonosz migráns”, akinek nincs elég pénze. Aki megfizeti, az megbecsült vállalkozó. Orbán szerint. Aki a többségelnyomása ellen legutóbb olyan választási törvénnyel védte mega  saját kisebbségi kormányzását, ami lehetővé tette, hogy a választásra jogosultak kevesebb mint fele juttathassa erős parlamenti többséghez. Emlékeztetve arra, mint amikor egy párt kongresszusának többsége úgy kiáltotta ki magát többséginek, hogy a valós többséget kirekesztette. De ezen a hasonlóságon tényleg kár lenne csodálkozni. Orbán a bolsevik rendszerben szocializálódott, azt ismeri. Már korábban sem a rendszerrel, csak a vezető személyével volt gondja. Ahogy a többi ma bő nyállal komcsizó között is többen lehetnek, akik nem panaszkodhatnak az egykori MSZMP-hez fűződő kapcsolatok hiányáról.

Ahogy arról sem, hogy nem olvasták volna a történelemkönyvet. Valószínűleg a történelmi ismeretek tárháza az, ami a „nemzeti konzultációk” sorát eredményezhette. Hatalmi pozícióból megtartva. Vásárhelyi Máriát idézve ugyanis: „Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el a népszavazásról Németországban, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen. Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét, amelynek értelmében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizonyos kérdésekben”.

Amikor Szájer kiemeli a nemzeti konzultációkat, mint a Fidesz demokráciaképének jellemzőjét, akkor tehát nem tesz mást, mint azt, hogy külön hangsúlyt helyez a figyelmeztetésre: a Fidesz alapvetően fél a demokráciától, és olyan példaképek nyomdokain halad, mint a bolsevik Szovjetunió és a hitleri Németország. Mely őszinteséghez nyugodtan gratulálhatunk.

Andrew_s

Morvai Krisztina tartalékos lesz. Vagy sem

Egy 2009-es Morvai-emlék

Úgy látszik elindult a szervezeti arcvesztések kora. A tanármozgalmak már politikai arcként is elveszteni látszanak Puklit. Aztán Morvai Krisztina jelentette be, hogy kiszáll a politikából. Igaz, csak 2019-ben. Ami azért némi fenntartások fenntartását teszi lehetővé. A komolyságát, az időzítését, és az őszinteségét illetően egyaránt. De aki a vegytisztán morális politikában hisz, az tegye vissza a mesekönyvét a polcra.

Ugyanez lehet érvényes azokra is, akik komolyan gondolják, hogy a hatalom birtoklásának ködén át nem tűnhet elő egy Fidesz-Jobbik koalíció. De legalább egy szavazási szövetség. Amely elfogadtatásához nyilvánvalóan szüksége volt Vonának ahhoz, hogy megpróbálja a pártot középre cukiskodni. A néppártosodással egyfajta Fidesz 2.0 –vá alakítva a Jobbikot. Talán annak érdekében is, hogy a Fideszben csalódott, Orbánnal látványosan összevesző Simicska-vagyon, párttámogatásra szánt összege, rájuk szálljon. Ez a középretartást kommunikáló folyamat jó ideje tart. Amellett elég időben elindult ahhoz, hogy a napi hírfolyamokban kicsit hátrébb szorítsa a múltat. Valamint azokat a lólábakat is takargassa, amelyek időnként kilógnak a hivatalos brossúrák mögül.

Tavaly nyárra már jól látszott egy olyan tendencia is, amelyik a Jobbik szélsőségeseit egyfajta tartalékos állományba helyezte. Olyan arcokat téve kicsit az árnyékba, mint például Bertha Szilvia, vagy Novák Előd. Miközben persze már akkor is el lehetett gondolkodni azon, hogy az országgyűlés, kulturáért felelős, bizottságának elnöknője vajon mennyire szakította meg a beszélő viszonyt is Novák Előddel. Személy szerint kétségeim vannak. Ellenben előfordulhat, hogy a közbeszédet nem egy alig-cuki, illetve alig-kulturáis megszólalással gazdagító Dúró Dóra is elhullik majd a hatalom felé vezető úton. Legalább addig, amíg az a hatalom be nem betonozódik. Amelynek kétségtelenül útjában állt Morvai Krisztina is. Nem mintha Vonának csak miatta lehettek volna, illetve lehetnének olyan kínos pillanatai, ami egy még kínosabb mosakodáshoz vezetett. Alig pár napja Óbudán zsidózott az egyik képviselőjük. Talán csak azért, hogy ki ne essenek egy kicsit a formából.

Meg aztán a szélsőjobboldallal szimpatizáló választók szavazatai is kellenek a Jobbiknak. Ahogy a Fidesznek is. Úgy mellesleg.

Ezért is lehet érdekes az a 2019-es határidő, amelyik Morvai bejelentése kapcsán felmerült. Addigra alkalmasont túl lesz az ország a parlamenti választásokon. A bejelentésbe tehát bőven belefér egy olyan kétfenekű háttéralkú is, hogy most a cukiskodás jegyében, a szavazásra optimalizálás érdekében egy kicsit morognak egymásra. Hatalmas füstött eregetve arról, hogy Morvai Krisztinának mennyire nem tetszik a néppártosodás. Amely füst egyébként remekül nyomja a sódert arról, hogy a Jobbik, kérem, néppártosodik. Akárki meglássa. Simicskának meg rázza meg a kezét valaki ezért a kommunikációs húzásért.

Ha a Jobbik befészkeli magát a hatalomba, akkor majd csak sikerül valahogy megbékíteni a mostanában kicsit félretett politikusokat. Legalább annyira, hogy az általuk megszólított szavazók ne forduljanak a Jobbik ellen. Aminek Morvai Krisztina esetében örülnék is. A pillanatnyilag a Jobbik EP-képviselőjeként nyilatkozó politikus ugyanis azt helyezte kilátásba, hogy „visszatér jogászi és egyetemi oktatói munkájához”. Márpedig, a 2009-es, metélt farkincákat érintő, megnyilatkozását tekintve politikusként talán kisebb kárt tehet, mint oktatóként. Politikusként legalább szem előtt maradna. Habár... Ha egy olyan hatalmi kör áll fel, amelyben a jobbikos kulturharc jelenlegi üdvöskéje oktatási szerepet kap, akkor szinte mindegy.

Andrew_s

Pukli jött, játszott, süllyed

Emlékeznek Pukli Istvánra? Ugye igen. Ha mégsem, akkor kár. Annak idején a Tanítanék „arca” volt. Így a szervezettel részt vállalt abban, ami amolyan megtestesült szociológiai példájává vált egy esetleg jogos elégedetlenség semmibe földelésének. Mert aligha állítható, hogy a tanárok elégedetlenségére szervezett megmozdulások markáns, más jellegű eredményre vezettek.

Pukli István, a mégis tüntetők hátán a politikába kapszkodva, átszervezte magát a Polgári Világ Pártjába. Alapítóként, illetve az alapítók egyikeként. A legutóbb, a Magyar Nemzet című orgánumnak adott interjú szerint pedig onnan is kilépőben van. Az ok, amit említ olyan, hogy akár a miniszterelnök is mondhatta volna. Jellegét tekintve. Amennyiben nem ő a hibás, hogy szerepet vállalt a tanárok fásultságának növelésében, majd abban, hogy a pártját a bennfenteseken kívül aligha ismerték sokan. Mi akkor a gond? Pukli szerint a „kiválasztott figurák érvényesülnek, akik már 27 éve szereplői a magyar politikai közéletnek”. Ami így önmagában igaz. De nyugodtan hozzá tehető, hogy azért, mert valós alternatívát egy olyan párt, vagy mozgalom sem tud nyújtani, amelyik program nélkül, a vezetők pecsenyéjének a pirítására szerveződik.

Márpedig a tanárokat egy 2016-os, esős februári napon tüntetésre hívók nem igazán tudtak olyan pozitív üzeneteket kommunikálni, ami mellé jó szívvel álltak volna százezrek. A tüntetést követő hónap is csak a tiltakozás pontjainak számáról szólt. Olyan kevéssé megszólítva a társadalmat, hogy a tüntetések résztvevőinek a száma nehogy nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent. Jelezve, hogy az állítólag a tanárokat megcélzó mozgalom-szervezők nemhogy a szülők szolidaritását nem tudták megnyerni, de még a tanárokat sem sikerült megszólítaniuk. A júliusi nap tűzére pedig gyakorlatilag elolvadt a kezdeményezés. A szeptemberi hattyúk nyilatkozatai pedig már előrevetítették: ismét gazdagabbak lettünk egy, a szervezési felelőtlenségek tárházából merített, tapasztalattal. Többek között arra nézve is, hogy mennyit érnek azok a tüntetések, mozgalmak, amelyek valós program nélkül, a szakmai közösségnél a kormánynak többet használva keverednek a rivalda fényköreibe.

Ettől persze nem kell okvetlenül a korménypárt ügynökének lenni. Elég lehet az is, ha valakinekúgy van küldetés-komplexusa, hogy ehhez nem ismeri az embereket, a tömegek megszólításának, illetve az elvárható programok megalkotásának lehetőségeit. A pártkapcsolatokat feszegető kérdésre Pukli ezt mondja: „Ha Fidesz-ügynök vagyok, nem kéne most a Bahamákon nyaralnom, vagy valami jól fizető állásban tengetnem a napjaimat?” Nos! A válasz valójában az, hogy nem. Nem azért, mert valami nagyon csavaros összeesküvés-elméletet nem lehetne felállítani. Sokkal inkább azért, mert gyakorlatilag ez tűnik a Fidesz normál működési módjának.

Annak a működési módnak, amelybe teljesen belefér a velük szövetségre lépők hátba döfése is. Az egykori koalíciós partnerek, mint a Független Kisgazdapárt, illetve az MDF példája mutatja: akinek a Fidesz és Orbán a barátja, annak nincs szüksége ellenségekre. Ha a mór megtette a kötelességét, akkor mehet a levesbe.

Andrew_s