2016. április 14., csütörtök

Most már tényleg tanár-sztrájk lesz

A hazai pedagógia körülményei, illetve az oktatáspolitika nem különösebben látszottak megváltozni az utóbbi időben. S ez akkor is igaz, ha néhányan „na most jólmegaszon’tuk” állapotba kerültek a tüntetések és az egy órás, és a kormány újabb diktatúraépítésének média-árnyékot nyújtó, giga-sztrájk hatására. Amely akkora társadalmi beágyazottságot engedett sejtetni, hogy csak na!

Csaknem keveset. Már akkor, ha valaki nem hisz abban, hogy a Facebook-on begyűjtött lájkok, azaz a támogató ismerősök száma azonos a társadalmi támogatás mértékével. Ami, mi tagadás, önbecsapásnak remek. Mindaddig, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy ez legfeljebb az internetes beágyazottságot méri. Amelynek nyilván van társadalmi visszaható ereje, de a gyermekek és szüleik földrajzi elterjedtségéhez képest valószínűleg ez a hatás korántsem teljes körű. Egy tüntetést meg lehet ugyan szervezni, és koncentrált erődemonstrációra használni, de az oktatáspolitika egy olyan hosszútávon ható valami, amit nem biztos, hogy hirtelen felindulásból kell elkövetni. A tüntetés azonban az. Egyfajta társadalmilag megvalósított hirtelen felindulás. Még egy kormányváltást követően, amit a pedagógustüntetések egyik arca szerint nem is akartak, sem úszható meg egy alternatív oktatáspolitika letétele az asztalra. Ezt a jelek szerint sem a tüntetések előtt, sem az azóta eltelt időben nem sikerült olyan szinten kimunkálni, hogy ne csak valami zárt körben terjedő irat legyen, hanem bárki által elérhető, megérthető és akár támogatható is. A bárkibe beleértve azokat is, akiknek nem három soros az aláírásuk a sok tudományosan címzetes cafrangtól. Mondjuk csak úgy, hogy az „átlagszülő”.

S itt kanyarodhatunk vissza az április 20-ra szervezett, immár egész naposnak beharangozott sztrájkra. Amely, a PSZ részéről igazán alapos megfontoltságot jelenthet. Tekintve, hogy Gallóné nagyjából november óta dédelgeti az ötletet. Csak el ne kapkodják a végén! Most, hogy már sikerült elfogadni a kormány álláspontját a sztrájkkal kapcsolatos szolgáltatásokról, igazán kár lenne. S mielőtt itt most valami nagyon PSZ-ellenes szöveget sejtene valaki, kivételesen tényleg hasznos megállapodásra jutni a kormánnyal a teljesítendő szolgáltatásokról. Az „átlagszülő” ugyani nem okvetlenül pedagógus, és még ebben az esetben sem biztos, hogy sztrájkol. Az gyermekét meg hátha nem akarja kicsapni a rétre, vagy leküldeni az aluljáróba. Így aztán, a politikai tiszteletköröktől függetlenül, teljesen érthető, ha az iskolai felügyeletet biztosítani kell. Ahogy az is, hogy az étkeztetés szintén biztosítandó ezalatt. Már csak azért is, mert elég sok gyermek kénytelen hódolni a Harrach szerint életvezetési önszórakoztatásból előforduló minőségi éhezésnek.

Az is érthető, hogy a sztrájkolóknak a sztrájk idejére nem fizetnek munkabért. Másnak sem fizetnének, ha otthon maradna. A parlamentben előforduló képviselőknek sem kellene. Holott a közvetítések képei alapján elég sokszor lehet ott sztrájk arrafele. De ettől még a tanárokra igaz, hogy a sztrájk idejére fizessék a szakszervezeti alapokból az ellátmányt. Ez különben nem egy új találmány, és ehhez képest elég sok olyan véleményt olvasni, hogy ez a bérlevonás pitiánerség a kormánytól. Ami egyébként akár igaz is lehet. Azonban ez a kormányzat nyilván a létezők legjobbika, ha a tüntetésarcok nem akarnak kormányt váltani, és továbbra sem jutottak számottevően messzebb annál, minthogy egy tucatnyi követelést ajánljanak a hatalom kegyelmébe. Amit vagy teljesítenek, vagy nem. S amelyeket az egy napos sztrájk miatt nagyjából ugyanannyira fognak figyelembe venni, mint az egy órástól. Mert pontosan tudható, hogy a társadalmi beágyazottsága igen szerény a tanári akcióknak.

Ellenkező esetben a szülők százezrei vonulnának a tüntetőkkel, és simán összedobnák a sztrájkolók ellátmányát. Igaz, ha a szülők százezrei mennének ki az utcára a tüntetést támogatandó, akkor esetleg a végén még kormányt is váltanának. S akkor hova lenne az a kormánykonzerváló szándék, amit korábban Pilz kinyilvánított? Talán ezért nem is olyan nagyon akarják megszólítani a szülőket. Mert a végén még túlterjeszkedne az elégedetlenség azon a határon, amelyet a jelen szakszervezeti és mozgalmi vezetők még számukra kedvezőnek ítélnek.

Andrew_s

2016. április 12., kedd

Ha az IKSZ túlliheg, az túl van lihegve

A vallások szabadsága egy olyan érték, amellyel kapcsolatban sokszor a komplexusig beszűkülnek némely vallás képviselői. Talán nem véletlen, hogy az ifjú kereszténydemokraták már évekkel ezelőtt úgy érezték: őket márpedig üldözik. Elfeledve azt az apróságot, hogy a demokráciába a vélemény szabadsága is bele tartozik. Az övék a nem-keresztényekről, míg mindenki másnak a kereszténységről. Amellyel kapcsolatban, a jelek szerint valami információs szakadék is tátong a KDNP ifjúsági tagozata környékén.

Erre azért gondolhatunk, mert a lengyel abortusztilalom kapcsán, Budapesten tartott, tiltakozó-demonstráció kapcsán most éppen feljelentgetni támadt kedvük. Ami valamilyen szinten érthető is lehetne. Elvégre az IKSZ környékéről röppent fel az örömkommandók ötlete. Szigorúan a népszaporulat elősegítése, és még véletlenül sem az egyházi prostitúció, megtámogatása érdekében. Azt különben is más kultúrkörben kell keresni. Boccaccio meg visszamenőlegesen is pukkadjon meg. Szóval! Az IKSZ igenis a szívén viseli a népszaporulat sorsát. Bár más vélekedések szerint arról, biológiailag, kevésbé a szív tehet, de az anatómusok is pukkadjanak meg. A demonstrálók meg menjenek a bíróság elé. Mármint nem a szexuálisan demonstrálók, hanem azok, akik a lengyel követségnél tették tiszteletüket. Mely demonstrációról különben a kutya sem tudna talán. De az IKSZ ezt is elintézte. A reklámot. Mert ők ügyesek és elhivatottak.

Történt ugyanis, hogy a demonstrálók között feltűnt egy püspökszerűen öltözött ifjú és cukorkát osztogatott. Amire abortusztabletta volt írva. Ami tényleg galádságnak tekinthető. A katolikus egyház környékéről ismert pedofília-botrányok fényében a felirat talán felesleges is. Egy régi gondolkodásszabályozó stílusában azt is mondhatnánk: a cukorka az legyen cukorka. Alkalmasint nem rémlik, hogy az IKSZ túl sok demonstrációt tartott volna a papi pedofília-bukták alkalmából. Amiből azért nem vonnám le azt a következetést, hogy a KDNP ifjúsági tagozata szerint az teljesen rendben van. Ahogy azt az általánosítást is ostobaság lenne megejteni, hogy a pap automatikusan pedofil. A keresztényekről meg nem is beszélve. Nem! A legkomolyabban állítható, hogy a hit nem azonos az annak alaprendszerét hatalmi eszközként használó egyházzal. De még az egyház sem feltétlenül azonos a hitet politikai karrierépítésre használó mozgalmakkal.

Valahogy ez az különbségtétel, ami a jelek szerint meghaladta az IKSZ kompetenciaszintjét. Nem politikailag, hanem felfogásilag. Így aztán gyorsan helybe mentek a pofonért egy feljelentés erejéig. Még akkor is, ha annak nyomán eljárás indul bárki ellen. Mert tegyük fel, hogy püspöki ruhában nem szép dolog felszenteletlenül grasszálni. Ez természetesen lehet sérelmes az egyház, mint szervezet számára. Akár cukorka nélkül is. Bár a Monty Python egyházi kiátkozásától sem voltak hangosak a hírek annak idején. Talán azért, mert a röhögés elnyomta a tiltakozásokat. Ám itt a remek precedens. A Spanyol Inkvizíciót papi ruhában kifigurázó nevettetők ellen is tegyen az IKSZ feljelentést. Legfőbb ideje lenne. De tényleg! Legyen már valami komolyan vicces a politikai mindennapokban. Vagy hallgassanak mindörökre! Vagy valami ilyesmi. Elvégre az összes, kereszténységen alapuló egyházi irányzat összes egyháza nevében itt vannak ők. A hős feljelentők.

Az, hogy az összes egyházak nagy ívben tettek a demonstrációra és nem jelentettek fel senkit, az nem számít. Az IKSZ azért van, hogy éber tekintetüket ne kerülje el semmi. Még az sem, hogy kik vannak a háttérben. Mert Nacsa Lőrinc, mint IKSZ-elnök azt mondta, hogy „Soros György álciviljei vallásgyalázó demonstrációt”. Így neki ezek szerint biztos tudomása van arról, Soros finanszírozta a demonstráció, vagy legalább a szervezőket. Ellenben a korábban írtak fényében kicsit elfeledkezett Nacsa két mellékkörülményről. Az egyház kifigurázása nem azonos a vallásgyalázattal. Az IKSZ pedig, a jelen tudhatók alapján nem azonos az egyházzal. Márpedig a püspöki ruha nem vallási, hanem egyházi szimbólum. Ám nem pártszimbólum. Azzal a gyenge fenyegetéssel meg menjen a fenébe, amelynek keretében éppen csak nem kegyes hadúrnak állítja be magát. Mondván, hogy bezzeg, ha az iszlám kapcsán fordult volna elő ilyesmi, akkor bezzeg irgum-burgum lenne.

Persze egy olyan helyzetben, amikor az IKSZ felső ernyőjének vezetője, minden magyarok Semjénje olyan kijelentést tesz, ami alapján a magyarság az ő népe lenne, Nacsával is elszaladhat a ló. Amin fordítva ül, és cikk-cakkban feljelentget. Mert ha egyszer az IKSZ túlliheg valamit, akkor az kérem túl van lihegve.

Andrew_s

2016. április 11., hétfő

Boltzár-repedés

Gránit ingókő
Forrás: Guam.net
Nagy örömködéseket hozott a költészet napja azoknak, akik a pénzköltészet vasárnapi lehetősége mellett kardoskodtak. A kormány minden esetre javasolja a vasárnapi boltzárlati törvény visszavonását. Ez kétségtelenül jelenthet egyfajta kapitulációt. Egy erőből bukott népszavazáshoz képest minden esetre a kisebbik rosszat jelentheti.

Különösen azért, mert amennyiben most sebtében visszavonják a törvényt, és visszaállítják a korábbi jogi környezetet, akkor az MSZP népszavazási kezdeményezése okafogyottnak tűnhet. S teljes erőből lehet akkor pufogtatni azokat a kommunikációs petárdákat, amelyek az MSZP, illetve az ellenzék politikai balhékereséséről szól. Ami különben akár igaz is lehet. Csak hát eddig bejött a Fidesznek, hogy ilyenkor az ellenzék a legvagányabban lecsapható labdákat is hagyta a fenébe elszállni. Holott az ellenzéki fellépés sok szempontból akár bevállalhatóan is „balhékereső” lehet. Amennyiben a kormányzat nyugodtan nyüszöghet balhéról azokban az esetekben, amikor valakinek velük ellenkező véleménye van, és azt képviselni is képes és hajlandó. Ami még a 2014-es választáson sem volt az ellenzék osztatlan sajátossága. De legalább azóta sem nagyon.

Egyébként maga a vasárnapi boltzár is egyfajta politikai balhékeresésnek tekinthető. Az ugyanis a bevezetése pillanatában is tudható volt, hogy népszerűtlen intézkedés. Így aligha jelentett többet, mint amikor a falu bikája kiáll a kocsma közepére, és kifejti: úgyis az lesz, amit a haverom akar. Mert ő a haverom. S nekem olyan haverjaim is vannak rajta kívül, akik, ha nem tetszik valami, szétborogatják a pofátokat. Orbánnak meg szüksége volt arra, hogy egyrészt gesztust gyakoroljon a klerikális lobbisták felé, másrészt erőt demonstráljon az adott pillanatban. Mára, a parlamenti kétharmad elbukása után, az erődemonstrációnak csökkenő alapja van, és korántsem biztos, hogy az illiberális csendestársak hajlandók kiállni Orbán mellett egy népszerűtlen intézkedés támogatásában. A KDNP pedig már olyan szinten nem játszik, hogy valójában teljesen mindegy, hogy mit szeretnének. A képviselőik elég magas fizetésért arcoskodnak ahhoz, hogy ne ugráljanak. A leendő kampányhoz pedig kimazsolázható az a néhány figura, aki felhasználható kalapbojtnak a népnemzetileg konzervatív, neohorthysta röhögény fölé.

A boltzárlat tehát tulajdonképpen ott és akkor, illetve az eltelt időben eljátszotta a maga politikai szerepét. Éppen úgy, mint a KLIK, amelynek ügyében szintén van egy látszatígéret a látszat-átszervezésre. Ott és akkor a vasárnapi szívatás megfelelő erődemonstráció és klerikális gesztus volt. Mára gyakorlatilag indifferens a politikai játszódások szempontjából. Akár vissza is csinálhatják. Tehát visszacsinálják. A nemzet apukája most előadja a „jó-diktátor” szerepet, és egy mára jelentéktelenné vált kérdésben visszavonulót fúj. Ezzel kielégítve a jó vezér iránt epekedők vágyát, látszólag okafogyottá, és a hívek körében lejárathatóvá, téve az MSZP népszavazási ötletét. Ugyanakkor nem kicsit befele, a párt fele is játszva, amelynek keretében az a bizonyos jó diktátor egy ideje mintha keresés tárgyát képezné. Nem önzetlen okokból, hanem mert még páran megsütnék a maguk pecsenyéjét, mielőtt az egész Fidesz-formáció politikai trágyát képezne. S amelyben az első, akkor és azóta szorgosan összecementezett repedések, már 2012-ben feltünedeztek. De amelyek, olykor más szereplők kezébe adva a csákányt, dolgozhatnak ott lent a mélyben.

Ami annyiban lehet bíztató, hogy a Fideszen belül felszínre dobhatja azt a kört, amely képes Orbán félreállítására. Nem véletlen talán, hogy a miniszterelnök a vasárnapi nyitva tartás ügyében legalább a minisztereit hűségesküre szeretné szorítani. Mert naivitásnak tűnik azt hinni, hogy egy alapvetően diktatórikus, személyi kultuszon épülő, és kifele vakhitet tápláló párt vezetőjét kívülről fognak, békés rábeszéléssel, megbuktatni. Ellenben a repedések fölött rabic döngetésével esetleg elérhető, hogy a párt roncsai közül egy viszonylag konszolidált és nyomokban még demokrata vezető keveredjen az élre. Mielőtt nyíltan is megköttetik az illiberális koalíció a szélsőségesekkel.

Azt pedig, hogy Fidesz néhány emberkéje politikai balhékeltésnek tekinti a döngetést, a népszavazást? Na és? A vakhittel Orbánért imádkozókat úgysem győzi meg semmi. Amíg Orbán hatalmon van. Legfeljebb majd utána elmesélik, hogy ők belülről bomlasztva utálták a rendszerét. De a többiek talán meggyőzhetők, hogy a választásokon gondosan elveszejtett fejszének legalább a nyele itt van valahol a társadalomban. Melynek többsége talán hajlandó többségként is érezni. Akár a vasárnapi boltzár kapcsán is. Mert valójában ez az, amitől Orbán tikkel.

Andrew_s

2016. április 10., vasárnap

Életkilátástalanság

Cécile Bortoletti: My Suicidal Sweetheart
Lurve Magazine (#5 Winter 2011)
Forrás: mode.newslicious.net
Az egészségüggyel kapcsolatban sokszor emlegetik az anyagi kilátástalanságát az ott dolgozóknak. Meg olykor a szakmait. Az emberekkel kapcsolatban sokszor emlegetik az anyagi kilátástalanságot. Meg olykor a szakmait. A hazai munkalehetőségekkel kapcsolatban pedig a statisztikát. Ahogy a társadalom egészségügyi helyzetével kapcsolatban is. De úgy, mintha ezek a halmazok egymástól függetlenül léteznének.

Lehetne most írni a hálapénz-rendszerről. az egészségügyi mutyikról éppen úgy, mint a statisztikaorientált közrabszolga-programok elszegényítési spiráljáról. Az előbbiekkel kapcsolatban többen is írtak már veretes esszéket. Az utóbbiról magam is. Talán kevésbé vereteseket, s talán kevésbé esszéket. Minden esetre most csak érinteném a témát. Ahogy abba sem mélyednék bele alaposabban, hogy a kórházak jelen állapotáról szóló hírekről nem annyira az egészség megóvása, mint egyfajta társadalmi eutanázia-program juthatna eszünkbe. Nem feledve persze azt sem, hogy a kórházban elszenvedett tartós fekvőbeteg-gondozatlanság az 1970-es években sem volt a fájdalommentesen hosszú élet záloga. Meg húsz évvel később sem. S a jelek, illetve a hírek szerint tartjuk a színvonalat. Társadalmilag. Miközben frontsebészi eszközparkkal küzd a szent őrültek egy szektája az életért. Azok az orvosok, nővérek, illetve általában egészségügyi dolgozók, akik még itthon vannak, és komolyan veszik, hogy az élet, az emberhez méltó élet: érték.

Miközben maguk az emberek egyre kevésbé veszik ugyanezt komolyan. Illetve, komolyan veszik ők, csak mégsem tehetik, hogy komolyan veszik. Nem azok persze, akik floridáznak és ibizáznak, hanem azok, akik egy lazább hétvégét is hatszor meggondolnak. Akik még nem estek át az egyszeri, fájdalommentes gerinctelenítésen, és a miniszterelnökkel sem egy páholyban köpködik a napraforgómag héját. Szóval: a társadalom hallgatólagos, és hallgatag többsége. Akinek százszor elugatják, hogy menj el az ilyen-meg amolyan szűrővizsgálatokra. De nem megy. Vagy elmegy, és gondosan nem érdekli az eredménye. Holott akár érdekelhetné is, hiszen az emberhez méltó élet érték. S aligha tekinthető annak az, amit szűrővizsgálatokkal különben fellelhető szövetszaporulatok, és az olyan kórságok tudhatnak nyújtani, mint az egyszerűbb TBC is. Amiből előbb inkább, mint utóbb szintén igen jól fogunk teljesíteni. Nem először a történelemben.

Akkor hát mi az ördögért nem mennek el az emberek egy laborvizsgálatra, egy szűrésre, egy alig pár hetes kivizsgálásra? Mert sokan nem tehetik meg kérem. Zömmel éppen azok nem, akik a legveszélyeztetettebbek. Azok a 45 és a halál között, még épphogy élő, és véletlenül munkaviszonyban leledző polgártársak, akiknek szükségük van a keresetükre. Annyira, hogy nincs az a kórság, amit ne hordanának ki lábon. Amíg aztán az öreg demokrata vállon nem veregeti őket a maga csont-praclijával. Midőn aztán a roppantul nagyon okos politikusok, és polgártársak hümmögnek nagyokat, és kifejtik: pedig, ha elment volna arra a kivizsgálásra. Melyikre? Pont arra. Akkor hamarabb megtudja, hogy zsíros a szíve, püffedt a mája, cisztás a veséje, és tele a hócipője. Ja bocs, az utóbbit nem a kórházban állapítják meg.

Ámde! Tegyük fel, hogy elmegy arra a kivizsgálásra, és a szakik beutalják egy néhány hetes kórházi nyöszörgésre. Ha előtte közmunkás volt, akkor nincs tartaléka, és már a kórházi tartózkodás alatt kipróbálhatja a család, hogy milyen izgalmas a KDNP-s diéta. Amelyről tudjuk, hogy életvezetési problémaként jelent éhezést annak, akinek egy serclire sem futja. Közmunkásunk tehát jó eséllyel inkább megdöglik az árokpucolás örömei közepette, de nem megy kórházba. De az sem megy kórházba, akinek munkaviszonya, és talán némi tartaléka van. Annak ellenére, hogy látszólag simán kibekkeli azt pár hetes munkaelvonást. S valóban, általában nem is jelent gondot talán 2-3 hétre elvonulni a gépek közé, amelyek azt mondják: pitty.

Van azonban egy probléma ezzel. Tegyük fel, hogy túléli a kórházat, és a megtalált nyavalyák 1-2 hónapos kezelgetése után munkaképesnek nyilvánítják. Ráadásul tényleg az. Nem csak a lábnövesztő csodadoktorok papírjai szerit, hanem tényleg. Tekintettel a negyvenes-ötvenes korosztály munkavállalási esélyeire, a munkaképesség írott malaszt, és kórházi zárójelentésbe foglalt körmondat marad. A korábbi munkahelyére, munkakörébe esélyesen felvettek, beosztottak valakit. Másutt pedig? Nos! Többek szerint egyszerűbb módja is van a kilátástalan éhenveszésnek, mint tartalékok végső felélését követő önemésztés.

Az eredmény? A középkorosztály, egyfajta önkéntes(?) kényszermunka-programot követve, sem megy szívesen orvoshoz, míg nem viszik. Ha pedig odajut, hogy viszik, akkor villámgyorsan ad fel lelkileg mindent. Mert pontosan tudja: olyan sorsra ítéltetett, mint a lesérült és kiöregedett gladiátor. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbinak talán nem ugatták el naponta: bezzeg, ha elmentél volna... Bár ki tudja.

Andrew_s

2016. április 9., szombat

Balog Zoltánt 4 portás-prezident

Fotó: MTI - Bruzák Noémi
A NER perselypátere már többször bizonyított. Azt, hogy mit, az persze egy másik kérdéskör. Most azonban egy olyan pozíció kapcsán merült fel az emberi laposelemeket felügyelő minisztérium vezetőjének a neve, ami igazán figyelemre méltó. Mert azt jelentené, hogy a választék jelentősen bővült az államfői poszt várományosai tekintetében. Állítólag Balog Zoltánt is ringbe szólítaná Orbán Viktor.

Ezzel a lehetőségek leltára nagyjából a következő lenne. Az első lehetőség az, hogy Áder János marad a helyén. Őt korábban az ENSZ vezetőségébe gondolták előre buktatni annak érdekében, hogy a székét még idejében kirángassák alóla. Holott elvállalásával nagy szívességet tett Orbán Viktornak. Annak idején, amikor a nemzeti plagizátor beleállt fejjel morálisan a betonba, a megfelelő pillanatban volt a megfelelő helyen. Akkor voltak olyan szenvtelen pletykálkodók, akik akár Orbán pártbeli kihívójaként is emlegetni merészelték. A köztársaság elnökének szerepében azonban el kellett távolodnia a napi pártpolitikától. Miközben az uniós parlamentből is hazaköltözve szem előtt volt. Színrelépése, mint köztársasági elnök, tehát egyrészt megnyugtatta a miniszterelnököt, másrészt egyfajta hűségnyilatkozatot is jelentett. Kinyilvánítva, hogy a vakond-vadász nem kívánja Orbán kétes értékű pártbeli posztját. S mert azóta újabb trónkövetelők bukkanhattak fel, Áder maradása a poszton valószínűleg mára idejétmúlt ötlet. Mutatja ezt, hogy az utóbbi időben fel sem merült komolyabban.

Aztán ott van Orbán Viktor. A várba költöző uralkodó képe alighanem egy szívének kedves vízió. A napokban az a hír is felröppent, hogy a korona is vele költözhet. A kancellár-szerű vezér szerepe sem lenne persze idegen a miniszterelnöktől. Már csak azért sem, mert az akkori hírek szerint már Áder beiktatása előtt is eljátszadozott a gondolattal. A problémát jelenleg leginkább nem is annyira Orbán ambíciói jelenthetik, hanem a kialakult közjogi helyzet. A vezér és kancellár szerepéhez az ország alkotmányát kellene megváltoztatni. Ami nincs. S abban egyet kell értenünk a Balog jelöltségét közlő Népszabadság szerzőjével, hogy az alaptörvény piszkálásához pedig a kétharmados hatalom nincs meg. S még ha meg is lenne a parlamentben, az azon kívüli támogatottsága a Fidesznek lehet annyira kétséges, hogy jelenleg ezt a témát ne feszegessék. Persze, ha sikerülne valami jó kis rendkívüli állapotot kihirdetni, az más lenne. Akkor alighanem rögtön felpattanna egy fehér helikopterre. Aztán az éppen aktuális közhangulattól függően vagy a trónterembe emelkedne, vagy a világ végére menekülne vele. De addig valószínűleg Orbán sem komoly jelölt.

A lista következő tagja, még talán jelölt-állítási sorrendben is a parlamenti házmester. Kövér sok szempontból lehetne ideális jelölt. Különösen azok számára, akik el akarják mozdítani Orbán Viktort a párt éléről. A házelnök ugyanis már többször igazolta: nem tör miniszterelnöki babérokra. Valószínűleg annyi esze azért van, hogy nyomokban még tisztában legyen a képességeivel. Amennyiben nem a szavak, a finom intrikák embere. Sokkal inkább az, aki ököllel csap oda, ahol egy fricska is megtenné a kívánt hatást, és buldózerként vág széles utat ott, ahol egy surranó-ösvény hasznosabb lenne. Elég csak a permanens komcsizásaira gondolni, miközben a párt számos tagja esetében, de talán még saját maga esetében is, a mélységes hallgatás sokkal hasznosabb lenne ezen a téren. De amiért nem igazán lenne alkalmas egy demokrácia miniszterelnökének, ugyanazért még annyira sem lenne alkalmas köztársasági elnöknek. Mely pozíció eltávolítaná a Fidesz vezetőségéből is. Ahonnan a régi, kipróbált, és a többieket is kordában, sakkban tartani képes Kövér nagyon hiányozna. Orbánnak.

Talán ezért merült fel Balog Zoltán neve. A párton belül nincs súlya. A társadalomban sincs. Amolyan politikai pofozóbábu. Ebből a szempontból sokban hasonlít Schmitt Pálhoz. S talán az összes papírja is eredeti. Az semmiképpen nem árt. Talán még a könyvespolcán is van néhány komoly mű. Legfeljebb nem olvassa. De aligha ő az egyetlen egyházi személy ma Magyarországon, akinek még a Biblia is igen komoly újdonságokat rejtene, ha a betűk közé temetkezne. Az országnak meg aligha a szekularizált vezetés látszatának a feladása lenne a legnagyobb problémája. A KDNP nevű klerikális lobbi-platformmal a kormányban már elég régóta kétséges malaszt amúgy is. Meg különben is. Ha miniszterként lehet egyházi figura, akkor igazán nem a Sándor-palotán múlik. Amellett számos előnyös tulajdonsága van. Cinikus és szervilis egyszerre. Valószínűleg képes lenne kenetteljes cinizmussal megmagyarázni, hogy miért térdel Orbán Viktor előtt, miközben az országot szívatja.

Azért persze még sokan gondolhatják úgy, hogy a megfelelő ember lenne Balog Zoltán a Sándor-palotában. Mi tagadás, magam is úgy gondolom, hogy jó lenne oda. Portásnak. Esetleg.

Andrew_s

2016. április 7., csütörtök

A morális leúszás utóvédharca

Fotó: MTI
A napokban keveredett elő Kiss László évtizedekkel ezelőtti nemi erőszakának ügye. Amit nem elszenvedett, hanem két társával elszenvedtetett. Egy sportoló nővel, aki már „ernyedt” volt, mire Kissre került a sor. A botrány napokig kavargott, és látszólag elülésre méltónak találtatott. A jogilag erkölcsi bizonyítvánnyal bíró szövetségi kapitány és vice-alpolgármester lemondott. Mindkét tisztéről.

Ami persze valószínűleg nem egyből fogja lecsendesíteni a kedélyeket. Nem csak azért, mert kérdéseket vet fel a fél évszázaddal ezelőtt történtek kapcsán, hanem a napi mérlegelések tekintetében is. Az egykori történések mérlegelése azért vethet fel kérdéseket, mert a szocialista erkölcs éber őreinek korában, amikor hivatalosan nem volt prostitúció és nemi elhajlás, meglehetősen szigorúan kezelték a szexuális bűncselekményeket. Úgy általában. De nem úgy Kiss Lászlónál, aki korántsem kapta meg a maximálisan kiszabható büntetést. Miközben a kiszabottat is meglehetős rövidítéssel tudta le. Majd úszott és később edzősködött. Olyan kriminológiai háttérrel, amellyel fiatal lányokkal, egy kerületbe sem biztos, hogy engedték volna másutt. Egyébként valahogy nem kellően tiszte ebből a szempontból az az optika, amelyen keresztül most láttatni szeretné a bukott kapitány a dolgot. Hangoztatva, hogy koncepciós ügy zajlott annak idején.

Azonban éppen a koncepciós ügyek áldozatait süllyesztették el annak idején igen mélyre. De, ha mégis az volt az egykori vád, akkor 1990 óta lett volna pár év arra a perújításra, amit most kezdett emlegetni Kiss László. S amely perújrázási ötlet a jelen körülmények között egy másik sportkörnyéki figurát juttathat az eszünkbe. Aki a plágiumbotránya óta egyfolytában doktorit véd. Miközben Kiss esetében aligha egy elég nehezen bizonyítható bűncselekményt fújtak volna egy koncepcióssá. A konkrét eljárást illetően ugyanakkor egy dolog a jogi büntetlenség, és megint más dolog az, hogy alighanem erős megalázási, uralkodási vágy lehet abban, aki lefog egy nőt, és segédkezik ájulásig erőszakolásában. Miközben maga is él a vád szerint a közösülés lehetőségével. Alighanem minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Mert amennyiben magában bűnösnek tartotta volna magát, akkor alighanem elbujdokol. S persze nem most jut eszébe újratárgyaltatni az ügyet, hanem évekkel korábban.

De annyira pedig fél évszázaddal sem voltak idióták a kriminálpszichológiával foglalkozók, hogy személyiség említett sajátosságát ne mérték volna fel. Ha pedig felmérték, akkor beletették a pakliba. Noha, természetesen mindez csak feltételezés. Az olyan, a Ceaușescu-családdal kapcsolatban egykor felröppentekhez hasonló fantáziálásoknak meg egyáltalán nem ülünk fel, hogy pártprominensek esetleg a sportolók köréből válogattak volna partipárt. Ahogy az is találgatás, hogy egyéb vajdarabkák is heverészhetnek a napon. Akár olyanok is, amelyekhez képest ez a régi ügy, különösen a jogi kihordottsága miatt smafu. Alkalmasint érdemesebbnek bizonyulhatott ezt az ügyet leporolva eltüntetni Kisst a színről, mint egy sokkal nagyobb bombát hagyni, hogy felrobbanjon. Ami esetleg sokkal nagyobbat szólt volna, és nem csak a szövetségi kapitányt söpri el a detonációval. Akit ennyi is kisepert a tisztségeiből. Ellenben talán érdekessé teheti a későbbi sorsát. Amennyiben ugyanis nem mellőzött páriaként költözik el egy messzi falu szélére. Hanem korántsem havi félszázezerből fog tengődve lengődni valami kényelmes pozícióba, akkor szinte biztosan gondolhatunk arra a nagyobb darab vajra.

De természetesen nem csak ennyi a jelenértéke a történteknek. Mely értékkészletből korántsem utolsó az, hogy médiában, illetve az interneten megfogalmazott vélemények alapján ismét felszínre került a nemi erőszak megítélése, és elítélésének kérdése. A „hagyjuk már, régen volt”, és a „minden ilyet ki kellene herélni” értéktartományok közt mozgó véleményekkel. Nem egy esetben akár mentegetve is a megtévedt egykori ifjút. Ami, mint említettem jogilag szinte biztosan értelmezhető. Azonban a húszas éveire azért eléggé kialakult valakinek a személyisége ahhoz, hogy az említett tükröződés nyom nélkül eltűnjön. Különösen olyan helyzetben, ahol a karrierlehetőségekkel való nyomásgyakorlás, a felfokozott tudatállapotok amúgy is „kéznél” vannak. De még akár ettől is eltekinthetnénk a jelenben tett hatásokra pislantva. Ha nehezen is.

Attól azonban még nehezebb eltekinteni, hogy az eset megítélése, illetve magának a helyzetnek a megítélése miként csapódott le az úszók vezetőségében. Gyárfás például, aki valahogy nem érezte morálisan problémásnak az esetet, és azt, hogy fiatal lányokat bíztak a szakira, alighanem kiírta magát az úriemberek klubjából. De alighanem az sem használ a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) megítélése tekintetében, hogy Gyárfáson kívül az edzőbizottság is kiállt Kiss megkímélése érdekében. Aminél még a per újra kivizsgálása melletti kardcsörtetés is jobb lett volna talán.

S persze eközben csak ott lebzsel egy másik kisördög is. Vajon mit akarnak sutyiban elintézni a hatalom oltáránál, hogy ennyire el kellett vinni a média figyelmét az egyik irányba. Tipp gyanánt: a szükségállapotos alaptörvény-hekkelésről például aligha mondott le véglegesen a hatalom.

Andrew_s

2016. április 5., kedd

Csontok és véletlenek

Foorás: Új Kelet
Tegnap csak felmerült, hogy Sándor Mária elindult a polcelebbé válás rögös, útján Aztán kiderült, hogy szegényt még a véletlenek is húzzák. Mert az egyik oldalon meghirdetett egy vele szolidáris sztrájkot április idusára. Ami már önmagában egy külön fordulat a visszavonuláshoz képest. Aztán...

De az „aztán” előtt le szeretném szögezni ismét, hogy sajnos pillanatnyi kétségem sincs az egészségügy állapotának siralmasságát illetően. Ebből a szempontból az, amit Sándor Mária elkezdett mindenképpen alkalmas arra, hogy dörömböljön vele a hallgatás falán. Emberileg még az is elfogadható, ha valaki belefárad egy szélmalomharcba, és kiszáll. Az azonban már kevésbé érthető a politikai szerepvállalástól függetlenül, ha valaki a visszavonulást először bejelenti, majd visszavonja. Mégpedig ahhoz kötődően vonja vissza, hogy szolidaritási tüntetéshez köti. Holott Sándor Mária pont ezt tette. Ez azonban igencsak egy celeb-gesztus. Amiben különben semmi különösebben pejoratív nincs. Már akkor, ha valaki ezt tényleg profin csinálja, és jelentős lobbi-erőt tud vele mozgósítani a céljai érdekében. Ha április 15-én, akkor április 15-én. Látszólag az is csak egy dátum a naptárban.

A véletlenek összjátékai azonban mindenféle ördögöket képesek felébreszteni a szunnyadásból. Akik aztán elkezdenek piszkálódni a részletekkel. Ahogy a március 30-i pedagógus-sztrájk is merő véletlenségből teremtett kisebb-nagyobb médiaárnyékot a kormány újabb diktatórikus ötletének. Megosztva a média-kommunikációt. S felértékelve a sztrájkbejelentés arcának előzetesen fideszes szimpátiáját éppen úgy, mint a diktatúrában szintén érdekelt Jobbiktól való elhatárolódás hiányát. De ez elmúlt, és legfeljebb a következő sztrájk esetén érdemes majd körbeolvasni az aznapi egyéb híreket. Ha Gallóné meg nem gondolja magát sztrájkilag. Ami előtt még megtörténhet a feketeruhás ápolók és ápolónők április 15-i akciója. Amely dátumra a véletlen egy tömeges temetést tartogatott.

Akkor fog ugyanis lezajlani az az évek óta húzódó temetési ceremónia, amely a Margit hídnál találtak maradványait hivatott örök nyugalomba helyezni. Azokét, akiket a magyar fasizmus túlbuzgó hívei lőttek a Dunába. Olyan humanoid biológiai izék, akiket a jelen szélsőjobb nem egy esetben könnyes nosztalgiával szeretne saját szellemi elődjeiként ünnepelni. Miközben a parlamenti pártok egyes képviselői sem mindig fukarkodnak az antiszemita, illetve rasszista áthallásokat sejtető megnyilatkozásokkal. Márpedig könnyen előfordulhat, hogy a temetés médiavisszhangjának a csökkentése erősen szimpatikus körülmény lehet ezeknek a köröknek. S kár lenne azt hinni, hogy egy országos nővér-megmozdulás nem olyan esemény, ami alkalmas a média fókuszának, legalább részleges, elvonására a Holocaust Duna-parti áldozatairól.

Igaz, ebből a véletlen dátum-egybeesésből akár profitálhat is Sándor Mária, akit a neten többször emlegettek a Jobbikkal bratyizóként. Szeretnék például eljátszani azzal a gondolattal, hogy az esetleg felvonuló egészségügyi dolgozók, amúgy feketében, elmennek a gyászszertartásra. Esetleg azt követően jelennek meg a temetőben a végtisztesség lerovására azok előtt a zsidók, keresztények, illetve általában, emberek előtt, akiket a fasiszták elveszejtettek. A média-visszhangnak nyilvánvalóan használna ez a gesztus, és a jobbikos kapcsolatokat firtatók vitorlájából is sok szelet kifogna.

Szeretném persze remélni, hogy mindez ne csak egy gondolatkísérlet maradjon. Tíz nap múlva megtudjuk.

Andrew_s

2016. április 4., hétfő

Sajnálom Sándor Máriát

Olvasgatom a reakciókat arra a hírre, hogy a fekete ruhás nővér bejelentette: reménytelen az, amit csinál, és feladja. Olvasgatom a reakciókat, amelyekben buzdító szép üzenetek éppen úgy vannak, mint a „na ugye, hogy ugye?” jellegű beszólások. S egyre inkább az az érzésem, hogy a valóság valahol a kettő közt van. Vagy ott sem.

Egy biztos: amikor Sándor Mária tiltakozni kezdett, akkor derekas követ zúdított abba az állóvízbe, amiben elég lelkesen áztatták sokan a lábukat. Alkalmasint az egészségügyi vezetők egy részét is ide sorolva. Mert ahhoz szerintem elég komoly naivitás kell, hogy feltételezzük: az orbanista, lerongyolódó közegészségügynek nincsenek haszonélvezői. Magánpraxist is folytató, de kórházhoz kötődő orvosok, a hálapénzre rájátszani képes, a rászorulókból hasznot húzó morális cenkek, és a többiek. S akikkel kapcsolatban okkal érezhetjük megalapozottnak azt, amit Sándor Mária úgy fogalmazott meg: „a korrupciót legyőzni nem tudom”.

Nem feledkezve el azokról az „érdekvédőkről” sem, akikhez foghatót 2015 nyarán is a pedagógusok szakszervezetei körül lehetett, például, találni. Amikor is egy koncepcionális eljárással felérő etikai vizsgálatot indítottak Sándor Mária ellen. Amit aztán visszavontak. S talán azóta is keresik, hogy miben is vétkezett. Miközben persze telt az idő, és a fekete ruhás nővér hol itt, hol ott bukkant fel. A médiában, és egyes tüntetéseken egyaránt. Legutóbb a tanárok tüntetésén szerepelve. Egyfajta ikonikus arccá nőtt, akinek lehet egyes szerepléseivel vitatkozni, vagy fellépésével egyet érteni, de a politikai szereplővé válást aligha vitathatjuk. Ezek után azt olvasni a „leköszönő” üzenetben, hogy „csak egy ápolónő vagyok”, enyhén szólva is visszás. Az említett ápolónőség ugyanis lehetett egy kezdeti állapot, és ezirányú szakképesítéseit nyilván ezt követően sem fogják vitatni. De mára már egy túlhaladott állapot.

Az említett és egyértelműen politikainak tekinthető szerepvállalások, színpadi megjelenések után ez a fajta visszavonulás lehet egy szó szerinti visszavonulás. Minden eddigi nyilatkozat, szereplés egyfajta visszavonása. Ez, tekintettel arra, hogy az ismerősökkel, támogatókkal való nyílt szakítást és a megvezetésük egyfajta beismerését is jelentené, számomra valószínűtlennek tűnik. A másik lehetséges forgatókönyv egy kommunikációs gesztus kinyilvánítása. Olyan, mint amikor egy népszerű együttes felröppenti a feloszlás hírét. Kiprovokálandó, hogy figyeljenek oda rájuk, és bíztassák őket a további együttes fellépésekre. Sándor Mária esetében eddig is odafigyeltek rá, de a bíztató hangorkán besöprése azért kétségtelenül bejött.

Ezzel aztán, akár szándékában állt a fekete ruhás nővérnek, akár nem, egyfajta politikai celebbé lépett elő. Személy szerint azt gyanítom, hogy nem volt szándékéban. S még azt is elfogadom, hogy egyszerűen belefáradt a szélmalmokkal való csatározásokba, és szíve szerint visszavonulna az ágytálak, az infúziók világába. De az általa, önmagáról teremtett kép már régen túllépett ezen. A bíztató felszólalásokat olvasva nem is kicsit lökve Sándor Márián a celeb-szerepbe merevedés felé. A pol-celebek hazai sorsát látva, ezért csak sajnálat illeti meg.

Andrew_s