Forrás: HVG |
Miközben a minap még arról szóltak a hírek, hogy Semjén
Zsolt etikai vétségét állapította meg az ELTE vizsgálata, a kép árnyalódni
látszik. Annak ellenére ugyanis, hogy az érintett politikus első reakciója az
ügy lezártnak tekintése volt, később azért mégis adott egy nyilatkozatott
arról, hogy azért mégsem annyira. Egyfajta politikai üzenetet küldve ezáltal,
hogy csapatai állnak a vártán és harcban állnak, és tulajdonképpen ő csak az ügy
mártírja, mivel csak a fogástalálás hiánya a probléma. Mármint az, hogy rajta nem
talált fogást az a fránya ellenzék, és ennek kompenzációja az egész ügy. A
szociológiai dolgozatával kapcsolatban aztán szép csendben, mondhatni surranó-pályán
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve az egyetem egyik tanára is
megszólalt a KDNP-s politikus védelmében.
Nem vitatva a hozzászólás esetleges aktualitását, azért
érdemes talán felidézni, hogy ez az az egyetem, mely tudományos fokozattal
tüntette ki Semjén Zsoltot egy olyan dolgozat kapcsán, amiben korántsem önplágiumról
van szó. Így, amennyiben sikerül a Pázmány részéről az ELTE térfelén tartani a
labdát, addig ugyebár megússzák azt, hogy egy magát katolikus szellemiségűnek
nevező egyetemnek kelljen vizsgálatot tartani egy csúcspolitikus ellen, aki egy
magát katolikusnak nevező párt vezetője. Ami természetesen jelentheti a
korábban felvetett
vizsgálat elhalasztását, vagy megúszását, mint a Pázmány közvetlen hasznát
az ügyből, de nem jelenti azt, hogy felmentené az ELTE vizsgálóit az esetleges,
és Jobbágyi
Gábor egyetemi tanár által jelzett, hiba alól. Ez a hiba formálisan különben
fennállhat, hiszen a konzulens munkája, melyben a Semjén által írtak
visszaköszönnek, később jelent meg, mint a politikus dolgozata. Ugyanakkor,
miközben Semjén védelmében arról szólnak a hírek, hogy a dolgozatot bíráló
konzulensnek fel kellett volna ismerni az esetleges vázlatairól másolt
szövegeket, a konzulens szerint a szocio-Semjén v2.0-t már nem
mutatták meg neki.
Amennyiben ez igazolható, akkor bizony tényleg bekerülhetett
szöveg Semjén dolgozatába egy, a konzulense asztaláról származó vázlatból. Ez
már önmagában is súlyos etikai problémát vethet fel, de ezt a politikus nyilván
a saját lelkiismeretével fogja lerendezni. Esetleg majd meggyónja valamelyik
párt-társának. Ezzel párhuzamosan, ha a konzulens csent a diák munkásságából,
az ELTE akkor is bajban van. Azt jelentheti ugyanis, hogy elfogadottnak ismert
gyakorlat a diák dolgoztatása egy konzulens kutatásában, majd a diák eredményeinek
piócázása a saját tudományos munkásságba. Ez azonban etikailag legalább annyira
támadható lehet. Az ügyön a politikai játszmába nyakig belemerülő Tausz Katalin
húzhatja a legrövidebbet. A malomkövek közül ugyanis könnyedén dékáni talár
nélkül kerülhet ki. Ami akkor is kellemetlen lehet, ha valahol, mondjuk a
Századvég környékén, hirtelen majd úgy látják, hogy egy szociológus úgy kell,
mint egy falat kenyér. De kár lenne ennyire előreszaladni az ügyben, és kissé
térjünk vissza arra, amiről részben már volt szó.
Először, bár már szóltam róla, de talán érdemes a szakdolgozatokra,
diplomadolgozatokra, azok céljára rápillantani. Ezek, és a védésükhöz
csatlakozó vizsgák célja annak igazolása, hogy a diák elsajátította az adott képzés
tudásanyagát, abban elmélyült, és a megszerzett tudás önálló alkalmazására
képes. Legyez az az alkalmazás önálló kutatás, vagy korábbi munkák kritikai
feldolgozása. Az is nyilvánvaló, hogy az adott képzés csak akkor tekinthető
valós képzésnek és nem jutalompapír-osztogatásnak, ha a diák a képzés során
meghaladja a tanulmányi előélete során elért szintet. Ellenkező esetben a
képzés célját, és hatékonyságát vesztettnek tekinthető. A rá fordított pénz
pénzkidobás. Akárki állja a számlát. Az is nyilvánvaló, hogy a pénzkidobás
elkerülésére olyan képzés kell, ami színvonalában alkalmas a diák
fejlesztésére, és olyan dolgozat-bírálati rendszer, mely alkalmas annak a
hozzáadott értéknek a feltárására. Ez utóbbinak a kicsorbulása különben az, ami
már a Schmitt-ügyben is felmerült.
Az is nyilvánvaló, mint azt már korábban írtam, hogy a hozzáadott érték csak
akkor igazolható a diák részéről, ha a források jelölése korrekt. Ellenkező esetben nem a
diák tanulmányi előrehaladásáról ad ki a képző-hely bizonyítványt, hanem arról,
hogy az általa biztosított képzés alkalmatlan a tudáskészlet színvonalának
emelésére.
Ezt figyelembe véve érdemes a jelzés nélkül máshonnan átvett
dolgozatrészeket megítélni. Az, hogy egy szociológia dolgozat megvédhető volt
egy korábbi dolgozat törzsanyagának jelentős mértékű átvételével, az részben
minősíti a diákot, de minősíti a képzést is. Azt jelenti, hogy a diák eléggé
etikátlan módon egy másutt már megvédett dolgozatot sütött el másodszor. Nem
fektetve túl sok energiát az újabb képzettséget igazoló papírba. Másrészt
minősíti a képzést is, ami ezek szerint nem volt alkalmas teljesíteni a célját.
S ez az, amiért Tausz Katalin nyilatkozatából hiányoltam a ennek a szálnak az
érintését. Érthetően talán a dékán szempontjából, de feladva a labdát a
vizsgálatot megkérdőjelezőknek. Nyilvánvaló szívességet téve Semjén Zsoltnak és
a Pázmánynak. Ott különben nem hiányzik egy jó szociológus? ELTE-n szerzett dékáni
gyakorlattal? Nyilatkozat- és politikailag gesztusképes. Mert a súlyos etikai
vétség nem csak akkor állhat meg, ha Semjén Zsolt a konzulense fiókjából
dolgozott, hanem akkor is, ha a sokat emlegetett önplágiumot követte el. A
képzését tekintve verte át a bírálókat, a vizsgáztatókat.
S ugyanez a morális kérdés felvethető a Pázmány Péter
Katolikus Egyetemen készült dolgozatokkal kapcsolatban is. Még akkor is, ha az
idézés nélküli szövegátvételeknek van egy, a szerzői jogot is érintő része. Ha
ugyanis a Pázmányon is megvédhető egy doktorival egyenértékű dolgozat úgy, hogy
nem derül ki egyértelműen a diák tanulmányainak szintje, akkor ott sem lehet
teljesen konzekvens a szintfelmérés. Az egyik lehetséges megoldása a
helyzetnek, hogy a diák nem tartotta szükségesnek megjelölni a forrást. Például
azért, mert a képzés nem nagyon haladhatta meg azt a színvonalat, amit a könyvek
másolása képviselt, és ennek a diák a tudatában volt. Ahogy annak is, hogy a
tanárok felkészültsége alkalmatlanná teszi azokat a puskázás lebuktatására. A
mások gyengeségének kihasználása természetesen nem emeli a morál bajnokává a
kihasználót akkor sem, a bírálók olyanok, amilyenek. Ez a szempont szinte
független attól, hogy mennyi az így átvett szöveg terjedelme. S talán
magyarázattal szolgálhat arra is, hogy a Pázmány miért nem akar vizsgálódni egy
olyan esetben, amikor talán neki kellene az etika-tanítás élharcosáról
kimondani azt, amit Tausz Katalin kimondott. Viszont azzal, hogy az ELTE-n esetleg kérdésesen vezettek egy erre vezető vizsgálatot, a Pázmány hasonló megállapításának az ereje is óhatatlanul kisebbé válik majd. Az ELTE akart, vagy akaratlan szívességtétele tehát nyilvánvaló.
Már akkor, ha Semjén és a csapatában, a felsőoktatás pénzével is, játszó Hoffmann Rózsa felkészült az esetleges vizsgálatra.
Arra, amit esetleg a kaotikussá váló helyzet tisztázásának igénye kikényszeríthet
a Pázmány Péter Katolikus Egyetemből. Annak megelőzésére pedig, hogy bárki
keresztényüldözést kiáltson, leszögezném, hogy a katolicizmus egyes felfogásai
nem okvetlenül azonosak a kereszténység tanításaival. Ahogy ezt Rétvári
Bence elég nyilvánvalóan demonstrálta korábban a KDNP részéről.
Simay Endre István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése