A diákok és Hoffmann Rózsa.

Forrás: Stop

Még éppen csak véget ért az a diáktüntetés, ami az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Hallgatói Hálózat szervezésében indult fórumból csírázott ki. Alapvetően jogos követelmény az, amit menet közben kiabálnak arról, hogy „semmit rólunk, nélkülünk”. Ahogy különben Hoffmann Rózsa menesztésének igénye sem látszik különösebben megalapozatlannak. Ha másért nem, akkor azért a mérhetetlen csúsztatásért, amit a Parlamentben előadott azzal, hogy ez a tandíj kérem nem is tandíj. Mintha egy újabb ponton csatlakozott volna tündérország ezoterikus vezetőjének lázálmaihoz. Abban, hogy a szómágia minden ellen jó. Talán nem kellene mindenkit egy menetben hülyének nézni, egy olyan helyzetben, amikor elég puskapor kering a fagyos levegőben enélkül is.

De azért persze az oktatáspolitikáért felelős államtitkár-asszony még erről is tudott szintet lépni. Kifejtve azt, hogy a diákok tulajdonképpen nem a csökkenő keretszámok miatt, a tandíj bevezetése miatt tüntetnek, hanem puszta dekandenciából. A változások okozta páni félelem miatt. Mert általában valóban az ifjúságot, a saját egész jövőbeni életét berendezni vágyó fiatalok szoktak félni a változásoktól. Világért sem. Hoffmann Rózsa nem tudni milyen alapon kezdi provokálni az egyetemi ifjúságot, amikor pillanatnyilag a saját pártelnöke keveredett bele egy etikailag alig védhető helyzetbe, és saját minisztere tett olyan vállalhatatlanul aljasan cinikus kijelentést, hogy a szülők előre megfontolt szándékkal sorvasztják gyermekeik tehetségét akkor, ha nincs pénzük különórákra, de talán még fűtésre sem. De Lázár Jánostól tudjuk, ezek a gyermekek nem is érdemelnek talán többet, hiszen a szülők sem érnek többet, mint amennyit össze tudnak harácsolni. Talán nem ártana olykor a kereszténységet szóban oly nagyra tartó politikusoknak elolvasni egy könyvet, amit talán csak a polcon láttak eddig. A címe: Biblia.

Így finoman szólva sem teljesen érthető Hoffmann Rózsa magabiztos elhatárolódása a diákoktól, akik talán okkal szeretnének beleszólást a saját sorsukba. Nem kellene ugyanis elfelejteni azt az apró mellékkörülményt, hogy az egyetemen nem gyengeelméjűek szoktak diákként előfordulni. Nagykorúként, és így döntésképesen. Élve azon olvasmányok mai leképezésével, amit az ókortól napjainkig vetettek papírra, és témájuk a demokrácia. No meg persze a diktatúra is akár, melyből nem feltétlenül kérnek. Hiszen az a saját sorsukról való döntés szinte totális átruházását jelentené egy olyan hatalomnak, melynek oktatásügyben illetékes vezetői láthatóan hadilábon állnak a mások sorsával kapcsolatos döntéshozatal képességével. S persze, ez, valamint éppen Orbán Viktor korábbi kiállása a tandíj ellen, teszi érthetővé azt, hogy a diákság átverve érzi magát. Teljes joggal különben, és nem is hazafiatlanul, mivel hazájuk előrejutásának záloga mégis csak az ő kezükben van. Akkor is, ha a partenogenézisben hívő államtitkár-asszonynak a biológia távol áll az érdeklődési körétől.

Az csak fokozza a környezeti cinizmust, hogy két napja a belügyi erők ismét minden beavatkozás nélkül tették lehetővé a szélsőségekkel rokonítható, és a Jobbik által pártolt gárda avatási ceremóniáját. Így, miközben Pokorni Zoltán is megértéséről biztosította a tiltakozókat,  csak remélhetjük, hogy a diákok még egy papírzászlót sem fognak összegyűrni a tiltakozó akciók során. Mert esetleg még provokációnak fogják tekinteni a szélsőségesek. Okot látva arra, hogy a diákok ellen forduljanak. Miközben azért nem árt emlékezni arra, hogy annak idején a HÖOK és a Fidesz között nem volt túl éles ellentét. Így csak remélni lehet azt, hogy a most megmozdult, és apátiából felébredt fiatalok tömege nem valami hatalmi megvezetés eszközekén fognak csúfosan orcára esni. S az ilyen helyzeten akkor is úrrá tudnak lenni, felül tudnak emelkedni, ha akár nyílt hatalmi provokációkkal kell szembe nézniük. A Hoffmann Rózsa által manapság elkövetett provokációnál szofisztikáltabb és durvább esetekben is. A mai tüntetés minden esetre békében ért véget.

Simay Endre István