A diákok és a Parlament.

Szabó Rebeka, az ifjúság kormány-kikosarazta hírvivője

Lehet, hogy 2012. december 10.-e fogja majd jelenteni azt a következő pontot a magyar demokrácia történetében, amit egyfajta mérföldkőnek fognak emlegetni. Akármilyen irányban is forduljanak majd a dolgok, az ugyanis biztos, hogy a diákok nyíltan, az utcán is szembefordultak a Hoffmann Rózsa által reprezentált oktatáspolitikával. Az, hogy az Emmi államtitkár-asszonya rosszul fogta meg a problémát teljesen nyilvánvaló. Azzal, hogy a lenézés és meg nem értés hangján kezdett bele a szómágia rítusaiba a nagyszülők nemzedékének akár Gerő elhíresült beszédét is eszébe juttathatta. Még akkor is, ha nyilvánvalóak a különbségek, miközben az aligha vitatható, hogy az utcára vonulásra is magát elszánó sokasággal szemben nem vezet eredményre a magas lóról leereszkedő lenézés.

Hoffmann Rózsa tehát nem csak oktatáspolitikusként, hanem politikusként is megbukott tegnap. Azzal pedig, hogy annak idején, még a vizsgálatok elindulása előtt, nyíltan elkötelezte magát Semjén Zsolt mellett, végső soron etikailag is megbukott. Amikor ugyanis a párt-lojalitás felülírja az etika-oktatásért lobbizó oktatásért felelős politikus etikai érzékét, és elvárható erkölcsiségét, akkor ott baj van. A politikussal feltétlenül. Ez az, ami nagyjából már a nagy esti, budapesti tüntetés kezdetén tudható volt. S végső soron nem is maradt, hanem egyfajta kiáradása történt meg az este során. Nem a diákság felé, hanem a Parlamenten belül. Egyfajta politikai karantént alakítva ki a jövőt képviselő ifjúság, és a sok szempontból a neohorthysta gentri-nosztalgia világában élő kormányzat között. Olyan karantént, mely nem állt meg az épület falánál, hanem tegnap nyilvánvalóan benyúlt a Parlament üléstermébe is.

Mert az már önmagában jelzés-értékkel bírt, hogy a diákság képviselőinek egyértelmű követelése ellenére egy kormánypárti képviselő, vagy akár maga Hoffmann Rózsa, sem mert a tüntetőktől még egy árva papírlapot sem elfogadni. Így aztán Szabó Rebeka LMP-s képviselő vette magához azt a pont-sort, mely a Hallgatói Hálózat fórumán fogalmazódott közössé. Ez talán nem jelentett volna mást, mint azt, hogy a kormányzat, különben a saját szempontjából jogosan, ellenzéki megmozdulásnak értékelte a tüntetést, és így is kezelte. Annak ellenére, hogy mennyit beszélnek a gyermekekről, és azok, illetve az ország jövőjéről. Véleményük tehát nyilvánvaló. A haza lehet, hogy nem lehet ellenzékben, de a jövő igen, és annak képviselőivel nem vegyülnek. Ami a tényeket illeti, a következő lépés nyilvánvalóan az lett volna, ha Szabó Rebeka legalább megismerteti a parlamenti képviselőket a kintiek véleményével. Bár egy „katalógus” alighanem igencsak hiányos névsort állított volna össze a Parlamentbe delegált képviselők esetében.

Erre a felolvasó-estre nem került sor, és nem azért, mert a képviselőnő elvesztette volna a kint átvett papírlapot. Az azon megfogalmazottak elolvasását azonban Lezsák Sándor levezető elnök nem tette lehetővé. Ahogy Scheiring Gábor vélelmezte, alighanem a ház tekintélyén esett volna csorba, ha a kormányzat delegálta levezető elnök belemegy az öt pont ismertetésébe. Nem mellesleg ugyanez a ház volt az, aki Gyöngyösi Márton nyíltan antiszemita, vagy akár Orbán Viktor ezt súroló kijelentéseitől nem óvta magát ilyen vehemenciával. Az pedig ebben az esetben nem mentség, hogy akkor nem ugyanez a politikus volt a levezető elnök. Levezető emberként Lezsák a számára adott lehetőséggel élhetett volna az egyensúly helyre billentésében. Nem élt vele, és ezzel a parlamenti patkó kormányzati oldaláról, Pokorni Zoltán ténykedésével is szembe menve, a szemellenzős kormánylojalitás mellett döntött. Nem a Jobbik-ot vonva politikai karanténba, hanem, mint fentebb írtam, a diákságot. S még jó, hogy nem jövőre jött ez össze, mert kérdés mi lett volna Szabó Rebeka sorsa a karhatalmi Kövér-gárda árnyékában.

Ilyen körülmények között a HÖOK-nak az az elvárása, hogy Orbán Viktor vegyen részt a szerdai gyűlésen olyan gesztusnak tűnik, ami visszafele is elsülhet. A miniszterelnök ugyanis könnyedén kiszúrhatja a hallgatóság szemét néhány elcsépelt frázissal. Miközben borítékolni lehet, hogy olyan kérdéseket fog kapni, amilyeneket akar, mivel a bekiabálókat, pusztán biztonsági szempontból, alighanem pillanatok alatt fogják eltávolítani. S alighanem egy cseppet sem fogja érdekelni a miniszterelnököt, hogy ez a gesztus még jobban eltávolítja a politikát a jövő nemzedékektől. A személyes érdekei ugyanis sokkal inkább az izolációt igényelhetik. Ahogy egy vezénylő tábornokot nem érdekel a nyomortelep népe, a szellemi nyomorba taszítottak sem érdeklik Orbán Viktort. Ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi az az oktatáspolitika, melyet a vezér személyes hangszórójaként Hoffmann Rózsa képvisel. Ha ugyanis a kormányzatot valóban érdekelnék a családok, a gyermekek, és az oktatás, akkor a nyíltan családellenes nyilatkozatokat tevő erőforrásvezérlési minisztert már régen lemondatták volna. Ehelyett az első reakciója az volt a miniszterelnöknek, hogy Baloghoz hívta raportra a HÖOK-ot: „A szakmai egyeztetések céljából kérem, keressék bizalommal Balog Zoltán miniszter urat”.

Az, hogy Orbán Viktor ezen kívül mit lép a HÖOK meghívására, majd kiderül. De abból kiindulva, ahogy a tüntetésre reagált a kormányzati politika, a diákok nem csak Hoffmann Rózsával vannak vitában. A teljes kormányzati Parlament-szekció az, ami a családok sarcolásában, a szellemiség lenézésében, és a diákok elszigetelésében látja a saját túlélésének, de legalább ideiglenes jól-élésének zálogát. Az, hogy tegnap békében zárult a nap, azt jelzi, hogy az indulatok harcában egyelőre a diákság vezet a lezsáki és orbáni pánikkal szemben.

Simay Endre István