Könyvtári összeesküvés?

A korábbi, kicsit hasonló című bejegyzésben megpróbáltam számba venni pár olyan ötletet, ami némi köldöknézéssel előállítható a szakdolgozatok kapcsán. Nem azért, mert ne lenne számos olyan kérdés, ami a hazai közhangulatot sokkal jobban befolyásolhatja. Azonban kétségtelennek tűnik, hogy egyfajta hőmérőjévé válik a politikai közhelyzetnek az, ami a szakdolgozatok körül kialakulóban van. De akár megmosolyogtató is lehet. Vagy inkább lehetne akkor, ha nem érintené közvetlenül, vagy közvetve mindennapjainkat.

Az egyik, végzett jogászok számára alighanem furcsa megállapítást Selmeczi Gabriella, a FIDESZ szóvivője erőlteti be a közbeszédbe. Nevezetesen azt, hogy Gyurcsány és pártja bizonyítsa be a plágium hiányát. Ami olyan jogelveket sért, mint az ártatlanság vélelme. Mintegy válaszul, a korábbi elemzés kapcsán, Orbán Viktor dolgozatával kapcsolatban is megfogalmazhatóak lennének olyan kérdések, melyeket elég nehéz lenne bizonyítani, de az ártatlanság vélelmének kiiktatásával Selmeczi Gabriella, vagy az érintett miniszterelnök is nehéz helyzetbe kerülne a bizonyítással. Pusztán gondolatkísérletként, és, bizonyítékok híján, a vád szándéka nélkül például az is felmerülhetne, hogy 

1. A teljes dolgozatra jelest adó bírálata a tanszékvezetőnek vajon tényleg a számos formai hibából vérző dolgozathoz tartozik-e?
2. Amennyiben igen, akkor azt valóban a tanszékvezető adta-e, vagy csak aláírta azt, melyet egy más dolgozó, például a konzulens írt valójában a tanszékvezető felkérésére?
3. A dolgozat maga tényleg Orbán Viktor munkája-e, vagy valamiféle tanszéki vázlat, egy olyan munkapéldány, amit az utolsó pillanatban lefűzött, és fedőlappal ellátott?
4.  Amennyiben igen, akkor ki írta, és honnan származik?

Még egyszer kiemelve, hogy ezek csak demonstrációt szolgálnak, megpróbálhatunk egyben válaszolni is a kérdésekre. Az 1. pontban megfogalmazott kérdés már csak azért is komolytalannak tekinthető, mert a bírálaton jól olvasható a dolgozat címe, és az azt jegyző diák. Az is nyilvánvaló továbbá, hogy például a 4. kérdés erősen függ a 3. pontra adandó választól. Tehát a valós kérdések köre a jelzettek közül igazából kettőre szűkül. Melyek közül igazából csak az egyik lehet igazán kellemetlen.

A 2. pont jelentőségét ugyanis csak annak a fényében érdemes értékelni, hogy Gyurcsány Ferenc esetében több netes fórumon is zokon vették azt, miszerint az ő bírálója is a konzulense volt. Ha tehát Orbán Viktor esetében is ez bizonyulna be valami csoda folytán, akkor kínos magyarázkodás vehetné kezdetét. Még akkor is, ha egyébként igen csekély jelentősége lehet önmagában ennek a kérdésnek. Az azonban már nehezebben lenne magyarázható, ha kiderülne, hogy a netre kikerült, és szakdolgozatnak jelzett fénymásolat valójában csak egy munkapéldányról szól. Talán nem is annyira a miniszterelnöknek, hanem az egyetemnek lehetne kínos. Ahogy már az is némi sóhivatal-jeleget kölcsönöz a bírálat születési helyének, hogy jelesre minősítették a dolgozatot. Mert a védést a formai trehányság nyilvánvalóan nem gátolhatta volna, de azért az a minősítés kissé furcsa lehet. Az is nyilvánvaló azonban, hogy ha egy tanszéken összeállított vázlat esetleg, akkor a „lebukáshoz” csak a szerző és a beadó egységes akarata mentén vezethetne az út. Ilyen „lebukás” nélkül elég nehéz lenne igazolni ezt az állítást. Végül ismét kiemelendő, hogy csak az illusztrációt szolgálja. Arra például, hogy cáfolat éppen ilyen nehezen lehet igazolható esetleg.

Andrew_s