Avagy a „Jámbor András”-jelenség
Az alcím persze annyiban igazságtalan, hogy korántsem Jámbor András az egyetlen érintett, s még csak nem is az első. De most éppen őt kapták fel. Például a HVG is.
Mint az az említett portál felvezetőjében is olvashatjuk, Jámbor András korábban úgy döntött, hogy nem indul a jövő évi választáson. Azaz kiszáll a történetből, és másra bízza az indulás fáradalmainak az elviselését. Nem lépett be másik pártba, nemjelentette be egyéni indulását, hanem kiszállt. Mint amikor a maratoni futó visszavonja a nevezését.
Ahogy az utóbbinak is sok oka lehet, egy politikus visszalépéshez is több ok vezethet. Családi, emberi, bármi. Akára kudarctól való megrettenés, vagy akár egy önáltató mártíromság. Az ő vállalása, az ő döntése. Ha akarja, akkor megindokolja a visszalépéskor. Ha nem akarja, akkor nem. De tételezzük egy politikusról, hogy nagykorú, a döntéseit vállalni képes polgára az országnak. A döntése meghozatalával ennek a történetnek vége, mint a botnak.
Ezt követően elég visszaás, amikor öles szövegeket kezd kiírogatni magából, amiben nem a döntését indokolja, hanem másoknak akarja megmagyarázni, hogy milyen nagyszerű dolog lenne, ha ugyanúgy döntenének, mint ő. Ismert jelenség? Igen. Az utólagos önigazolás keresése egyáltalán nem ritka. Leginkább olyankor, amikor az érintett, a helyzetet végig gondolva nem igazán tud azonosulni a saját döntésével.
Ilyenkor akár természetes is lehet, hogy abban keres feloldozást önmaga számára, hogy többeket próbál meggyőzni. Egyfajta térítői munkát végez. Oldandó a saját kognitív feszültségét, azzal, hogy „mégsem vagyok olyan hülye, ha mások is követnek”. Ezzel több probléma mellett a legzavaróbb talán az, hogy felveti: politikusunk korántsem megfontoltan, a következményeket vállalva döntött. Ezzel alapvetően kiállítva a bizonyítványt a saját alkalmatlanságáról. Mert egy dolog az iskolai igazodás az osztály hangadójához, és más egy kicsit a politikai térítés.
Nem azért, mert nem lehet változás bárki személyes véleményében. Még akkor is, ha ezzel esetleg beszántja a saját korábbi követőinek a szervezetét. Ahogy, például a Momentum vezetése tette. De akkor legalább ezt a változást vállalja fel. Lépjen be abba a politikai mozgalomba, amelynek térít. Ne a pályán kívülről, feloldozást keresve, térítsen másokat, hanem emelje fel az új táblát, és hajrá. Vagy annyira mégsem nagykorú? Vagy csak az utólagos agitprophoz, ha tetszik mások csőbe húzásához, elég bátor? Vagy mégsem tudta már önmagát sem meggyőzni a döntése indokoltságáról? Netán pontosan tudja, hogy olyan könnyű, hogy sehol sem lenne, Jámbor András esetében még a Tisza meg sem nevezett jelöltjeihez képest? Akinek egyelőre a legfőbb ismertetőjegye, hogy meg nem nevezett senkik a politikai futópályán.
Akkor meg különösen gyáva dolog a kívülről folytatott agitáció. Tényleg amolyan lépcsőházi gondolkodás nyomán született egyszemélyes agitprop-irodaként. De ebben az esetben legyen olyan jó, és ne alakítsa a térítő szerzetes decibellovagi szerepét.
Az alcím persze annyiban igazságtalan, hogy korántsem Jámbor András az egyetlen érintett, s még csak nem is az első. A Momentum esetében egy egész politikai gittegylet adta fel indulás előtt a versenyt. Azonban az összes utólagos Tisza-térítő egyetlen mondata sem magyarázza meg, hogy miért nem mernek tiszta vizet önteni a fejükbe, és nyíltan belépni a Tiszába. Nem a folyóba, hanem a pártba. S nem Jámbor Andrástól, de másoktól sem találtam erre érvet. Noha, legalább legközelebb nem egy pártaktívás lózungpufogtatást, hanem a tényleges tagság összejövetelét lehetne eladni pártkongresszusnak.
Andrew_s
