Forrás: Wikipedia |
Élt egyszer egy ember, aki számos dologban hitt, és ezek
között előkelő helyett foglalt el az, hogy hitt az emberekben. Valamint abban,
hogy minden gyermek nevelhető, és születéstől adott joga, illetve képessége van
tanulásra, mert „eszes teremtmény”,
és a környezet uralására teremtett. Ezért hitt abban is, hogy a gyermekeket
tanítani kell.
Ennek érdekében maga is sokat tanított. Egyben
kidolgozott egy hétosztályos tanítási rendszert, melyben nagy szerepet kapott a
láttatva tanítás, a példákkal és szemléltetéssel bővített oktatás. A szemléltetve
oktatás hatékonyságát éppen úgy igazolta a gyakorlat, ahogy ma már
közhelyszerűen emlegetik, hogy a tanár az egész személyiségével és a személyes
példájával vesz részt az iskolában végzett pedagógiai munkában. Akiről szó van,
az a XVI. század utolsó évtizedében született, és így munkásságának java része
a XVII. század első felében teljesedett ki. Akkor, amikor a tudományok
fejlődése már sikerrel kezdte felvenni a harcot a gyermekhalandósággal. Amely neveléstörténetileg
Comenius korára, mert róla van szó, egy szeretőbb családmodell, a gyermekben
lehetőséget látó szülői attitűd kialakulását elősegítette.
Ugyanakkor a gyermek mégis szóba jöhető munkaerőnek, a
családi munkamegosztásban részt vevő szereplőnek számított. Különösen a
mezőgazdasági területeken. Annak érdekében tehát, hogy a tanítás minden gyermek
számára elérhető legyen, érthető, hogy a hagyományos iskolarendszer az téli
hónapokra tette az oktatást. Amely megoldás később azért hatékonynak
bizonyulhatott, mert a meleg, a tantermekben megrekedő hőség igencsak megviseli
a koncentrálóképességet. Nem véletlen talán, hogy az eltelt évszázadok során
sem a közismereti alaptanulmányokra szánt idő nem tért el jelentősen attól a
hétosztályos modelltől, sem tanórák hossza, sem a tanév beosztása nem nagyon
változott. Egyszerűen azért, mert a gyakorlat visszaigazolta, és a generációk
sora is ehhez alkalmazkodott. Annyira, hogy még a jelen korunkban megszokott
szabadságolási szokások is ezt tükrözik vissza.
Érthető tehát a rendszer tehetetlensége, és az ellenállás
minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely igen alapos szakmai érveket
nélkülözve kíván belenyúlni a tanévbe. Márpedig Palkovics államtitkár által korábban
emlegetett átalakításoknak nem igazán van szakmai alapja. Ezt az újabb
fejlemények alapján a tanárok különböző szervezeti is többszörösen
kifejtették. Ugyanakkor a kilátásba helyezett rövidebb nyári szünet, az
ennek kompenzálására átstrukturált tanév, és átkutyult tanterv elég alapos ok
lenne egy igazi, szinte mindenkit megszólító tömegmozdulásra a tanévet
megelőzően. Ilyenről azonban nem érkezett hír mostanában. Holott más tanári
témákban íródott
levél, és elhangzott
interjú a mozgalom arcaitól. De maradjunk a tanévváltozásos témánál.
Már csak azért is, mert szakmailag nem lesz attól
indokoltabb, hogy a kormányzat esetleg bebizonyítja: hatalmában áll akár
gágogásra is kötelezni a tanulókat. A nyár sem lesz hűvösebb, és valószínűleg
légkondicionált tanterem sem lesz több ettől és a tanári munkának is
megmaradnak a korlátai. Ahogy a szülők szabadságolási lehetőségei sem fognak
bővülni. A rövidebb tanóra ugyan lehet nagyon vonzó, de ha a tanóra szakaszait
tekintjük, akkor nem sokkal lehet rövidebb. A gyermekek figyelmének tárgyra hangolása
időt igényel. Figyelembe véve, hogy a padokban nem ki-, illetve bekapcsolható,
gombbal állítható tanulógépek, hanem gyermekkorú emberi lények ülnek. Még akkor
is, ha az Emmi prominensei hajlamosak is puszta erőforrásként, illetve
parancsvégrehajtó szolgaként kezelni mindenkit. Alkalmazkodva a feudális
oligarchia rendszerét majmoló vezérséghez.
Egyébként a 168óra
kérdésére sem ígértek több légkondicionált termet, hanem inkább azt
emlegetik, hogy a szülők szabadságolási lehetőségeinek érdekében is dolgoznak.
A gyakorlatban azonban a szülő munkáltatói nem okvetlenül fognak ehhez
alkalmazkodni. Amennyiben az Emmi mégis olyan nyilatkozatokat tenne, hogy ami
erre utal, az gyakorlatilag a kormányzat által közvetlenül felügyelt
foglalkoztatás bővülésére is utalhat. Például, a közmunkában részt vevők számának
növekedésére. Ebben az esetben inkább óvakodnék attól a szabadság-ajándéktól,
amit a kormányzat akar adni. Ennél egy kicsit kevésbé zűrös, amikor a nyári
felejtésre hivatkozik az Emmi. Bár, erre azért lehetne azt mondani, hogy a
gyermeket motiválni képes tanár még ebben az esetben is gyors visszazárkózást
tudhat elérni.
Még „olcsóbb” ötleteléssel azt is lehetne persze mondani,
hogy szakítva a magyar társadalom közmunkaalapú, illetve segédmunka-alapú
szemléletével a szülőket is motiválni lehetne. Annak a gondolatnak az
elültetését segítve, hogy tanulni érdemes. S akkor akár egy, a szünet derekán beiktatott,
korrepetálós hét is beleférne a szünetbe. Majd egyszer. Talán.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése