Forrás: Kanadai Magyar Hírlap |
A magyar külpolitika egyik legújabb
sikertörténete, hogy egy Kanadában szervezett egyetemi rendezvény
meghekkelésére tettek kísérletet. Ezúttal a Magyarország ottawai Nagykövetségén
szolgáló Oláh Lajos kapta azt a számára talán hálás feladatot, hogy
bepróbálkozzon a közröhej-okozással. S a próbát, a beszámoló
szerint, sikerrel teljesítette.
Az eseményről olvasható beszámoló szerint
utolsó kérdezőként egy nyilatkozat felolvasását gondolta végrehajtani. Egy akadémiai
rendezvényen, ahol a politikusok csak vendégnek voltak a meghívottak között.
Valamint megpróbálva kioktatni az egyetem egyik professzorát a saját
egyetemének működési szabályzatáról. Alighanem sikerrel elérve azt, hogy újabb
strigula kerüljön ahhoz a tudattársításhoz, ami a magyar külügyi munkatársak
ténykedéséhez a „bunkó” feliratú címkét rendeli. Ezen különben az sem segít, ha
Oláh Lajost sebtében hazarendelik, és kinevezik tűzőrnek az Antarktiszra. Mely
hazarendelésről és kinevezésről különben nincsenek információk. Talán nem is
annyira véletlenül. A kormányzat számára ugyanis lehet olyan forgatókönyv,
amelyben pozitív előjellel szerepelnek ezek a fellépések. Nem csak Kanadában,
hanem az Európai Unió rendezvényein, vagy akárhol a nagyvilágban.
Tegyük fel ugyanis egy pillanatra, hogy a
nemzetközi rendezvényeken Magyarország nem minden szempontból a sikertörténetek
listáját gyarapítja. Az is nyilvánvaló, hogy ennek megítélése erős szubjektív
véleményeket hordozhat. Jól látszik ez a gazdasági exodus kapcsán. Az ország
számára ennek folyamatában egyre nehezebben pótolható, a társadalom
szempontjából egy nemzedékeket érintő szociális abortusz figyelhető meg. Már
akkor, ha valaki a nem itthon születő nemzedékekre gondol. Ha valaki arra
gondol, hogy a kiköltözők nem feltétlenül a legostobábbak közül kerülnek ki. De
rögtön más a helyzet, ha a hatalom oldaláról nézzük a helyzetet, kommunikációt. Elég, például, a szinte
hurráoptimista kommenteket hallgatmi, olvasni arról, hogy milyen remek: a kivándorlók
milliárdokat utalnak haza, és majd csak haza eszi őket a Túró-rudi utáni
csillapíthatatlan vágy. Akkor pedig hozzák a tejet, mézet és Kánaánt. Addig sem
utolsó szempont, hogy az elégedetlenek távozása csökkenti a belső feszültséget.
Kis szépséghibája az ügynek, hogy esetleg nem tartják a pofájukat, és mesélnek
arról, hogy miért is távoztak.
Ahogy a különböző rendezvényeken az
ellenzéki politikusok is megszólalnak. Az említett kanadai kerek-asztalnál
ugyan nem, mert ők sem kaptak külön meghívást, de másutt olykor igen. Ezt
különben a Fidesz kommunikációjából tudhatjuk. Mert egy-egy megnyilatkozás után
megy a hazaárulózás ezerrel. Követve különben az unalomig ismert receptet. A hülyeség
nem bűn, de beszélni róla az. Mint amikor a postás tehet az általa kézbesített
korrupciós végzés okán a korrupcióról. De ismerünk olyan korszakot is, amikor az
ellenkező előjellel próbálkoztak a szellemi gőzhengerrel. Amikor is, akár
tudományos tények is bekerültek a tagadott kategóriába. Mint amikor a gének
léte is az imperialista árulás felforgató eszméjének a szimbóluma volt. Aztán a
gének nagyjából mégis győzelemre állnak Trofim
Gyenyiszovics Liszenko tanításaihoz képest. De kanyarodjunk vissza biológia
irányából, és maradjunk a hatalom ambicionálta önégetés gondolatkísérleténél. Annál
a bizonyos forgatókönyvnél.
Az átlag hírolvasó ott a nagyvilágban
ugyanis nem okvetlenül tesz különbséget a politikusok alsónadrágjának színe
szerint a felszólalók között. Számára, akár egyetemi szinten is, az egyik
politikus pont olyan, mint a másik. Annál inkább, minél kevésbé van a gatyamadzag-figyelésre
szocializálva. Mert elképzelhető a demokrácia olyan foka, amikor megpróbálnak
arra figyelni, amiről szó van, és nem csak az eközben lengetett zászlókra. Ez
szokatlan és veszélyes terep annak, aki nem ehhez van szokva. Mert esetleg a
szemére vetik, hogy pár éve nem ugyanezt mondta, mert szóba hoznak mérhető statisztikai
adatokat, mert még egy galád ellenzékit is meghallgatnak. Holott tudhatnák:
Orbániában az alanyi jogon hülye. Ha nem hülye, akkor genetikusan hazudik. Ha
tényeket sorol, akkor azok nincsenek is. Mert nem beszélünk róla. A szokatlanság
okozta sokkon lehet úrrá lenni akkor, ha olyan külpolitikai kamikáze-akciók sorozatát
hajtják végre, ami nyilvánvalóan kontra-produktív, ostoba és hiteltelen.
A magyar politikusok kormányzati önégetése
ugyanis óhatatlanul füstöt fúj minden magyar politikus felszólalása köré. Ha
nem túl jelentős politikai szereplők kellő számban képesek füstöt fújni, akkor
előbb-utóbb pusztán a tényre elkezdhetnek legyinteni, hogy egy magyar politikus
felszólal. Az ellenzéki, vagy pusztán tényszerű kritika megítélését illetően ez
a hiteltelenedési láncreakció lehet kormányzati érdek. Az Oláh Lajosok pedig legfeljebb
majd kapnak valami nyugis aktatologatói beosztást a külügy környékén.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése