S a diákságról néma csend.

Tárgyalni csak egyenként, szépen.
Forrás: MTI / Földi Imre

Bayer Zsolt kinyilatkozik, a pártja kiáll mellette, és a média elemzi, hogy kinek van porcosabb gerince ezügyben. Selmeczi Gabriella látványosan bepánikol Ron Werbertől, és olyan nyilatkozatokat ad, amiből csöpög a gyűlölet. Mert mi más lenne kiszámított indulatnál, amikor minden második szava a gyűlölet. A Fidesz kommunikációja, ugyancsak Selmeczi Gabriellával az élen, rámászik az MSZP-re, noha nagyon messze még a valós kampány. Lázár János megfenyegeti a svájci bankokat, ami olyan nyilvánvalóan blöffgyanús, hogy még a pártja sem nagyon feszegeti. Azonban lassan az lesz érdekesebb, amiről nem beszélnek. S ezek egyike kétségtelenül a diákság tiltakozásai.

Holott a jövő szempontjából, beleértve az ország hosszabb távú konkrét gazdasági jövőjét is, legalább olyan lényeges, mint a társadalmi berendezkedés körüli kérdések. A kormányzati időhúzás, és a látszatintézkedések metszetében teljesen nyilvánvaló az a törekvés, hogy a diákok tiltakozási lendületét megtörjék. Függetlenül attól, hogy az egyes diákszervezetek vezetői miként nyilatkoznak erről. Az ugyanis látható volt, hogy a listázásos megfélemlítés éppen úgy kudarcot vallott az iskolai főpróba alapján, mint a nyílt provokáció. Ahogy láthatóan fordítva sült el a még az is, hogy a diákok képviselőjét kompromittálják, de legalább belezavarják az elhíresült rádiós tüntetés alkalmából. Az internetet bejárt felvétel a még akkor is nyilvánvalóan árulkodott a rádiósok etikai vétségéről, ha a sajtószervezetek hallgattak az ügyben. Orbán Viktor kapkodása meg olyan nyilvánvalóvá tette az önteltségét és tehetetlenségét, hogy az már önmagában is eredménynek tekinthető. A miniszterelnökről látható profil tisztítását hozta el. A Békemenetet pedig annak egyik szervezője önkezével hiteltelenítette el. Ha felvonulna a diákság ellen, akkor most már nem csak a saját gyerekeik, unokáik ellen kellene tudni állást foglalni, hanem egy rasszista betűvető mellett is.

Ugyanakkor az nyilvánvaló volt már a megmozdulások során is, hogy a sokkhatás nem tart örökké. Ahogy lassan, erősen rászámoltan, de mégis talpra állt, és megkezdte a taktikai visszacsapásra a politikában gyakran hatásos szalámizásos taktikát. Külön leülve a HÖOK-kal tárgyalni. Ezzel két legyet is ütve egy csapással. Nem lehet ugyanis azt mondani, hogy nem tárgyalnak a diáksággal, és végső soron minden más szervezetet kivárásra kárhoztatnak az újabb és újabb tárgyalási fordulókkal. Amíg ugyanis a HÖOK-kal nem futnak egyértelműen zátonyra a tárgyalások, addig az utca válhat hiteltelenné. Márpedig joggal lehet arra is számítani, hogy a tehetetlennek tűnő várakozás demoralizálja a kezdeti lelkesedést. Az tehát, amit most látunk Balog Zoltán előadásában már korántsem az a sokkolt tehetetlenség, mint a diáktiltakozások elején. Teljesen jól látja ezt a Hallgatói Hálózat, amikor a tárgyalások kiszélesítésének hiányát zokon veszi. Ez azonban a vezetők reakciója, és ereje csak addig lesz, amíg mögötte a diákság nem zuhan közönybe. Ebből a szempontból találó a röghöz kötés kiválasztása pávatánci kályhának.

Amíg ugyanis a keretszámok és az ösztöndíjrendszer egy, a felvételi környékén azonnal látható paraméter, a hallgatói szerződés az egyetem kezdetekor sokaknak csak valami távoli pont az eseményhorizonton. Így sokak szemében lehet valami olyan izé, amiről most minek is megy a szájtépés. Már decemberben is látható volt, hogy a kormányzat többek között e köré a pont köré fogja felépíteni az időhúzási taktikát. Decemberben már szinte csak ez a pont maradt tisztázatlan. A miniszter ezzel kapcsolatban, mert egy kis megosztási kísérlet sosem árt, egyben azt is megüzente a diákságnak, hogy a vele tárgyaló HÖOK megértő és békülékeny. Pokorni Zoltán januárban a kompromisszum lehetőségét kezdte lebegtetni. Látszólag megértve a hallgatók bizalmatlanságát is a tárgyalások kapcsán. Szinte egy időben,amikor a HaHa felhívta a figyelmet arra, hogy Balog Zoltán csak kommunikációs trükköket alkalmaz. Bár a legújabb hírek szerint a korábban tilalmasnak tekintet szakokon is lesz állami finanszírozás.

Közben, szinte természetesen felröppentek azok a híresztelések, melyek a diákság és a tanárok megosztottságát, illetve egymástól való elszigetelődését kezdték emlegetni. Jelenleg ezeket cáfolják, de esetleges megvalósulásával a kormányzat elérheti azt, hogy amennyiben az EU esetleg meg is kifogásolja, már senkit nem fog érdemben érdekelni. Amikor is példaként lehet majd mutogatni minden későbbi megmozdulás esetére: „Ugye, hogy csak a balhé érdekelte az ifjakat”. Márpedig Balog Zoltán továbbra is csak izoláltan hajlandó tárgyalni. Továbbra is csendre intve mindenki mást, miközben a kormányzat környékén igyekeznek minél több gumicsontot szórni a nép közé és minél hangosabb zajt csapni. Hátha sikerül egyre több diákban elültetni azt a gondolatot, hogy „mit ugráltok, nem látjátok, hogy senkit sem érdekel?”. Amikor tehát a következő szervezett hallgatói fórum létrejön, akkor annak demonstrációs szerepe már túl fog mutatni a konkrét követeléseken. Mert immár azt is demonstrálni kell majd, hogy a diákszervezetek mögött még ott van az a tömeg, akire támaszkodni tudnak. Mert a kormányzat elérheti, hogy a diákok és a diákok kerüljenek önmagukkal is meghasonlottságban. Ami alighanem a kínos helyzetbe került oktatáspolitikusok szívének igencsak kedves állapot lenne. Alighanem a felsőoktatási szájkosarat kapott Hoffmann Rózsának is.

Andrew_s