L. Simon az előítélet adójáról

Forrás: Gépnarancs

L. Simon László végső soron valami külön kategóriát látszik képezni a diktatúrába hajló szellemi zsonglőrködés paravánjai mögött. Mert megteheti. Mert már annak idején bebizonyította: a pihenni vágyó Vezért megpálinkáztatni hasznos és gyümölcsöző. Munkássága kevés támogatást szerzett a hatalmi körökön kívülről, és ez a legutóbbi húzásával sem fog erősödni. Mely nem más, mint a semmi adójának újraosztása.

Mint a Nemzeti (mi más?) Kulturális Alap (NKA) alelnöke, azt mondá ugyanis, hogy, a közös jogkezelők helyett, ezentúl az NKA fogja újraosztani az üres adathordozók után beszedett jogdíjakat. Új tartalmat adva az NKA nevének, melyben a „Nemzeti” korántsem új összetevő. Csak a jelen kormányzati hatalom tesz meg mindent a kisajátítására. Az üres adathordozók ügye és adója önmagában is azóta generál vitákat, amióta bevezették. Így a témának talán messzebbről kellhet nekifutni. Talán még azokból az időkből, amikor a mára lassan ipari emlékké halványult adathordozók piaca meglendült. A kazetták, a nagyobb és kisebb mágneslemezek világa volt ez. S talán emlékeznek páran még arra a hihetetlenül gazdaságfellendítő demonstrációra, amikor az illegálisan másolt szoftverekkel telt floppy-kon gyalogolt át az úthenger. Igaz, azt nem a művészek, hanem a szoftverfejlesztők érdekeit képviselve tette az üzleti szoftverfejlesztők gittegyelete, a BSA (Business Software Alliance). Alkalmasint persze olyan kampányokat indítva, ami alapvetően a megfélemlítésre épült. S olyan retorikát alkalmazva, ami a valóság határait súrolta. De nagyjából ezekre az időkre nyúlik vissza az az ötlet, hogy a fénymásolásra alkalmas papírt nyilván jogdíjköteles könyv másolására fogják használni, és mágneslemezt, majd CD-t, és DVD-t sem vesz másért senki.

Elhintve az igét, hogy nincs tehát más dolga a kormányzatnak, mint nyíltan, vagy burkoltan prejudikálva a majdani jogsértést, eleve megadóztatni, mindezeket. A pénzbeszedők pedig kapva kaptak az alkalmon és ideológiai támaszon. Azért pedig, hogy a koncba ne egyedül ragadjon bele az állami fog, a művészeti tevékenységeknek is kialakult a maga közös jogkezelője, melyet Artisjus (Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) néven ismerünk. S amely szintén részesedett az üres adathordozók után beszedett pénzekből. Az említett L. Simon-féle sajtótájékoztató kapcsán közzétett adatok alapján különben milliárdos nagyságrendekben. Melyet újraosztottak, illetve továbbutaltak. Végső soron továbbra is az előítélet, és a semmi adójaként. Olyanok közreműködésével, akiknek a szerepe akár meglepő is lehet ebben a köntösben. Mert már az Artisjus megalakulásakor is olyanok ültek az erről hírt adó sajtótájékoztatón, akiket a könnyűzene ellenálló tagozataként ismertek korábban. Ahogy Bródy János is sok szempontból egyfajta ellenzéki ikonként lépett a színpadra a rendszerváltás előtt. S mostanság is a hatalom ellenzékének szerepében villan fel időnként. Nevesítését az indokolja, hogy eközben azért ott találjuk az Artisjus vezetőségében is, ahol leginkább azért lázad ezek szerint a hatalom ellen, mert az pénzt akar kihúzni a zsebéből. Mert azért a lázadás tüzét sem lehet, csak úgy, ingyért őrizni.

Nem vitatva természetesen azt, hogy ami jár, az jár. A szerzőket megilleti a szerzőségük díja, és a pénzükkel szavazó fogyasztóktól származó javadalom. Az üres adathordozókra kivetett díj azonban nem véletlenül generál folyamatos vitákat. Részben az említett előítélet miatt is. Függetlenül a pártállástól és vezérideológiától. Az ugyanis igencsak kettős mércét sejtetne, ha úgy szemlélné valaki, hogy L. Simon által szétosztva galádság, míg más által szétosztva maga a szabadság és előítéletmentesség szimbóluma. Legalább annyira kettős mérce lenne, mint amit a hatalom képvisel a művészeti tevékenység minősítésekor. Amikor felháborodik a bajai fideszes polgármester egy zeneszámon annak politikai töltete miatt, de a semmi adójából pártfogón istápolják nemzetileg a politikailag szintén nem semleges Kárpátiát.

Az már tényleg csak L. Simon László fideszes képviselő Janus-tól kölcsönvett arcának szózata, hogy szerinte a szakmai szétosztás lenne az igazán jó. Sajnálatos ugyanis, hogy miközben egy friss intézkedés indoklásában előfordul ez a momentum, az eddigi gyakorlat, a saját hatáskörében is, éppen az ellenkezőjéről szólt.

Andrew_s