Hajléktalanok kallódó közmunka-ereje

A kallódó munkaerőt már régen is védte a hatalom

Hajléktalanügyben győztek az optikai tuning hívei, és immár hatósági erővel is kitilthatók a közterületekről. Ez akkor is visszás megoldás, ha tudjuk, hogy már korábban is sokszor csak a demagógiák versenye zajlott ezen a téren. Ugyanakkor érdemes talán más szögből is ránézni erre a régóta a jogi útvesztőben vergődő rendelkezésre. Az időközben történt egyéb események ugyanis könnyen lehet, hogy emelik a tétet.

Különösen, mivel a beterjesztő maga a belügyminiszter, aki már áprilisban nekifutott a hajléktalanság szem elől veszejtésének. Az ugyanis aligha vitatható, hogy az okokat, például a társadalom átlagos szegényedését aligha szünteti meg az eredmény szőnyeg alá seprése. Az különben már áprilisban is furcsa momentum lehetett, hogy egy törvényjavaslatot az terjeszt be, aki ezt követően már komoly kontroll nélkül lesz felelős a végrehajtásért. Miközben a belügyminiszter nyugodtan elmondhatja, hogy az erő vele van. Az az erő, ami alkalmas lehet az emberek mindennapjainak nyugodtabbá, vagy éppen nyugtalanabbá, tételére, mindenképpen. De első közelítésben fogadjuk el, hogy Pinté Sándor, mint a hajléktalan-kérdés szakértője és nem a teljes belügyi kontrollt megcélzó végrehajtó került közelebbi viszonyba a törvényjavaslattal. Április óta azonban történt néhány egyéb esemény szerte e honban, és a fővárosban is.

Például a Hősök terén ismét rendőri biztosítással tarthattak esküvést azok, akiket legfeljebb csak Pintér Sándor nem sorol a betiltott gárda utódszervezetei közé. Ami azért kissé kérdésessé teszi a hatalom viszonyát a szélsőséges erőkkel. Még akkor is, ha többször olvasható olyan vélemény, hogy ez a viszony nem kérdéses, hanem kifejezetten baráti. Aminek különben a jelzett belügyi gesztus a gárdisták felé korántsem látszik ellentmondani. Márpedig ezek azok a gesztusok, amelyek óhatatlanul a fasizálódás felé terelik a köznapi vektorokat. Ugyanúgy, mint azok az események, melyek alkalmasak lehetnek a bűnözés rasszista indíttatású megközelítésére. S ebből a szempontból az, aki egy társadalomszintű radikalizálódásban érdekelt, nem okvetlenül lesz érdekelt abban, hogy két héten belül rendet csináljon, vagy két pofonnal hazazavarja a gárdistákat. Azt ugyanis kár lenne tagadni, hogy az olyan brutalitások, mint a legutóbbi soroksári kéjgyilkosság, vagy egy kisfiú félholtra verése felkavarják az indulatokat. Hallgatólagos támogatást verbuválva azoknak a hordáknak, akik nem igazoltatnak, nem nyomoznak, hanem kivagyiságból balhéznak. S nem a valós tettesek, hanem vélt vagy valós etnikai, vagy szociológiai csoportjuk ellen. Maholnap belügyi program helyett pogromot hirdetve. Nem feledve, hogy ezek az erők maguk mögött tudhatják az eskütételükhöz asszisztáló belügyminiszter, illetve az aszimmetrikus gyakorlatot folytató bíróságok hallgatólagos támogatását.

Az pedig a közelmúlt eseményei közé tartozik, hogy maga Pintér Sándor nyilatkozott az unortodox workfare hazai gyakorlatának népszerűsítése érdekében. Alkalmasint a pozíciójával hangsúlyt adva annak. Egyben kiterjesztve az értelmezési tartományát annak, hogy nem szabad veszni hagyni mindazok munkaerejét sem, akikre csak a közrabszolga-programokban számít a hatalom. S valahol itt kezd igazán visszás lenni az, hogy a belügyminiszter kért és kapott szabad froclizási, illetve zaklatási jogot a hajléktalanokkal szemben. Az okok vizsgálatának és a segítséget nyújtani képes rendszer felállításának kötelezettsége nélkül. Az egyik szálon tehát ott találjuk a közmunkaprogramok belügyminiszter által pártolt rendszere. A másikon pedig a hajléktalanok szabad elzavarásának jogát, és a belügyi alkalmazásban levők számára előírható kötelezettségét. Míg a mellékszálon ott van az alternatív rendcsinálók önjelölt hatalmi szervezeteinek hallgatólagos támogatása. Akik, nem mellesleg rámutatásos alapon dönthetnek arról, hogy aznap éppen kik ellen tartanak egészségügyi kerítéshugyozást, illetve menetelést.

A mindezeket összeolvassuk, akkor egy, a történelemből ismerős, és cseppet sem bíztató kép kezdhet kibontakozni. Egy olyan kép, ahol tetszőleges emberekre rá lehetett mondani, hogy a közbiztonság ellensége, és egy füst alatt el lehetett zavarni, be lehetett gyűjteni, és rá lehetett beszélni némi közmunkára is. Hol bányában, hol „csak” a földeken. Ha pedig védekezni, tiltakozni próbált, akkor belső szabotázzsal lehetett megvádolni, miként azt Balog Zoltán tette legutóbb a tanárok egy részével. A korábbi kormányintézkedések alapján pedig az sem vigasztalhat senkit, ha mindezt valaminek a védelmére hirdetik meg a hatalom részéről. Sőt! Inkább kezdhet pánikba esni az, akit, vagy akinek a jogait, vagyonát a hatalom megvédeni ígéri. Feltéve persze, hogy nem tartozik a belső körök valamelyikébe. Mert ez esetben, mint legutóbb a zuglói polgármester is, számíthat a hatalom legalább ideiglenes, és valós védelmet biztosító, összezárására.

Andrew_s