2013. április 9., kedd

Káoszkirályi beismerés.

A közkeletű mondás szerint a zseni átlátja a káoszt. A káoszlovag előszeretettel teremt káoszt a szerepjátékokban. Neki nem kell zseninek lenni, hiszen varázserővel bír, mely előtt meghajolnak a hívek, és amitől menekülnek az ellenségek. Mert a szerepjátékokban nincs ellenfél. Csak barát és ellenség. A káosz királya pedig mindent megtehet. Ha nem is látja át teljesen a helyzetet. Orbán Viktor alighanem lassan ezen a szinten tart.

Akkor is, ha saját magát akkora zseninek hiszi, aki bármit átlát, és mindent megtervez. S akkor is, ha híveinek maroknyi csapata hisz abban, hogy a vezér mindent lát, mindent tud, és Isten csak a bokája körül sertepertélő mellékszereplő a nagy játszmában. A hatalmért folytatott játszmában. Abban a játszmában, ahol a szélsőségeseknek is kiosztatott a szerep, és felosztatott a terep. Akiknek aztán végképpen nincs ellenfél. Csak ellenség. Ahogy szövetséges sincs, csak csatlós. S talán barát. Mely barátságot egyetlen dolog tart össze. A csatlósi hűség és a közös ellenség. Csatlósi hűség bármi áron, és közös ellenség bárhol, bárkiben megtalálva. Ahol, és akire a káoszkirály rámutat. Legyen ez a rámutatás csonttal, varázspálcával vagy egy más, de sokkal félelmetesebb eszközzel. A lelket felőrlő retorikával. Onnan a latrina közepén álló oszlopszerű hordó tetejéről. Ami szerepét tekintve akkor is csak egy trágyaköpülő, ha a királyi híradóban parlamenti szószéknek vagy miniszterelnöki bársonyszéknek látszik. Amiről leszólva lehet utasítani a hatalom különböző szintű végrehajtó szerveit.

A parancsot aztán lehet a politikai reklám tetszőleges mázával felcicomázni ahhoz, hogy a szügyig a szellemi dágványba ragadtak szépnek lássák. Esetleg akár ne is lássák, ha a káosz királya úgy szeretné. A feltétlen hit és engedelmesség egyik alapkövetelménye ugyanis a szelektív vakság, és a szintet lépett öncenzúra is. Az elvárás azért mégis csak az engedelmesség. Legutóbb az, hogy Orbán Viktor egyetlen csettintésére a belügyi apparátus eltörölte a motorosok felvonulását. Ennek persze akár örülhetünk is. Elvégre ki ne örülne tényleg, hogy egy akár nyílt, utcai konfrontációval fenyegető esemény elmarad. Miközben azért persze, azt hiszem, sokan érzik valahol legbelül, hogy ez a szélsőjobbról indult motoros felvonulás ötletszinten sem jöhetett volna létre, ha nincsenek korábbi, számukra bíztató előzmények. Elvégre hol volt a belügyi apparátus, amikor Gyöngyöspatán grasszált a gárda? Az ellensúly annyi volt, hogy Pintér Sándor odament, és hümmögött. Vagy hol voltak a rendőrök, amikor a Hősök terén avattak a Jobbik-pártolta fekete legények? Körben álltak és rájuk vigyáztak. Esetleg a miniszterelnök elítélte a neohorthysta gesztusokat? Navracsics Tibor kapásból visszautasította Szálasi rehabilitációjának ötletét? A kormány ellenezte a Szálasi-parlament tagjának rehabilitálását? Á, dehogy.

Joggal hihették ezek, és más hasonló értelmű gesztusok után a motorosok, hogy jó buli lehet megzavarni az „Élet Menetét”? Á, dehogynem. Még akár azt is hihették, hogy Orbán Viktornak tesznek vele szívességet. De legalább egy gesztust, hogy legközelebb az ő buksi fejüket is simogassa meg. Nem tudhatták szegények előre, hogy ezt most nem kéne. Elvégre csupa olyan macerás ügy van folyamatban, amihez a gerincmentesített nagyágyuk teljes felvonulása is éppen, hogy elég lehet. A miniszterelnöknek most tehát muszáj volt azt mondani, hogy „bocs fiúk, de most nem”. Elvégre lesz rá még alkalom. A szegénység nem múlik, a recesszió sem javul, és Matolcsy is a helyén mesél. Lesz még alkalom, amikor a hatalomnak kellenek majd a csendőrnosztalgikus káosz motoros lovagjai. Az pedig, hogy mikor éppen mi lesz a dzsekire ragasztva a kutyát sem fogja érdekelni. A lényeg nem a dzsekin levő matrica, hanem a lánc. A motorlánc a kézben, hogy féljen aki meglátja, és a vezéri lánc a nyakon, hogy meneteljen, motorozzon, verekedjen az, akinek éppen lazábbra engedik.

Mert Orbán Viktor kézileg vezérelt felvonulástiltása mást is üzenhet, mint azt, hogy centrálisan tiltható, amit királyi kedve diktál. Azt is üzenheti, hogy engedi, és irányítja azt, amit királyi érdeke megkíván. Ha ugyanis most megtehette ezt, akkor alighanem eddig sem kifejezetten tiltása ellenére történt, ami történt. Amikor tehát látszólag a békének tett gesztust Pintér Sándort utasítva, leleplezte magát, hogy kinek az engedélyével, netán megfélemlítést célzó bíztatására zajlottak az eddigi gárda-megmozdulások, szoboravatások, és egyebek. Elvégre még a múltból tudjuk, hogy Orbán, és Vona két jó barát. Az meg tévképzet, hogy Orbán végig uralni lesz képes az általa generált káoszt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése