2012. szeptember 5., szerda

Kormányzati morálinfláció.


 Az azeri baltás gyilkos ügyével kapcsolatban a Fidesz, és annak elnöke, alighanem úgy gondolta, hogy ennek az ügynek is az lesz a sorsa, mint a korábbi visszás ténykedésüknek. Kicsit majd mutyiznak a háttérben, kicsit majd hőzöng a hazai ellenzék, aztán mondanak valamit, és a helyzet visszazökken az orbanizmus megszokott tekepályájára. Kicsit legfeljebb majd utó-tikitakiznak, és oszt jónapot. Ezzel szemben a megnyugvás helyet egyre szélesebb körben vet hullámokat a kicsit mély vízbe dobott azeri balta. Nem jött be az, hogy Szijjártó Péter kiállt, mondott valamit, amit részben előkészített, részben refrénnel látott el keretes szerkezetben Selmeczi Gabriella.

Alighanem Szijjártó Péter elfeledkezett arról az apróságról, hogy már nem a miniszterelnök személyes szócsöve, hanem előrebuktatták. Így aztán neki volt módja annak idején tárgyalni Azerbajdzsánban a manat-ban megszámított magyar állampapírokról is. Bár Orbán szóvivőjeként meg arról kellett volna hivatalból tudnia, hogy főnöke is tárgyalt Bakuban. Így marad az, hogy pusztán rutinból próbálta ki azt a receptet, ami már a Schmitt-ügyben sem jött be. Ott, ha visszaemlékszünk ugyanez a páros a Szijjártó-Selmeczi páros utalta először a bulvárkacsa és a hiteltelen híresztelések körébe az egészet, illetve próbálkozott elterelő kommunikációs hadműveletekkel. A jelen helyzetben először lehazugozták az azerieket, majd amikor ez nem teljes sikerrel jött be, akkor azzal próbálkoztak, hogy a hazai kormányzat igazán nem számíthatott az azeri lépésre. Selmeczi Gabriella pedig címkézett kicsit. Mintegy fél kézzel adva egy sallert az oroszoknak. Nagyjából ez volt a helyzet, míg aztán megindultak a kisebb-nagyobb rögök lefele a morál kormányzati dombocskájáról.

Az egyik oldalon abba az irányba mutattak a fejlemények, hogy Németh Zsoltban úgy tűnik győzött a szakmaiság és realitás. Így aztán annak a beismerése mellett döntött, hogy a hazai külügyi apparátusban igenis számítani lehetett Ramil Safarov elnöki kegyelemmel való elengedésére. Ezzel tulajdonképpen szembe ment Szijjártó Péterrel, de kétségtelenül megőrzött valamit abból, ami legalább rokonságot mutat a reálpolitikával. Talán már csak azért is, mert így azért sikerült némi fricskát is elhelyezni Orbán Viktor miniszterelnök legkedvencebb ex-szóvivőjének orrán. Ami alighanem indokolt, mivel korábban a külügy nevében, de talán a külügyi szakapparátus megkérdezése nélkül nyilatkozott. S persze nem utolsó sorban finoman ki is hátrált az Orbán-Szijjártó páros mögül, akik a brit The Economist szerint a kitervelői voltak a kiadatási akciónak. Anélkül tehát, hogy csorbítani szeretném Németh Zsolt véleményének keménységét a korábbi, az azeri követnek átadott, meglehetősen puha jegyzékecske után, egy lehetséges törést is jelezhet a nyilatkozat. Megpróbálva megúszni azt, hogy a dicstelen akció nyomán ne annak kitervelői vigyék el a balhét. Egyben megrugdosva azt a hordót is, amelyről Orbán próbálja kioktatni a világot pávatáncból.

De ez csak az egyik oldala annak a morális válságnak, amit sikerült kieszközölnie a magyar kormánynak. Önmagában már az előzőekben említett eset sem dicséretes a miniszterelnökre nézve. Az ugyanis, hogy egy személyben, vagy Szijjártó Péterrel másfél személyben döntött azt jelzi, hogy önmagát tekinti minden titkok tudójának olyan kérdésekben is, amiben láthatóan bakot képes csak lőni. Ugyanakkor a nyilatkozatok sorában megjelentek olyan kormánypárti vélekedések melyek azt a kérdést vetik fel, hogy ha van is lejjebb, vajon hol van a mélypont. Nevezetesen Rogán Antalnak jutott az a szerep, hogy újabb maszatolással járuljon hozzá az ügyhöz. A választási rendszert is érintő interjújában alapvetően azt tartja hibásnak az egészben, aki egy folyosóra szállásolta el az azeri és örmény vendégeket 2004-ben. Tehát alvó embert baltával megölni rendben van, mert a hibás alighanem az, aki kitalálta a baltát. Sőt, tulajdonképpen az tehet az egészről, aki annak idején lehetőséget adott, hogy a gyilkos és áldozata betegye a lábát az országba. Remélem már mindenki kitalálta, hogy Rogán nyilatkozata alapján tulajdonképpen a kiadatási botrány egyedül hibáztatható politikusa Gyurcsány Ferenc. Ja, meg az elmútnyócév. Mert csak. Na jó, ezt Rogán konkrétan nem mondta ki, de igazi hithű orbanistának igazán nem okozhat gondot ez a kis logikai lépés. Ha tehát Rogán Antalnak nem ez a sugalmazás volt a célja, akkor nagyon indiszponált lehetett, vagy talán kényszer hatása alatt mondta, amit mondott. Esetleg egy következő sajtótájékoztatón publikussá tehetnék azt is, hogy Rogán Antal a hatalmi mámoron kívül milyen szert használ ahhoz, hogy lassan a takarítónő is hibásabb legyen, mint az a miniszterelnök, aki országnyi becsületsüllyesztést hajt végre.

Forrás: http://www.nyugat.hu/
Meg aztán, mit lehet tudni, mit helyeztek Rogán számára kilátásba a Sárváron tartott frakcióülés keretében, ahol az Orbánt fogadó bizottságnak is tagja volt. Azon a frakcióülésen, ahol az MSZP Vas megyei szervezete „Simicska Lajos köszönti részvényeseit is alattvalóit” feliratú teherautóval kedveskedett a Fidesz-KDNP ülés résztvevőinek. Nyilván ezzel is kifejezve nagyrabecsülését a kormányzati moralitásnak. Annak, ami a szegényeknek felajánlott személyes adományt egy kerületi focicsapatra kívánta fordítani. De amit azért mostanság mégis a Safarov-ügy tud legjobban kikezdeni. Érthető lenne tehát, ha a KDNP, mely nevében hordozza azt a vallási alapállást, ahol az örmények is állnak önálló véleményt is megfogalmaz az ügyben. Azonban gyakorlatilag csak a kormányzat hivatalos visszhangjaként jelent meg kommunikáció a honlapjukon. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy megjelenik ott az egyházi vezetők reakcióira, például az Erdő Péter bíboros levelére, való hivatkozás is. Ez azonban szinte minden portálon megtalálható, és éppen ezért inkább valami pártszintű megnyilatkozást vártam volna. Elvégre, ha már a hittan és az erkölcsoktatást belobbizták az általuk delegált Hoffmann Rózsa révén a NAT-ba, talán nem túlzott optimizmus azt várni, hogy megfogalmazzanak önálló véleményt. Már akkor, ha tényleg önálló pártként akarják tudni magukat, és nem csak Orbán Viktor segédtámaszaként funkcionálnak a parlamenti kétharmad széklábaként. S persze a párt vezetőségének lobbi-szerveként, ha mondjuk a vadászatról van szó. De egy orrgyilkosról úgy tűnik nehéz véleményt mondaniuk. Ám bizakodjunk, hogy a közös frakcióülésen sikerül Orbán Viktor beleegyezését megszerezniük a spontán önálló véleményükhöz.

Artikulálniuk is lesz hol, ha minden igaz, mivel az MSZP a szabadon engedési ügyet elítélő határozatot nyújtott be az Országgyűléshez. Így végső soron a pártok akár egyenként is elmesélhetik, hogy az országot morálisan lejárató gyilkos-mentő akcióról mi a véleményük. Bár félő, hogy sokkal inkább a „mentsük meg Orbánt” elv fog érvényesülni. Kerül, amibe kerül. Az országnak. Mert ennek első jelei, a jereváni zászlóégetés elég nyilvánvaló volt. Ezek az akciók ugyan lanyhulni látszanak, de ez korántsem jelenti azt, hogy minden rendben lenne. Azért sem, mert az örmény parlament is megszakította magyar kapcsolatait. De azért is, mert a diplomaták fellélegezésének sem jött még el az ideje. Így aztán könnyen lehet, hogy miközben a kormányzat morális megítélése hazánkban is csökken, vagy stagnál a párthűség mocsarában, külföldön is folytatódik a hazai vezetés inflálódása. Alkalmasint anyagilag is, hiszen az azeriek már nem is annyira akarják megfinanszírozni a magyar gazdaságot. Mondhatnánk szerencsére, ha ennek morális oldalát nézzük. Ellenben az IMF-tárgyaláok sem látszanak gördülékenyen folytatódni, ami mégis csak a hazai gazdaság megfinanszírozhatóságát kockáztatja.

Simay Endre István

4 megjegyzés:

  1. "A jelen helyzetben először lehazugozták az azerieket, majd amikor ez nem teljes sikerrel jött be, akkor azzal próbálkoztak, hogy a hazai kormányzat igazán nem számíthatott az azeri lépésre."

    nem ezzel kezdték.. az elején csak "nincs ügy" a "kormány részéről le van zárva a téma"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, tulajdonképpen tényleg azzal kezdődött. De azt hiszem azt még a nyilatkozó sem vette komolyan.... Bár ki tudja.

      Törlés
  2. egyébként tökéletes írás... lényeglátó...

    ERKÖLCSI VÁLSÁG van... bődületes méjségű...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos... :-(( Mert az egész országot címkézi a helyzet.

      Törlés