 |
Kevesebb, mint három éve még Umberto Eco egyik, számomra
mindenképpen, kedvenc művéről szóltam.
A „Rózsa neve” továbbra is kedvenc maradt. Azonban most az írójával kapcsolatos
a legfrissebb hír. Umberto Eco, életének 84. évében, eltávozott. Oda, ahol
örökké nyílnak a rózsák. Oda, ahol talán továbbra sem tilos nevetni. Akármit is
mondjanak a Föld nevű létsík teremtményei erről.
A művei itt maradtak, és az olasz irodalom nagy alakjának
sorai továbbra is támaszt, vagy akár szórakozást jelenthetnek. Ahogy az
említett, voltaképpen kétszer megírt klasszikus is. Amely akár bűnügyi
regényként, akár egyfajta kordokumentumként, vagy akár csak színvonalasan szórakoztató
műként is forgatható. Ahogy a belőle készült filmet is érdemes időről időre
megnézni. Mert a képkockák közt, ahogy az eredeti műben, felsejlenek azok a
rések, amelyek többek a sorok közti üres helynél, a képkockák közti fekete
sávnál. Ott van a helye a gondolatoknak. Ahogy Umberto Eco többi műve esetében
is.
Azt pedig, hogy a szerző mit gondolt minderről? Azt
idővel mindenki megkérdezheti tőle személyesen. Addig azonban őrizzük meg
emlékeinkben az írót, a filozófust, az embert, Umberto Eco-t.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése