2015. október 11., vasárnap

Hegyeshalmi pánikalapozás

A menekültekkel kapcsolatos két altest-szükségleti hír követte egymást. Az egyik, hogy a horvát vasúttársaság takarítási és fertőtlenítési számlát küldött a MÁV-nak. A másik, a frissebb, hogy Hegyeshalmon szándékoltnak tűnik a WC-k hiánya. Holott elvárható lenne a jelenlétük.

Mármint a WC-k jelenléte akkor, ha a magyar kormányzat, immár tervezetten, ott idéz elő torlódást a menekült-áradatban. Márpedig az, hogy ebben a térségben megtörténik a szándékolt zsúfoltság megteremtése már korábban várható volt. Már szeptemberben, a menekültek nagy menetelésének idején. Amikor is nem kisebb ember, mint maga Lázár János jelentette be ezt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányzat erre illetékes szerveinek közel egy hónapja egészen biztosan lett volna a felkészülésre. Felkészülésre, hogy a tömegesen megjelenő menekülteknek biológiai szükségleteik is vannak, lesznek. Ahogy Orbán Viktorról, vagy Lázár Jánosról, vagy akár az országos tiszti-főorvosról sem tételezem fel, hogy belőlük teleportáció útján távozik, ismeretlen helyre az emésztési salakanyag. Habár lehet, hogy eléggé körbevették magukat fenékfényesítőkkel ahhoz, hogy ne legyen ilyen gondjuk. Különösen a miniszterelnök esetében. Habár ez az ősszáj-takarítás inkább csak virtuális.

Az azonban biztos, hogy a menekültek egészségi állapotával való riogatás egy rendszeresen visszatérő retorikai fogás. Olyan fogás, amellyel Lázár is élt. Így az a benyomásunk támadhat, mintha az ő kezében futnának össze a szálak. Holott Hegyeshalom akkor is felbukkant a hírekben, amikor a CÖF és a belügy között kialakult tárgyalásokról volt szó. Így az emberjogi bíróság várható vendégei között alighanem Lázár János és Pintér Sándor közös főnöke az, aki kiemelt helyen szerepelhetne a listán. Már csak azért is, mert a kormányfő az, aki egyetemeleges felelősséggel terhelt a hazai kormányzat tekintetében. Még akkor is, ha nem csak felelősséggel, hanem felelősségpánikkal is terhelt. Amelynek jegyében már a saját kezdeményezésű lózungjaiért is külön miniszteri felelőst nevezett ki Rogán Antal személyében. Akinek ebben a megbízásban évtizednyi munkája, nyalása és könyöklése van.

A menekültek helyzetére visszatérve, a WC-k hiánya nem csak azért lehet bíróság-gyanús, mert maguk a menekültek szempontjából embertelen, és az egykori lágereket idéző megoldása a dehumanizálásnak. Az, hogy arra kényszerítenek embereket, hogy az alapvető higiéniai körülmények megteremtését, vagy akár csak az intimitást mellőzve végezzék egészségügyi szükségleteiket. Alapvetően az így kialakított ideiglenes tartózkodási helyek környékén megnő a környezet terheltsége is. Beleértve ebbe a megnövekedett egészségügyi kockázatot. Amikor tehát egy ebben illetékes szervezet hiányos egészségügyi szervezést hajt végre, akkor ezzel, gondatlan módon, kárt okoz, és veszélyhelyzetet teremt. Miközben a kormányzati rizsa-hányók már meg is írták azt a pofátlan pofázmányt, ami alapján a menekültek miatt jelenik meg fokozottabb mértékben a kolera-, vagy tífusz-veszély. Elvégre miért pont ők ne merhetnének nagyot, akár mindjárt egy európai pestisjárványt vizionálni. Bizton számítva arra, hogy a tömegek sokkal inkább hallgatnak a járványügyi hívó-szóra, mint az ésszerűségre.

Az ésszerűség ugyanis azt mondatná, hogy még a 2006-os NŐPiF alkalmából sem tört ki kolerajárvány. Annak ellenére, hogy a Kossuth teret összerondítók után talajcserére volt szükség. De ott nyilván nemzeti fekália és húgy került a bokrok tövébe. Miközben a menekülteké nyilván más. Egyébként, tekintettel a hosszú vándorlás szervezetet legyengítő voltára, nyilván más. Ahogy a kedvezőtlenebb időjárás hatása is megmutatkozóban van. Növelve a hűléses megbetegedések kockázatát a menekültek esetében. Ami ugyan nem feltétlenül madár-influenza, de a szúfoltság még a nátha terjedésének is kedvez. Így a kormányzati pánik-konferansziék, a közegészségügyi pánikkeltése jegyében, már izzíthatják is mondandójukat: a menekültek miatt itt a TBC, a sosem látott influenza-járvány, a légiós betegség, vagy a cseppfertőzéssel terjedő tüdőcsúcs-rothadás.

Mely utóbbit főleg a pirézek terjesztik. Náluk úgyszólván népbetegség. Pont annyira létező módon, amennyire a magyar kormányzati humánum, tervezés is létezik.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése