 |
| Pierre-től Hannah-ig |
A tudományt az átlagos képzettségű
emberekhez közel vinni hatalmas felelősség és komoly kihívás. Az
elefántcsont-tornyok akadémikusai szemében nem is mindig komoly tudós az, aki
ilyenre adja a fejét. Talán mert nem egy esetben hipotézisek,
gondolatkísérletek, a valóságtól látszólag elrugaszkodott példákkal élnek.
Holott ezek egyben távlatokat is felvillanthatnak. Mint amilyen az örök
pszichikum számítógépes ötlete.
Ezt legutóbb Dr. Hannah Critchlow dobta
be az agykutatás egyfajta jövőjét szemléltetve egy Wales-ben rendezett
fesztiválon. Azon a Hay-fesztiválon,
mely az egyik legnagyobb művészeti és irodalmi fesztivál a szigetországban. Előadása
az idegrendszerről szólt általában, és számos témát, például az agy
kihasználtságát és érintette. Érthető azonban, hogy az örök élet, vagy inkább
az örök személyiség lehetősége az, amely a leginkább felkeltette a hírolvasók
figyelmét. Holott ennek az ötlete korántsem új. S még az sem kizárt, hogy az
egyik, az ötletet egyfajta mitosz-játékba ültető irodalmi mű szerepet játszott
a neurológia tudományterületének közönségkapcsolati
nagykövetévé szegődött agykutató pályaválasztásában. Az a tudományos
fantasztikus mű, melynek Pierre Barbet a szerzője.
Hazánkban negyven évvel ezelőtt, 1975-ben
jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában. S a címe, „A psziborgok álmai”, pontosan leírja azt,
ami a sodró lendületű mondavilág mögött meghúzódik. Alaptörténete egy
intergalaktikus nyomozó, egy specialisták kügyüivel megtámogatott megfigyelő
kalandjai. Olyan körülmények között, melynek során óriások, törpék, lovagok,
királyok, varázslók keverednek az útjába. Segítve, vagy tesztelve. Miközben
szép lassan, de biztosan a fura lények legtöbbjéről kiderül, hogy androidok,
vagy mutációs tervezés eredményeként léteznek. Ahogy azt is megtudhatjuk, hogy
még az emberek sem igazán az evolúciós fejlődés eredményeként vannak jelen a hirtelen
felbukkant bolygón.
Azért persze, módunkban áll megismerni a bolygó
valós urait is. Azokat, akik a bolygót sújtó apokalipszist éppen a
személyiségük számítógépre mentésével élik túl. S a történetüket megírva, Pierre
Barbet írásából kicsit az is képet alkothat a hidegháború működésmódjából, aki
megúszta. S az is képet alkothat a biológiai fegyverek kétélűségéről, aki
manapság növeszti a világuralmi szemellenzőket. Tulajdonképpen a mostani,
agy-számítógépesítéses hírtől teljesen függetlenül is érdemes elolvasni
azoknak, akiket a sci-fi egyéb ágazatai is érdekelnek, mint a „jöttek a
szörnyek, és mindenkit megettek”. Alkalmasint az sem véletlen, hogy a Pierre
Barbet által jegyzett könyvekben rendre felbukkan a biológia, illetve a kémia
témája. Claude Avice, akit az írói álnév rejt, a gyógyszerészet doktora volt.
Sok szempontból tehát egyfajta tudományos
ismeretterjesztésként is felfoghatjuk a műveit. Ami nincs is messze attól,
amikor egy tudományterület iránt egy „ütős” ötlet mai környezetbe helyezésével
igyekszik valaki felkelteni a figyelmet. S talán nem is véletlen, hogy egy kulturális
fesztiválon. Ahol nagyobb eséllyel fordulnak elő azok a nyitottabb szellemek,
akik nyitottak az új gondolatokra. Azok, akik gyermekeiknek is hajlandóak talán
elnézni, ha érdeklődésük a természettudományok felé fordul.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése